Sport

2015.06.24. 11:04

A szerencsétlen 13-as rajtszám - Pórul járt Ausztriában a füredi szenior kerékpáros

Közel kétszáz kilométer tekerés és 2500 méter szintemelkedés várt az indulókra az Austria Top Tour országúti kerékpáros versenysorozat legutóbbi megmérettetésén. A füredi bringás igen szerencsétlenül járt.

Horváth Gábor

A villachi központú verseny útvonala Ausztria mellett Olaszországot és Szlovéniát is érintette, a kerékpárosoknak 165 kilométert kellett teljesíteniük 2480 méter szintemelkedés mellett.

– A 13-as rajtszámot kaptam, nem vagyok babonás, de eszembe jutott, hogy azt még soha nem viseltem korábban – kezdte beszámolóját Benedek István. A balatonfüredi szenior kerékpáros elmondta: két hegymenet volt, először 1200, majd 1611 méterre kellett felkapaszkodni.

A füredi Benedek Istvánnak több problémával meg kellett küzdenie az osztrák viadalon

– Mindkét emelkedő jól ment, de a lefelé út szörnyű volt számomra, 22 visszafordítós, macskaköves kanyar után nem tudtam a többiekkel tartani, egyedül maradtam a hegy lábánál. Már csak lejtő és sík rész volt hátra, körülbelül 60 kilométer, amikor jött egy nagy felhőszakadás. A keskeny kerékpárúton az egyik elágazóban nem volt rendező és én rossz úton mentem tovább, 2-3 kilométer pluszt jelentett a hiba. Mikor visszatértem persze már ott volt az ember, akit nem dicsértem meg – mesélte Benedek István, aki 5 óra 17 perc alatt, kategóriájában a kilencedik, összetettben a 74. idővel ért célba.

A sorozat következő állomása vasárnap a Mondsee Radmarathon lesz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!