Somlószőlős

2016.02.09. 18:22

Disznóvágás a borrendben

Somlószőlős – Disznóvágást, majd zenés összejövetelt tartott farsang utolsó szombatján a Somló és Környéke Borút Egyesület.

Tisler Anna

Simon János elnöktől megtudtuk, ez a második ilyen alkalom. Tavaly az első kiválóan sikerült, a tagok kérték, ismételjék meg. A 170 kilós állatot a közelben vásárolták egy gazdától, majd a tagság arra vállalkozó tagjai dolgozták fel azt. Az időjárásra sem lehetett panaszuk, a nap sütött, a hőmérséklet is tíz fok körül volt. Reggel nyolc órától vidáman folyt a munka. Az első étel, amely elkészült, a májas sült vér volt. Mindenki megreggelizett, majd folytatták a munkát. Az egyik csapat a sátorban darabolta a húst, mások készítették a pecsenyét. Az épületben hurkát és kolbászt töltöttek, saját recept alapján, magyarosan, kicsit fűszeresen. Közben fogyasztottak egy-egy pohár forralt bort, természetesen a saját, Somlón termettből. Közben megérkezett Max, aki harmonikázott, tovább fokozta a jó hangulatot.

Matting Norbert, Papp Dániel, Bognár György és Szabadi János dolgozta fel a húst (Fotó: Tisler Anna)

Simon János, az egyesület elnöke kérdésünkre elmondta, hogy a tagságuk közel negyede részt vesz a programon. A 400 borlovag összetartó csapatot alkot. Sokan szeretnének csatlakozni hozzájuk, évente 10–15 új tagot avatnak, van, akinek éveket kell várnia. A tagfelvételnél annyi a feltétel, hogy a jelentkező szeresse az ország legkisebb borvidéke borait és népszerűsítse azokat. Az sem kizáró ok, ha a jelentkező nem somlói szőlősgazda. A tapasztalatok szerint, aki teheti, később vásárol területet a hegyen. A tagságnak ma még kevesebb mint 10 százaléka hölgy, viszont egyre többen jelentkeznek.

Az egyesület a somlói borok megismertetése céljából tavaly a térség falunapi rendezvényein borkóstoltatást, valamint juhfarkfesztivált szervezett. Az idén nyáron szintén meghirdetik a juhfarkok versenyét és a juhfarkfesztivált. A juhfark a hegy zászlósbora, azért arról nevezték el a programjaikat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!