Rendőrségi

2015.09.03. 05:01

Kilökte az ablakon volt házastársát egy 71 éves férfi Veszprémben (frissítve: nyilatkoztak a szomszédok)

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett kísérlet elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást a 71 éves férfi ellen.

Kovács Erika

2015. szeptember 2-án 17 óra 40 perc körüli időben egy veszprémi családi házban R. Imre szóváltásba keveredett volt házastársával. A vita során a 71 éves férfi bántalmazta a sértettet, majd a ház első emeleti nyitott ablakán kilökte. A mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították a nőt, aki a bántalmazás és az esés következtében - az elsődleges orvosi vélemény alapján – súlyos sérülést szenvedett. R. Imre veszprémi lakost a kiérkező rendőrök a helyszínen elfogták és előállították. Az ügyben a 71 éves veszprémi lakost őrizetbe vették, gyanúsítottként hallgatták ki. A további büntetőeljárást a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatja le.

Emberölési kísérlet?

Kiesett vagy kilökte volt férje az ablakon a hetven év körüli asszonyt szerdán egy veszprémi társasház emeletéről? – ezt kérdik az utcabeliek megdöbbenten.

- Én kísértem el a kórházba szegényt, hiszen legalább negyven éve ismerjük egymást, itt lakunk, jó viszonyban is állunk – sajnálkozik neve elhallgatását kérve egy asszony annak a házban a közelében, ahol az eset történt szerdán. Elmondja még, úgy tudja, az asszony kulcsáért jött vissza a házba, mert néhány éve elváltak, aztán arra lett figyelmes, hogy szomszédja gyerekei sietve ténykednek a ház körül, meg aztán jöttek a mentők és a rendőrök is, gondolta, valami nagy baj történhetett. Az asszony felidézi még, ő ment el a megsérült szomszédjával a kórházba a mentőben, és útközben megtudta, súlyos sérüléseket szenvedett. Információnk szerint gerinc-, borda-, és végtagsérülése lett az asszonynak az eséstől, amikor a társasház emeleti lakrészéből, körülbelül négy-öt méter magasról kiesett. Hogy kiesett vagy kilökte a volt férje, nem lehet még tudni - jegyzik meg az utcabeliek.

- Jól ismertem a férjet, rendes, dolgos, csendes ember volt, együtt dolgoztunk hosszú éveken át kőművesként - áll sajnálkozva a ház előtt Horváth Géza. A férfi utal rá, nem tudja elképzelni, hogy a férj szándékosan kilökte volna volt feleségét az ablakon. Arról is beszélt, az asszonnyal nem állt különösebben jó viszonyban.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett kísérlet elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást a 71 éves férfi ellen, aki őrizetben van.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!