Veszprémi triatlonosok Hawaiin

Veszprémi sporttörténelmet írt Brassay Réka és Rónaszéki Balázs, miután a Veszprémi Triatlon Egylet (VTE) színeiben mindketten kvalifikálták magukat a hawaii világbajnokságra.

- Tavalyi és idei jó formám miatt végig az volt bennem, hogy most kell megpróbálnom kijutni Hawaiira, mert lehet, hogy több lehetőségem nem lesz, és akkor egész életemben azon fogok gondolkodni, miért nem vágtam bele - idézte fel a kez-deteket a korosztályos Európa-bajnok sportoló, Brassay Réka.

A hawaii triatlon-világbajnokság olyan legendás viadal, ahol nem pusztán a 3,8 kilométeres úszás, a 180 kilométeres kerékpározás és a 42 kilométeres futást kell teljesíteni. A különleges, mondhatni, extrém körülmények alaposan próbára teszik a legjobb triatlonosokat is. Brassay Réka és Rónaszéki Balázs azonban teljesítette vállalásait és mindketten célba értek a vébén Fotó: Szóka Attila

- Nekem viszont nem volt elsődleges célom a hawaii kvalifikáció, a klagenfurti világkupán sikerült a bűvös, kilencórás időn belül célba érkeznem, az már csak hab volt a tortán, hogy a vébére is nevezhettem - ecsetelte Rónaszéki Balázs.

A két sportoló aztán szeptember végén utazott el Hawaiira, ahol teljesítették küldetésüket.

- A feleségemmel nagyjából két hetet töltöttünk Kona szigetén, ahol a verseny mellett néhány remek pillanatot is átélhettünk. Felautóztunk a sziget legmagasabb pontjára, a 4290 méteres Mauna Keára, amiről azt kell tudni, hogy abszolút magasságát tekintve a világ legmagasabb hegye. A tengerszint alá ugyanis 5000 méterre nyúlik le. Itt a napfelkeltét szerettük volna megnézni, s miután késésben voltunk, nem tartottuk be 2800 méteren a kötelező 30 perces akklimatizálódási pihenőt.

Felérve a Maunára, a két fokos hidegbe, mindkettőnk furcsán érezte magát. Én átsétáltam egy közeli bukkanóra, ahonnan, úgy véltem, jobb a kilátás. A pár száz méteres túra olyan volt, mint ha odalent kilométereket futottam volna - mesélte Balázs.

Balázs pár nappal korábban érkezett a szigetre, de amikor Réka és férje is befutott, akkor közös edzéseket is tartottak.

- Közösen elmentünk, hogy megnézzük a sziget legészakibb pontját. Itt akkora oldal- és szembeszél fújt, hogy közel voltam a halálfélelemhez. Szinte dobálta a szél a kezem alatt a bicajt, emiatt aztán kissé tartottam tőle, mi lesz majd a versenyen - magyarázta Réka.
Aztán eljött a rajt pillanata. Az első versenyszámban, a 3800 méteres úszás alatt, a kristálytiszta vízben Réka nagyot harcolt, ütötték, vágták. Ezzel szemben Balázst inkább a sós víz tette próbára. A só ugyanis kimarta a bőrét több helyen, ami fájt és égett.
A kerékpározás alatt a szinte folyamatos és állandó szembeszél mindkét hősünket megviselte, Réka úgy fogalmazott, ez a szám teljesen leszívta, s az utolsó húsz kilométerem nagyon elfáradt, mentálisan visszaesett.

Fotó: Szóka Attila

A maratoni 42 kilométerre aztán mindketten feltámadtak, keményen küzdöttek. Réka végül korosztályában az előkelő 13. helyen végzett, míg Balázs a legnépesebb korcsoportú mezőnyben, a 300 indulóból az 59. lett.

- A sóval nemcsak a tengerben, hanem futás közben is meggyűlt a bajom. A szervezők a sópótlásra egységnyi adagokat tettek ki, azonban azt gondoltam, a dózis pillanatnyi tűzoltásra elegendő. Lehúztam, de meg is bántam, mert kiderült, az adagok a verseny egészére szólnak. A maraton utolsó két kilométerét a városban tettük meg, nagyon élveztem, ám olyan gyorsan elment, hogy legszívesebben még futottam volna egy tízest. Rendkívül pozitív élményekkel értem célba, fantasztikus érzés volt - foglalta össze a történteket Balázs.

Réka könnyeivel küszködve mesélt a célba érkezésről: - Éreztem, hogy a bicikli most nem sikerült túl jól, aztán a futás újra helyzetbe hozott. Felfoghatatlan volt a befejezés. Nagyon sokat jelentett nekem. Harminc év munkája pergett le a szemem előtt, a családom, a sikerek, kudarcok, élmények, amelyek elrepítettek idáig. Teljesen kihajtottam magam, megtettem mindent, hogy a befejezés méltó legyen, igaz, néhány percre bevittek az egészségügyi sátorba is, hogy újra a régi legyek.

Balázs megemlítette még, hogy eddig bárhol állt rajthoz, ott jól érezte magát. Kona szigete azonban felejthetetlen marad számára.
Mint kiderült, az egyetlen nehézséget, és ez mindkettejükre igaz volt, az okozta, hogy igen nehezen találtak megfelelő ételt maguknak.

Hawaiin ugyanis éppolyan kínálat volt, mint Amerika bármely más szegletében, vagyis a szupermarketek polcai roskadoztak az előre elkészített, félkész, cukrozott termékektől, zöldségből, friss gyümölcsből viszont nem volt a nálunk megszokotthoz hasonló választék. Ráadásul például az összes kenyeret cukorral készítik az amerikaiak, s ettől mind inkább kalácsra hasonlít. Rózsaszínre színezett, szeletelt kenyeret is kapni, ám inkább ezt sem kóstolták meg sportolóink.

A két triatlonos elárulta, a vébé után két nappal is dolgozott bennük az adrenalin, ezért az utolsó kirándulásukon, amikor a sziget legdélibb pontjára látogattak el, levezetésképp a mélybe vetették magukat. Persze nem kell megijedni, pusztán arról van szó, hogy tíz-tizenkét méter magas sziklákról ugráltak a kristálytiszta, langyos óceánba.

Hogy jövőre mire készülnek, mit várnak maguktól, azt még igazán konkrétan nem fogalmazta meg sem Réka, sem Balázs. Utóbbi ugyan már edzésbe állt, és például a frankfurti Európa-bajnokságra leadta a nevezését, de a triatlon mellett szeretne egy jó maratont is futni. - Őszintén megmondom, nem tudom, mi lesz 2017-ben. Nem kezdtem el az edzéseket, most pihenek. Azt hiszem, inkább féltávú viadalokon szeretnék indulni.

Az biztos, hogy nem hagyom abba. Ebből nem lehet csak úgy kiszállni. Nekem ez az életem - mondta búcsúzásképp Réka. Az viszont biztos - bármi is vár Brassay Rékára és Rónaszéki Balázsra 2017-ben -: mindketten beírták magukat a magyar és a veszprémi sporttörténelembe.