Sport

2015.05.31. 19:23

A fáradtság döntően befolyásolta a Veszprém teljesítményét

A Kiel ellen győztesen megvívott elődöntő túl sokat vett ki a veszprémiekből, akik küzdöttek derekasan, ám a Barcelonát ma nem tudták legyőzni.

B. Virág Rita

A veszprémiek szakvezetője, Carlos Ortega sportszerűen elismerte, hogy ellenfelük jobb volt náluk.  - Gratulálok a Barcelonának, amely ma jobb volt nálunk. Sajnos Karabaticot képtelenek voltunk feltartóztatni, így fontos, döntő gólokat szerzett. A Barcelona ma ennyivel jobb volt nálunk. Ráadásul a fáradtság is rányomta bélyegét a teljesítményünkre. Mindent összevetve csodálatos szezont zártunk, hiszen egész évben mindössze háromszor kaptunk ki. Én a lépésről, lépésre haladva elvet vallom, s ha ezt nézzük, akkor tavalyhoz képest előre léptünk.

Nagy László szerint a fáradtság döntőn befolyásolta a mérkőzést: - Jobban játszott ma a Barcelona. Fáradtak vagyunk, sokat kivett belőlünk a tegnapi meccs, de ez nem lehet kifogás. Remek volt a szezon, büszke vagyok a csapatra, a szurkolóknak külön köszönet, hiszen nagyon sokan jöttek el minket buzdítani. Dolgozunk tovább, jövőre szeretnénk még előrébb lépni.

Iváncsik Gergő, a veszprémiek balszélsője, csere nélkül játszotta végig a négyes döntőt, ugyanis Cristian Ugalde bal keze eltört és ezért nem tudta vállalni a játékot.

- Nem erre számítottunk, nagy várakozással vágtunk neki a döntőnek, de végül az álmainkat nem tudtuk valóra váltani. Egyáltalán nem voltunk frissek, lassúak, körülményesek voltunk, a gyors indítások is elmaradtak. Ezzel szemben a Barcelona nem könyörült, minden hibánkat kihasználta. Nyilván lehet még a játékunkon javítani, de az, hogy csak háromszor kaptunk ki a szezonban, az igazán szép teljesítmény.

Andreas Nilsson azt emelte ki, a Barcelona komoly nyomás alatt tartotta őket kiváló támadójátékával: - Sajnos ma nem igazán ment a játék, főleg a védekezésünk akadozott. A Barca pedig egy pillanatra sem engedett ki, végig nagy nyomás alá helyezett minket. Igen, éreztük a tegnapi meccset, de nem emiatt maradtunk alul, erre nem foghatjuk a vereséget.

Xavier Pascual, a Barcelona vezetőedzője azt hangsúlyozta, már Kölnbe eljutni is nagy teljesítmény.

- Mindenképp gratulálok a Veszprémnek, hogy idáig eljutott és ilyen remekül kézilabdázott. Büszke vagyok a csapatomra, hiszen az egész hétvégén kiválóan játszott.

Victor Tomas, a Barcelona csapatkapitánya arról beszélt, a BL győzelem volt a legfőbb céljuk.

- Elnézést kérek, hogy néhány társam az ünneplés közepette megfeledkezett magáról és elfelejtett kezet fogni a veszprémiekkel. Ellenfelünk egész évben meggyőző teljesítményt nyújtott és megérdemelten szerzett több serleget is az évad folyamán. Nagyon jól játszottunk a döntőben, támadásban és védekezésben is kimagaslót nyújtottunk. Egész évben sokat dolgoztunk, a BL győzelem volt a legfőbb célunk és ezt sikerült elérnünk.

Kiril Lazarov, a Veszprémet is megjárt jobbátlövő a Naplónak elmondta, az idény legjobb meccsét játszotta katalán együttes.

- Okosan, taktikusan kézilabdáztunk, s bár a Veszprém is nagyon jó volt, mi az évad legjobb meccsét játszottuk. Az első félidő elején éreztem, hogy a fájós bal lábamat nem tudom tovább erőltetni. Az edzőm azt mondta, ne kockáztassunk és végül nem is volt rám szükség a hátralévő időben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!