Sport

2016.12.07. 19:20

A Sopron jön a szünet után

Veszprém - Kilencedik mérkőzésére készül a Hoya-Pannon Egyetem Veszprém kosárlabdacsapata az NB I/B-s bajnokságban.

Piltman-Horváth Barbara

Hazai pályán fogadják pénteken öt órakor a Vetési Albert Gimnáziumban a Soproni MAFC-NyME csapatát. Nehéz összecsapás elé néznek a veszprémiek, de ha a tudásuk szerint játszanak, akkor nyerhetik a mérkőzést.

Körtélyesi Gergely (fehérben) sok pontot hozhat a konyhára Fotó: Penovác Károly/archív

A hazaiak egy rövidebb bajnoki pihenő után lépnek pályára, előtte a Bajai Bácska együttesét győzték le, igaz, hosszabbításban.

- Még nem sejtem, hogy a bajnoki szünet jót tett-e nekünk, lévén, hogy előtte remek sorozat építésébe kezdtünk - mondta Mérész Csaba vezetőedző. - Egy biztos, pihentebbek vagyunk, azonban remélhetőleg nem estünk ki a játékból. Nem téveszt meg bennünket a soproniak rossz passza és a tabellán elfoglalt helyezése. Ismerjük az erősségeiket és a gyengéiket, a legfontosabb, hogy megvalósítsuk a saját elképzeléseinket - mondta az edző.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!