Sport

2017.02.10. 14:15

A Tata ellen kezdi a tavaszt a Telekom Veszprém U23-as alakulata

Veszprém - Nem volt zökkenőmentes a felkészülés, miután a korosztályos válogatott programok miatt nem tudott együtt gyakorolni az NB I/B-ben szereplő Telekom Veszprém U23-as alakulata.

B. Virág Rita

A veszprémi alakulattól hat ember távozott a téli szünetben, a városi riválisnál, a VKKFT-nél folytatja pályafutását Hári Levente, Szmetán Péter, Szép Milán, Szabó Balázs, Bóka Dominik, valamint Éles Benedek is. Ettől függetlenül nincsenek kétségbe esve a Telekom utánpótlás bázisán, gőzerővel folyik a munka és készülnek a fiatalok a tavaszi feladatokra.

Az U23-as garnitúra az NB I/B-ben lesz érdekelt vasárnap, ahol a Tatai AC vendége lesz. A találkozó 17 órakor kezdődik.

- Decemberben és januárban összesen három hetet pihentek a fiúk, majd január 10-én álltunk munkába. Mivel több korosztályos válogatottba is adunk embert, ezért a legnagyobb problémánk az volt, hogy sosem tudtunk teljes csapattal készülni, mindig hiányzott valaki - magyarázta Tombor Csaba, az U23-as alakulat egyik edzője.

A Telekom  U23-as alakulata (a képen Tombor Csaba edző) most a nyolcadik a bajnokságban, de szeretne feljebb lépni Fotó: Penovác Károly

Junior világbajnoki selejtezőt játszott a decemberben e felnőttekhez (is) szerződő Szita Zoltán, Füzi Dániel, Schmid Péter és Fekete Dávid. Az ifjúsági nemzeti csapat több tornán vett részt, itt Kristóf Mátyás képviselte a veszprémi színeket.

- A kötelező feladatok után egy hetes pihenőt kaptak a fiúk, de például Füzi Dániel már nem is tért vissza, Egerbe igazolt. Fekete és Schmid kisebb sérülést szenvedett, így ők most álltak újra munkába, Szita pedig a diákolimpián szerepelt, ahol országos második helyezést szerzett a Vetési gimnázium csapatával. Szóval, mindig volt valami, de ettől függetlenül bizakodva várjuk a tavaszi rajtot - hangsúlyozta Tombor Csaba.

A tréner elmondta, már az őszi meccseken is kitűnt, hétről, hétre milyen változáson, fejlődésen mentek keresztül a fiatalok. Épp ezért úgy véli, senki sem mehet biztosra ellenük és vasárnap is mindent megtesznek azért, hogy a hatodik helyen álló tataiakat meglepjék és pontokkal térjenek haza.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!