Egy nemi erőszak margójára

Mondhatjuk, hogy a Kiss László exszövetségi-kapitány körül kialakult botrány (ismét) megosztotta az országot. A 75 éves úszóedző 50 évvel ezelőtti nemi erőszak ügye bőven adott muníciót mindenkinek, akinek szüksége volt rá, legyen szó sportról, politikáról, vagy egyéb társadalmi vitákról. Miközben az egész ország erről a témáról beszélt, sajnos nagyon kevés értelmes, érdemi dolog hangzott el, sőt fogalmazhatunk úgy, hogy a Kiss László-ügy úgy általánosságban a legrosszabbat hozta ki az emberekből. Egy alapjáraton is frusztrált társadalom/közösség párbeszéd helyett inkább idegesen ordítozott, ahogyan a kocsmában szokás zárás előtt.

A Kiss László-ügy nem egyszerű ügy, de azért néhány dolog egészen tiszta. A nemi erőszak szörnyű bűn, amit bizony nem lehet letudni a büntetéssel. Annak ott kell(ene) lennie a lelkiismeretben és egy közszereplő sportvezető esetében a köztudatban, közbeszédben is. Arról beszélni kellett volna, nyilvánosan, nyíltan, őszintén. Főleg akkor, ha - ahogyan az érintett említette - igazságtalan volt a vád és koncepciós az eljárás. Annak is világosnak kell(ene) lennie, hogy semmilyen sporteredmény nem vált ki bűntényt. Olimpiai aranyakkal nem lehet igazságot, ártatlanságot venni, sőt igencsak kínos érdemmel, vagy korral mentegetni, mosdatni valakit. Azon el lehet vitatkozni, hogy kik és miért robbantottak éppen most, és azon is, hogy miért övezte hallgatás évtizedekig ezt az esetet, ez adja az ügy bonyolultságát.

Azt viszont be kell látni, hogy Kiss László egyszerre ember és úszó szakember, a kettő elválaszthatatlan, de nem felcserélhető. Nem lehet az egyiket egyszerűen eldobni, s behelyettesíteni a másikkal. Az almát és körtét értelmetlen dolog összehasonlítani, pláne akkor, ha az egyik rohadt.