Rendőrségi

2015.10.07. 07:43

Rendőrverés Ajkán: vádemelés a bántalmazó ellen

A Veszprémi Nyomozó Ügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntettével és más bűncselekmények elkövetésével vádolja azt a 33 éves férfit, aki 2015. július 6-án, délután fél öt körül az egyik ajkai benzinkútnál a vele szemben intézkedő rendőrjárőrt bántalmazta, majd a helyszínre érkező két másik rendőrnek is ellenszegült, egyiküket megütötte.

Dr. Orbán György, címzetes fellebbviteli főügyészségi ügyész sajtóközleményben arról tájékoztatott, hogy a vádirat szerint az eset előzménye, hogy a férfi jogosulatlanul beült egy, a benzinkúton tankoló személygépkocsi vezetőülésére. A jármű utasa azonban a gyújtáskapcsolóból ki tudta venni a kulcsot, s ezzel a jármű elindítását megakadályozta. A történteket a rendőri jelzéssel ellátott szolgálati gépkocsiját tankoló, egyenruhát viselő rendőrjárőr sértett észrevette, és felszólította az elkövetőt, hogy szálljon ki a kocsiból. A férfi ennek eleget is tett, azonban sietve a rendőrautóhoz ment, és annak volánjához ült. A rendőr közbeavatkozására ugyan kiszállt a gépkocsiból, azonban egy hirtelen mozdulattal a sértettet megütötte, majd a vádlott egy újabb, nagy erejű ütésétől a rendőrjárőr a földre került. Az elkövető a már földön fekvő sértettet is bántalmazta, aki ennek következtében eszméletét vesztette, életveszélyes fejsérülést szenvedett.

A férfi ezt követően visszaült a szolgálati gépkocsi bal első ülésére, az ajtót pedig becsukta. A sértett miután eszméletét visszanyerte, a helyszínre érkező kollégáival együtt folytatta a férfivel szembeni intézkedést. A vádlott a rendőrök felszólítására ekkor is kiszállt a gépkocsiból, de intézkedésüknek ellenszegült, és az egyik rendőrt szintén megütötte. A rendőrök végül gázsprayet alkalmaztak vele szemben. Az elkövető a cselekményt megelőzően tiltólistán nem szereplő, leggyakrabban herbál vagy biofű néven forgalomba kerülő ún. szintetikus kannabinoidot fogyasztott. Az előzetes letartóztatásban levő vádlottnak az életveszélyt okozó testi sértés mellett hivatalos személy elleni erőszak bűntette, jármű önkényes elvétele bűntettének kísérlete, valamint könnyű testi sértés vétsége miatt is felelnie kell.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!