Sport

2015.11.05. 14:05

A veszprémi kosarasok Győrben játszanak

Veszprém - Folytatná veretlenségi sorozatát a férfi kosárlabda NB I/B-ben a Hoya Pannon Egyetem Veszprém alakulata, amely pénteken a Széchenyi Egyetem Győr vendége lesz.

B. Virág Rita

Három bajnokin van már túl a Hoya Pannon Egyetem Veszprém kosárlabda-együttese, és igazolva az idény ele-ji várakozásokat, mindhárom találkozóján győztesen hagyta el a parkettet.

Igaz, Mérész Csaba szakvezető azt is kifejtette, nem elég a győzelmeket gyűjtögetni, az is számít, hogyan játszik a társaság. A sikerek dacára a veszprémieknek még van mit csiszolni a játékukon, ugyanis a meccsek második félidejében rendre hektikusan teljesítenek. Legutóbb például az MTK Törökbálint ellen láthattuk, hogy a veszprémieknek nem volt elég a tizennégy pontos előny, még egyszer „meg kellett nyerniük a mérkőzést”.A Széchenyi Egyetem Győr otthonában sem számíthat sétagaloppra a Hoya. A házigazdák egy sikerrel és két vereséggel jelenleg a hetedik helyen állnak a tabellán.

A veszprémieknek a legutóbbi fordulóban nagy szükségük volt Kámán Tamás (fehér szerelésben) nagyszerű játékára (Fotó: Penovác Károly)

A nyáron a győrieket elhagyta az egykor Veszprémben is edzősködő Molnár István, akinek a helyét a nagy tapasztalattal rendelkező Csaplár-Nagy Ervin vette át.

Több remek játékost is igazoltak, Gombás Gábor például a mezőny egyik legjobb lepattanózója, de Márkus Tamás vagy Hajmásy Péter neve is jól cseng a kosárlabdás berkekben. A meccs 18 órakor kezdődik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!