Somlószőlős

2016.08.06. 19:49

Kedves emberek közt - Falunap Somlószőlősön

Somlószőlős – Sokat tesz ez a közösség a borkultúra terjesztésében – mondta Kovács Zoltán államtitkár, országgyűlési képviselő a falunapi köszöntőjében.

Penk Tímea

Évről évre egyre többen vesznek részt a Somló lábánál fekvő kistelepülés ünnepén. Az idei rendezvényt Bereczky Nóra, a Devecseri Járási Hivatal vezetője nyitotta meg, aki a falu összetartozását hangsúlyozta. A szervezők ebédre várták a falubelieket, majd zenés és táncos vidám műsorok követték egymást.

Kiss János polgármester a szoros összefogás és a kitűnő szervezés példaértékű megnyilvánulásaként értékelte az idei falunapot.

- Örülök, hogy ilyen sokan eljöttek hozzánk, és köszönöm a munkájukat azoknak, akik megszervezték a falunapot. Úgy érzem ilyenkor, hogy a vendégek is egy kicsit szőlősiekké válnak az együtt töltött időben – mondta a polgármester. Kovács Zoltán szerint a jó hangulathoz sok minden kell, ezek egyike a jó bor, amelynek a népszerűsítésében élen jár a település.

 

 

- Mindig szívesen jövök a faluba, mert itt kedves emberekkel találkozom, és látom, ahogyan rendezvények összekovácsolják a falu közösségét – emelte ki az államtitkár.

A rendezvényre érkeztek a szlovákiai testvértelepülés, Nemeshodos képviselői is. Hodosi Károly alpolgármester elmondta, hogy a két település közötti kapcsolat közel két évtizede létesült.

- Huszonöten érkeztünk a faluból. A Megmaradásunkért Kultúrcsoport magyar nemzeti dalokat ad elő a szőlősi falunapon – számolt be az alpolgármester. Hozzátette, hogy minden fellépő amatőr szereplő, a legfiatalabb nyolc, a legidősebb több mint nyolcvan éves. Nemeshodos egy Dunaszerdahely melletti település, majdnem mindenki magyar anyanyelvű. Anyanyelvi iskola működik és a református istentiszteleteket is magyarul tartják.

A somlószőlősi falunap színes programjai között szerepelt a Free Kid Aerobic, a Somvirág nyugdíjasklub, a Répa-Retek-Mogyoró együttes, a Rebel-Lion-Tánc- és Sport Egyesület, Csepregi Éva, Sós Fecó és Hencsy, Császár Dominik és barátai, DJ Szatmári feat, Jucus, Mira Orint Art, Lilaakác énekegyüttes. A nap háziasszonyaként Kádárné Hegedűs Veronika operettdallamokat adott elő, az utcabálhoz a Dinamit együttes zenélt. A rendezvényen kézműves vásár, népi mesterek bemutatója, Boldizsár Zsolt festőkiállítása, légvár, arcfestés, csillámtetoválás várta a vendégeket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!