2015.07.12. 13:38
A falunap jó alkalom az együttes ünneplésre
Sáska – A település szombati falunapján többen vehettek át jutalmat, elismerést önzetlen munkájukért.
Kovács Nándor polgármester köszöntő beszédét követően tőle és Takács Lászlóné jegyzőtől a Sáska településért kitüntetést vehette át Tóth Zoltán, aki korábban önkormányzati képviselőként tevékenykedett, valamint aktívan részt vesz a közösségi feladatokban. Elismerésben részesült a nyugdíjasklub tagja, Albert Jenőné, az önkéntes tűzoltók csapatából Preininger Róbert, a Vöröskereszt tagságából Holczbauer Béláné. Az örökbefogadott virágágyások gondozásáért Lucziné Molnár Borbála, Szűcs Istvánné, Petkovics Lászlóné és Horváth Bence munkáját ismerték el. A zöldterületek rendben tartásáért polgármesteri dicséretet kapott Dégi Zoltánné, Lucziné Molnár Borbála és Antal Imre. Kulturális és más tevékenységekért elismerték Jehodáné Preininger Eszter munkáját. A falunap programjai között foci és lövészet is szerepelt, voltak különféle gyermekjátékok. A főzőversenyen 14 csapat indult, délután pedig operettrészleteket énekelt Palotás Ágnes és Turpinszky Béla. Fellépett a kulturális programban többek között a helyi dalkör, a tűzoltók látványos bemutatót tartottak, valamint nagy sikerrel szerepeltek az iskolás táncosok.
Palotás Ágnes operettrészletekkel szórakoztatta a közönséget (Fotó: Tóth B. Zsuzsa)
A helyi és vidéki amatőr fellépők énekeltek, szavaltak. Volt hastáncbemutató, majd a keszthelyi Boombatucada együttes emelte a hangulatot vidám ritmusaival.
A jótékony célú esti bál bevétele a lánglovagokat segíti, akik régi gépjárművük felújítására készülnek.