Somlóvásárhely

2016.12.26. 16:50

Harangláb épült közadakozásból

Somlóvásárhely - Advent negyedik vasárnapján az új temetőben haranglábat avattak, amely közadakozásból készült el.

Civil Tudósítónktól

A meghitt hangulatú ünnepség a helyi Lyra énekkar előadásában elhangzott Bimm-bamm című dallal kezdődött. Marton Zsolt polgármester köszöntője után Borbély Csabáné Szuhanics Albert A harang szava című versét mondta el. A szomszéd településről érkező Czeidli József történelemtanár a harang történtéről beszélt, többek között arról szólt, hogy milyen érzelmek kapcsolódnak hozzá. Így a gyász és örömünnep, a viszály és összefogás, emlékezés és büszkeség, hit és csüggedés. Majd a Lyra énekkar újabb énekszáma - a Drága Szentlélek, jöjj! - után a polgármester vágta át a nemzetiszínű szalagot a haranglábon.

Marton Zsolt polgármester vágta át a szalagot a haranglábon Fotó: Czeidli József

Ezután Vági Andrea háziorvos mondott személyes hangvételű, érzelemmel fűtött ünnepi beszédet. Az emlékharangot Borbély Csaba és Fekete István kongatta meg, az emlékezés és a tisztelet koszorúját Kupi Ferencné Pál Marica, Lájer Imréné Somlóvári Mária és Marton Lajos helyezte el. (A harangláb egyházi felszentelése későbbi időpontban történik meg.)

Az ünnepség zárásaként Feketéné Faragó Klaudia Ady Endre Karácsony című versét szavalta el, míg a Lyra énekkar az ünnepség résztvevőivel együtt adta elő a Boldogasszony anyánkat.

Czeidli József

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!