Sport

2017.01.29. 15:11

A veszprémi csapaton betegség söpört végig

Megyei körkép - Két NB III-as labdarúgócsapatunk mellett több alacsonyabb osztályú együttes is pályára lépett edzőmeccsen a hétvégén.

Horváth Gábor

Az ajkaiak Csornán vendégszerepeltek, a VLS Veszprém Bükön játszott edzőmeccset a Budafokkal.

Eredmény: Csorna-FC Ajka 1:1 (0:1). Csorna. FC Ajka: Dénes (Balogh, 46.) - Pál, Pákai, Köles, Csemer, Hanzl, Tölgyesi, Skriba, Szabó, Lőrinczy, Kovács (Pataki, 70.). Edző: Bücs Zsolt.

A vendégek gólszerzője: Szabó (2.).

Középkezdés után, sokpasszos játékot követően Szabó kapott remek indítást, lövése a baloldali kapufáról vágódott a hazai együttes hálójába.

A gyulafirátótiak (kék mezben) és az ösküiek fiatal csapatokkal léptek pályára a Veszprémben rendezett felkészülési találkozón

Fotó: Penovác Károly

Bücs Zsolt: - A mérkőzés jól szolgálta felkészülésünket. Az első félidőben kifejezetten jól játszottunk, a másodikban látszott, hogy fáradt a csapat. Ebben a játékrészben kissé ellaposodott a játék, mi viszont szép kontrákat vezetünk.

Az ajkaiakra a jövő héten három edzőmeccs is vár. Kedden a Dunaújváros, csütörtökön a Gyirmót II vendégei lesznek. Szombaton az Andráshidát fogadják.

Eredmény: Budafok-VLS Veszprém 3:1 (1:0). Bük. A veszprémiek gólszerzője: Bene Zsombor.

A betegségek miatt erősen létszámhiányos veszprémiek Bükön találkoztak az NB III közép csoportjában feljutásért küzdő, jelenleg a második helyen álló Budafokkal. A bakonyi csapat két gólt is pontrúgásból kapott.

Orbán Tamás, - Tisztesen helytálltunk egy erős ellenfélel szemben.

A Veszprém szerdán (18.30) Ajkán játszik a Devecserrel.

Eredmény: Gyulafirátót-Öskü 2:1 (1:0). Két megye I-es csapat találkozott szombaton a veszprémi műfüves játéktéren.

Mindkét oldalon sok fiatal lépett pályára. Rátóton ez nem újdonság, már ősszel is így állt fel a csapat, míg az ösküiek most vannak átalakulóban.

A Téli-kupa felkészülési torna harmadik fordulójában, balatonfüredi csoport, eredmény: Fűzfői AK-Tótvázsonyi SE 5:0 (3:0).

Gólszerzők: Hardy (2), Pallaga, Balatoni, Humli.

A Balatonfüredi FC-Balatonalmádi SE találkozót február 8-án játsszák le.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!