Sport

2017.06.16. 16:20

A veszprémi futsalosok kerete alaposan átalakul a következő idényre

VESZPRÉM Negyedik helyen végzett az 1. FC Veszprém a futsal NB I 2016/2017-es szezonjában. A csapat remekül kezdett, a folytatásban azonban akadt egy komoly holtpontja. Jelentős átalakulások várhatóak a keretben.

Horváth Gábor

Olyan elánnal, frissességgel és ötletességgel kezdte a szezont az 1. Futsal Club Veszprém, hogy a még a pesszimistább szurkolók is dobogóra várták a csapatot. Igazából a célkitűzés is ez volt, az évad viszont hosszú, és egy örök sportigazság is bebizonyosodott.

Egy amatőr együttes (a veszprémiek a futsal mellett dolgoznak, tanulnak vagy nagypályás labdarúgásból keresik kenyerüket) nem tud hosszú távon azonos szinten teljesíteni.

Az 1. FCV a nyitányon, a Dunaferr ellen elért döntetlent követően öt meccset nyert zsinórban, többek között a profi Berettyóújfalut, valamint a Haladást és az Aramist is biztosan két vállra fektetve, aztán majdnem meglepetést okozott az „örökös" bajnok ETO FC otthonában. A bakonyiak 5:4 arányban maradtak alul egy utolsó percben kapott góllal, korábban 3:1-re és 4:3-ra is vezettek a derbin.

- Az idény elején sok játékossal tudtam dolgozni és az újak is hamar beépültek. Jó teljesítményt nyújtottunk, mondhatni szárnyalt a csapat - emlékezett vissza Madarász János edző.

A Veszprémnek a folytatásban több váratlan vereség is becsúszott, például kikapott a Ferencváros és a Göcsej SK otthonában, de a legfájóbb Magyar Kupa-búcsú volt, hiszen a sorozat négyes döntőjét épp a bakonyi klub rendezte, s a Március 15. úti csarnokban a hazaiak nem léphettek pályára.

Madarász János tanítványai remekül kezdték a szezont, de a dobogóra idén sem sikerült odaérniük Fotó: Penovác Károly

- A karácsonyi szünetet követően törés következett be. Ennek több oka is volt, az egyik az, hogy a keret jelentős része nem készült a megbeszéltek szerint a pihenő alatt. Tanulságos volt számomra a helyzet, ha kicsit szigorúbb vagyok, talán máshogy alakulhatott volna.

Az 1. FCV végül a negyedik helyen jutott a felsőházi rájátszásba, ahol - bár lett volna némi esélye a dobogót megcsípni - maradt is negyedik.

A történethez hozzátartozik: ahogyan az elmúlt években minden alkalommal, a bakonyiakat idén is súlyos sérüléshullám sújtotta a bajnoki hajrában.

- A sérülésekkel, megmondom őszintén, már nem is foglalkoztam, hozzászoktam az elmúlt évek alatt. Azt gondolom, a körülményekhez képest sikeresek voltunk, a kupakiesés viszont tényleg fájdalmas volt. Ettől függetlenül: amit megtehettünk, azt megtettük, a negyedik hely is jó eredmény.

A bajnoki címet ezúttal is az ETO FC hódította el, a kiválóan erősítő Dunaferr lett az ezüstérmes, az átalakuló Berettyóújfalu pedig a harmadik.

- Az ETO és a Berettyóújfalu profi csapat, amely naponta tréningezik. A dunaújvárosiak pedig leigazolták az ország legjobb játékosait. Fejlődést csak úgy tudsz elérni, ha növeled az edzésszámot, de amatőr szinten a különböző elfoglaltságok miatt ez nem könnyű.

Madarász Jánosnak a következő idény előtt új csapatot kell építenie, hiszen a keretben máris jelentős változások álltak be.

Egyelőre csak a távozó oldalon akadnak játékosok. A szakember elmondta, négy fiatal, Hoffer Levente, Erdősi Xavér, Sándor Dániel és Petróczi Márton Budapesten folytatja tanulmányait, Finta Péter és Sárdi Máté befejezi pályafutását, Boromisza Gábor nagypályára vált, az NB III-as VLS Veszprém játékosa lesz. Távozik Füzy Zsolt és elképzelhető, hogy Gulyás Márk is elmegy.

Megtudtuk: a klub biztosan hoz fel az utánpótlásából fiatal játékosokat (az U-20-as csapat idén bronzérmet szerzett), emellett természetesen új igazolások is várhatóak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!