Rendőrségi

2015.09.05. 15:15

Halálos baleset a 8-as úton: dupla záróvonalon próbált megfordulni a sofőr

Egy személy meghalt, amikor két személygépkocsi ütközött össze Veszprém és Litér között szombaton délután a 8-as számú főúton.

Kovács Erika

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint két személygépkocsi ütközött 2015. szeptember 5-én 16 óra 45 perc körüli időben a 8-as számú főút 45. kilométerszelvényében.

Az egyik autó sofőrje az ütközés következtében életét vesztette, míg a másik autóban utazó öt ember, az elsődleges információk szerint, könnyű sérüléseket szenvedett. Három felnőttet és két gyermeket szállítottak könnyebb sérülésekkel a veszprémi kórházba - tájékoztatott Csermák József megyei mentésvezető. Megtudtuk továbbá, hogy a mentőszolgálat nagy erőkkel vonult a helyszínre, több rohamkocsival, mentőhelikopterrel, és mentőautóval.

A balesetben egy idősebb nő halt meg, nem tudtak rajta segíteni a mentők.

Egy család utazott X5-ös BMW terepjáróban, amely összeütközött egy Volkswagen Polo személygépkocsival.

Információink szerint a terepjáró Veszprém felől szabályosan közlekedett Várpalota irányába és a reptérbejáró közelében lévő kis leálló helyről szeretett volna a Volkswagen visszakanyarodni a dupla záróvonalon keresztül, ekkor ütközött a szabályosan közlekedő terepjáróval.

Fotó: Kovács Erika

Mindkét autó átrepülve az úttesten a túloldalon a füves területen között ki, a terepjáró a feje tetejére borult.

A helyszíni szemle idejére a rendőrök a kétsávos főút Veszprémből Várpalota irányába vezető külső forgalmi sávját lezárták, a forgalmat a belső sávba terelik. A rendőrség kéri, hogy fokozott óvatossággal közlekedjenek a térségben!

A katasztrófavédelem nagy erőkkel dolgozik a helyszínen. A helyszínre a veszprémi és a balatonfűzfői tűzoltók vonultak két gépjárműfecskendővel, akik kiemelték a roncsból az elhunytat. A műszaki mentés, és helyszínelés ideje alatt félpályás útzár van érvényben.

A rendőrségtől megtudtuk, még két baleset történt szombaton délután a megyében, egy óra leforgása alatt.

Várpalotán egy 50 év körüli nő letért az úttestről, és az árokban kötött ki, ő könnyebben sérült meg.

Ugyancsak a reptérbejáró közelében Litér és Veszprém is történt egy baleset a másik kettővel csaknem egy időben. Úgynevezett utoléréses baleset történt, két személygépkocsi ütközött össze, itt senki nem sérült meg.

Az utoléréses baleset is a reptérbejáró közelében történt 
Fotó: Kovács Erika

A balesetek által érintett útszakaszon rendőrök irányítják a forgalmat.

A rendőrök a helyszínelést és a forgalomterelést 19:39-kor befejezték, újra zavartalan a forgalom a térségben.

Frissítés:

A szombati halálos balesetről megtudtuk még, hogy a Vokkswagen vezetője feltehetően be volt kötve, a légzsákok kinyíltak és az első üléseken rengeteg vér volt látható.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!