Sport

2016.02.03. 13:57

A négyszeres BL-győztes segíti az MVM Veszprémet

Veszprém - Immár hivatalosan is bejelentették az új másodedzőt.

B. Virág Rita

A keddi SEHA-Liga mérkőzésen a szurkolók többsége azonnal kiszúrta a veszprémi kispad mögött szorgosan jegyzetelő fiatalembert, aki ugyanolyan szerelést viselt, mint a csapat szakmai stábja. Akkor még váratott magára a bejelentés, mert az új másodedző papírjai még nem készültek el. Szerdára azonban minden a helyére került és kiderült, a négyszeres Bajnokok Ligája győztes szakember, Josep Espar segíti mostantól Javier Sabate vezetőedzőt.

Sabate mester korábban többször is hangoztatta, a vezetőedző és segítője között a bizalom a legfontosabb, ezért alaposan meg kell fontolni, kit kérnek fel erre a pozícióra. Azt is hangsúlyozták a klub vezetői, hogy feltehetően spanyol szakembert választanak majd.

Josep Espar 1976-os születésű, a Barcelonában teljesedett ki a karrierje. Jobb és balszélsőként is bevethető volt, érdekes, hogy sokszor Carlos Ortegát váltotta a mérkőzéseken. Négyszer nyert Bajnokok Ligáját a katalánokkal, 1996 és 2000 között.

Barcelona után az Alteaban, majd Algecirasban kézilabdázott. Aktív sportolói pályafutása végeztével edzőként dolgozott tovább, vezetőedzőként az Oar Gracia, valamint a Sarria de Ter együtteseinél dolgozott.

Espar 2017. június 30-ig kötelezte el magát az MVM Veszprémhez. Várhatóan a héten megérkezik a licence és szombaton a Zomimak elleni SEHA-Liga mérkőzésen már ott fog ülni Javier Sabate mellett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!