Rendőrségi

2015.04.23. 07:36

Verte, pisztollyal, késsel fenyegette párját, felborította szomszédja autóját a férfi

Veszprém - Nem jogerősen 10 év fegyházra ítélte a Veszprémi Törvényszék azt a 64 éves férfit, aki szerelemféltésből majdnem tragédiával végződő közúti balesetet okozott.

Mátételki András

Kilencévi ismeretség után 2005-ben kötött házasságot a veszprémi P. Lajos kedvesével, aki magával vitte a csatárhegyi házba előző házasságából származó kislányát. A házastársak viszonya később megromlott, mert a férfi mind gyakrabban italozott és agresszíven viselkedett. Noha 2008-ban elváltak, két évvel később mindketten helyre kívánták állítani kapcsolatukat. A vádlott gyógyszeres kezelés ellenére ismét egyre több alkoholt fogyasztott, nem egyszer megpofozta asszonyát.

Ennél is durvábban viselkedett 2010 decemberében, amikor ököllel, nagy erővel megütötte a nőt, aki elesett, fejét beütve elájult. Anyja segítségére siető kislányt ököllel halántékon vágta, aki megszédült. A követező évben folytatódtak a bántalmazások, majd arra is volt példa, hogy a vádlott fél órára bezárta a házba volt feleségét. A legfélelmesebb akciók egyike az volt, amikor 2011 tavaszán a gáz-riasztó pisztolyának a csövét a nő szájába tette, s azzal fenyegette meg, hogy szétlövi a fejét. Végül saját fejéhez emelte a fegyvert, de lemondott az öngyilkossági szándékáról. Egy nyári napon az asszony arra riadt fel, hogy a vádlott egy konyhakést tart a hasához, s ezt kiabálja:” Kidöntöm a beled!”

Az autós üldözés az Endrődy-lakótelepen ért véget, ahol a Suzuki Vitara felborult 
Fotó: rendőrség

A mind nagyobb veszélybe került asszonynak egyik férfi szomszédja segített az elköltözésben az év július 24-én. Mindezt látta a vádlott, aki autójával követte őket, majd négyszer hátulról belement a Suzuki Vitarába, amely végül felborult. Ekkor P. Lajos a 10 centiméter pengehosszúságú zsebkésével folyamatosan fenyegette a balesetet szenvedett gépkocsvezetőt, volt asszonyának pedig ezt kiabálta:”Ezt akartátok? Most megkapod!” Fenyegetését nem váltotta be, a Suzukiban kétmilliós kár keletkezett.

A Veszprémi Törvényszék több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísértében, két rendbeli személyi szabadság megsértése és rongálás bűntettében találta bűnösnek a vádlottat, akit tíz év fegyházra ítélt, s ugyanyennyi időre eltiltott a vezetéstől.

Az ügyész súlyosbításért, a bűncselekmény óta előzetes letartóztatásban lévő vádlott és védője enyhítésért fellebbezett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!