2015.07.15. 13:41
Vacsora a wimbledoni bajnokokkal - Gálfi Dalma jelenleg a junior világranglistán harmadik
Balatonfüred – Élete első Grand Slam-sikerét könyvelhette el Gálfi Dalma junior teniszező Wimbledonban, ahol nemcsak a győzelem volt felejthetetlen.
Először nyert ugyanis olyan junior páros az angol nyílt nemzetközi teniszbajnokságon, a legendás Wimbledonban, amelynek mindkét tagja magyar. A balatonfüredi Gálfi Dalma Stollár Fannival az oldalán szettveszteség nélkül nyert a kategóriájában. A Lóczy Lajos Gimnázium diákja már tavaly is közel járt a végső sikerhez, akkor azonban meg kellett elégednie a második hellyel. Most végre csúcsra ért az ifjú tehetség, aki nem szeretné ennyivel beérni. Esélyesként indul ugyanis a közelgő U18-as Európa-bajnokságon, egyéniben és párosban egyaránt, sőt az idén még egy Grand Slam viadal is lesz. Az amerikai kemény pályás viadalon, a US Openen is favorit a junioroknál világranglista harmadik teniszező. A nyári pihenő előtti utolsó edzésen beszélgettünk vele.
A füredi Gálfi Dalma kezében a wimbledoni kupa. Stollár Fannival megnyerték a junior párost
Fotó: Penovác Károly
A vasárnapi siker után kedden jutott el oda Gálfi Dalma, hogy teljes valójában felfogja, az idén ő Wimbledon egyik kiváló bajnoka.
– Sok versenyt nyertünk párommal, Stollár Fannival az utóbbi időben, de ez a győzelem azt hiszem, mind közül az egyik legkedvesebb lesz – kezdte a junior korú teniszező, aki jelenleg harmadik a világranglistán.
– Szettveszteség nélkül nyertük a tornát, s főleg az elődöntőben vívtunk nehéz csatát a csehek ellen. Szerintem az volt az előrehozott a finálé. Innen pedig viszonylag könnyen ment a döntő – összegzett.
A wimbledoni menetelés a közvetlen családján kívül is sokakat lázba hozott, főleg a tóparti városban. Dalmáék házát elözönlötték a barátok, ismerősök, akik az utolsó két meccset együtt nézték a család nappalijában.
– A győzelem után természetesen a szüleimmel beszéltem elsőként, akik kiutaztak Londonba a döntőre, viszont az első gratuláló sms-t városunk polgármesterétől, Bóka Istvántól kaptam, ami nagyon jól esett – mesélte.
Szerencsére a páros mindkét tagja kapott egy-egy trófeát, a sajátját Dalma a szobájában szeretné elhelyezni. Most még gyakran kézbe veszi, dédelgeti, nézegeti, igyekszik feldolgozni a vele történteket.
Wimbledonban hagyomány, hogy a bajnokokat egy nagyszabású vacsorán vendégelik meg a szervezők. Erről az eseményről már több helyütt láthattunk fotókat, amelyeken például csodás estélyikben együtt láthatjuk a felnőtt női bajnokot, Serena Williamst Dalmával és Fannival.
– Nem, nem vittünk magunkkal alkalmi ruhát. A vacsora előtt stylisttól kaptunk ruhát, majd fodrász és sminkes vett minket kezelésbe. Ez igazán jó élmény volt. Bár Serena külön készült – tudtuk meg.
A vacsorán hatalmas testőrök óvták a felnőtt bajnokokat, akikkel számtalan híresség, fontos ember próbált szóba elegyedni, vagy kezet rázni. A vacsora maga viszont nem hagyott mély nyomokat a magyar lányokban, egyedül a desszert volt említésre méltó és finom is.
Dalma jelenleg harmadik a juniorok világranglistáján, így esélyesként indul egyesben és párosban is Fannival az oldalán a közelgő U18-as Európa-bajnokságon, vagy az őszi, idei utolsó Grand Slam versenyen, a US Openen.
– A junior világranglista egyáltalán nem mérvadó a felnőtteknél. Próbálok minél több felnőtt versenyen is elindulni, néhány kisebb tornagyőzelmet már be is gyűjtöttem, azonban ezzel csak a 460. hely környékén állok a nagyok között. Természetesen minden vágyam, hogy ott is a legjobbak közé kerüljek, azon dolgozom, hogy ez sikerüljön – nyilatkozta Dalma.
Már három ITF tornát tudott nyerni
A veszprémi születésű, mindössze 17esztendős Gálfi Dalma eddigi legjobb helyezése a felnőttek közt a 436. volt. Az elmúlt évben három ITF tornát is megnyert: az első kettőt Heraklionban, majd a harmadikat Olaszországban. A junioroknál egyéniben még nem nyert Grand Slamet, Párizsban például a második körben búcsúzott.