Rendőrségi

2015.09.02. 14:50

Megvertek és kiraboltak egy korlátozott értelmi képességű férfit Ajkán?

Úgy tudjuk, értelmileg korlátozott fiatalembert bántalmaztak súlyosan augusztus 29-én este Ajkán, a belváros közelében.

Kovács Erika

- Vasárnap hajnalban láttam meg az ajkarendeki buszmegállóban, hogy álldogál bekötött kézzel egy fiatalember, akit ismerek. Azonnal megálltam, felajánlottam neki, hogy hazaviszem – utalt a történtekre neve mellőzésével lapunknak a férfi egyik ismerőse. Útközben kiderült, a férfit a belvároshoz közeli Semmelweis utcán este két fiatalember leszólította és kérték a pénzét meg a telefonját. Nem akarta odaadni értékeit, erre kapta az ütéseket, meg a rúgásokat, aztán megfenyegették, hogy ha a történtekről beszél, akkor nagyon megbánja. Ennek ellenére egyből a rendőrségre ment a vérző férfi, és elmondta, mi történt vele. A rendőrök alig több, mint fél óra alatt elfogták az elkövetőket.

A megyei rendőr-főkapitányságtól az ügyről megtudtuk, az Ajkai Rendőrkapitányság egy 15 és egy 16 éves férfival szemben nyomoz rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt és indítványozták előzetes letartóztatásukat.

A bántalmazott fiatalemberrel, aki információnk szerint korlátozott értelmi képességű, később beszélünk a helyszínen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!