Rendőrségi

2015.05.16. 06:00

Tűzoltók hoztak le egy beteget a nyolcadikról

Veszprém - Betegsége miatt miatt nem mozgatható az a nő, akit szombaton reggel tűzoltók segítségével hoztak le a Haszkovó lakótelep egy 8. emeleti lakásából.

Kovács Erika

A nőt rohamkocsival kórházba szállították – közölte  a megyei mentőszolgálat, illetve a katasztrófavédelem.

A mentőktől megtudtuk továbbá, pénteken késő este elesett egy kerékpáros Felsőörsön, őt súlyos sérüléssel vitték veszprémi a kórházba.

A fiatal nőt a mentők és a katasztrófavédelem hajszálpontosan összehangolt munkával hozták ki a nyolcadik emeletről, miközben  sokan állták körül a tűzoltó-, és mentőautókat a Jutas bevásárlóközpontnál. Az orvosnő a tűzoltóautó létrájának végén levő rácsos kosárba már a lakásból szállt be, amit a magasban az ablakhoz illesztettek. A lakásban levők és a kosárban tartózkodó tűzoltó aztán a kosárhoz rögzített sínekre csúsztatta rá azt az ágyat, amit később a mentőbe helyeztek. Az épületből már korábban jöttek ki mentősök hatalmas mentőtáskákkal.

Súlyos állapotban a megyei kórház intenzív osztályára szállították a beteget, akit lélegeztetni is kellett – tudtuk meg a megyei mentőszolgálattól.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!