Sport

2011.06.27. 17:26

Guinness rekordot döntöttek az ajkai fiatalok

Ajka - Guinness rekordot döntött húsz helyi fiatal, akik csütörtök estétől hétfő délig mintegy kilencven órán át röplabdáztak a Bercsényi iskola tornatermében.

Tóth B. Zsuzsa

A fiatalok megúszták komoly sérülés nélkül a maratoni meccssorozatot, csak kisebb húzódások, görcsök gyötörték őket, amelyeket a helyszínen önként dolgozó ajkai és tüskevári mentősök elláttak. Az egészségükre vigyázott Polgár Pál masszőr is, aki negyedmagával vezette a mérkőzést.

Mint a két főszervezőtől, Major Andreától és Sápi Judittól megtudtuk, a lelkes profi és amatőr sportolók korábban már bemelegítettek két 24 órás meccsen, és biztosak voltak benne, hogy annál többet is bírnak. Bár elég lett volna a 82 órás korábbi, debreceni rekord túlszárnyalásához kevesebb is, makacsul ragaszkodtak a röplabdázók a kerek kilencvenes számhoz.

Pedig Debrecenben felnőttek játszottak és az ajkai fiatalok a megengedett 24 helyett kevesebben, csak húszan kezdték a játékot. Sőt, menet közben ketten feladták, így nem volt könnyű dolguk. A lelkes szülők és sportrajongók két hónapon át szervezték és aztán segítettek lebonyolítani a maratoni játékot.

Poór Tamásné testnevelő és Bujdos József technikus szintén mindent elkövettek, hogy rögzített és hivatalos legyen a rekorddöntés. Néhány szurkoló is akadt, bár azok kevesen voltak, de gondoskodtak az éppen pihenő játékosok szénhidrát és folyadék pótlásáról.

 

 

Most már elmondhatják, hogy sikerült. Sőt, amellett, hogy megdőlt a rekord, reményeik szerint ezután az illetékesek is jobban figyelnek rájuk, Hiszen céljuk volt az is, hogy felhívják a figyelmet a helyi, több mint két évtizedes múltra visszetekintő röplabda szakosztályra. Annak tagjai az országos serdülő bajnokságban a hatodik helyet szerezték meg.

Szeretnének a röpi sulisok az NB II-ben tovább sportolni. Az országos ifi kupán harmadik helyet szereztek, a megyei bajnokságban harmadik éve elsők az edzőjük, Magvas Istvánné örömére is. Szakmai felkészültségük adott, az anyagi feltételeket azonban még elő kell teremteniük. Egyelőre a nagy rekorddöntést üdvrivalgással ünnepelték, miközben a szervezők sírtak örömükben és már csak a hivatalos visszaigazolásra várnak.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!