Rendőrségi

2015.10.01. 14:07

Jobban figyelnek az idősekre

Noszlop - Szépkorúakat készítettek fel bűnmegelőző kortárssegítői munkára a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai.

Penk Tímea

György Anita, az Alapellátási Központ Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat, illetve a devecseri járás idősügyi munkacsoportjának a vezetője a noszlopi és a magyarpolányi nyugdíjasoknak elmondta, hogy a szakemberektől személyesen, illetve kiadványokon keresztül ismerik meg a korosztályt érintő veszélyforrásokat és a bűncselekmények megelőzési módjait, valamint felkészülnek arra, hogy miként tudják átadni tudásukat a környezetüknek.

Nyugdíjas kortárssegítőket képeztek, jobbra Orsós Károly
Fotó: Penk Tímea

Futtató Norbert rendőr alezredes, a főkapitányság bűnmegelőzési osztályvezetője ismertette a Veszprém megyei időskorúak bűnmegelőzési kortárssegítő programja célját és jelentőségét. A résztvevők bűnmegelőző munkája pluszfeladatot nem igényel, senkinek nem zökkenti ki az életvitelét, csak nyitott szemmel kell járni és átadni néhány apró tanácsot a kortársaknak, akikkel találkoznak. Orsós Károly rendőr őrnagy, kiemelt megelőzési főelőadó a bizalmi kapcsolat jelentőségét emelte ki, és hogy a segítőknek először önmagukat kell tudniuk megvédeni, és jó példát mutatni kortársaiknak.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!