Rendőrségi

2015.06.26. 14:29

Gyerekek hullazsákban

A veszprémi rendőrök rendhagyó baleset-megelőzési programmal próbálják elejét venni a tragikus közlekedési baleseteknek: diákoknak és minden érdeklődőnek oktató filmet készítettek a tragédiákról.

Kovács Erika

Akár naponta életre kelnek előttük minden túlzás nélkül a legvéresebb horrorfilmek, ha az élet úgy produkálja: a filmkockákon látni, villogó szirénák, szétszóródott roncsok, jajgató emberek, az autóban mozdulatlanul ülő, előrecsuklott fejű vérző fiatal lány és fiú, a másik felvételen némán maguk elé meredő, mozdulatlan sérültek, szerteszét heverő emberi maradványok között folyik a mentés: rendőrök, mentősök, katasztrófavédők óramű pontossággal, gyors összehangolt munkával forró aszfalton, vagy hóviharban, eszeveszett szélben, szakadó esőben feszítik a roncsokat, vágják ki a sérülteket, meg a halottakat, miközben infúzióval próbálják életben tartani azt, akit még lehet, körülöttük anyázó autósok, akik mit sem törődve mindezzel, utukra sietnének Mindez a filmen látható, amit saját helyszíneléseikről készítettek, és a két rendőr kegyeleti és személyiségi jogokat figyelembe véve azzal a céllal állított össze, hogy talán ezek az elrettentő, borzalmas képsorok elgondolkodtatják a közlekedőket.

Úgy vélik, a megelőzésről szóló prospektusokat vagy elolvassák, vagy nem, de az itt látottak vélhetően egész életre megmaradnak. Mondják, ha csak néhányan is tekintenek magukba azok közül, akik látják ezt a filmet, már nyert ügyük van.

- Találkozott gondolatunk, amikor egy halálos baleset után, a vizsgálathoz szükséges dokumentációs filmet készítettük: egyszerre mondtuk, mutassuk be az embereknek, apróságokon, egyetlen hajszálon múlhat az élet kezdik a beszélgetést. Eltökéltek voltuk és vagyunk ma is abban, ha bemutatjuk, mire kell figyelni, hogy elkerülhessük a baleseteket, a tragédiákat, talán körültekintőbbek lesznek az emberek a közlekedéskor.

Pintér József húsz éve a Budapesti Rendőr-főkapitányságon motoros rendőrként kezdte meg hivatását, és amikor meghalt egy motoros barátja a hajmáskéri elágazóban, azt jelnek tekintette, és abbahagyta a motorozást.

- Felelős vagyok családomért, 15 éves lányomért és nyolc éves fiamért - közli. Pedig profi módon kezelte a vasat, egy enduró versenyre a BMW gyár hívta meg, mint motoros rendőrt, amikor nyolc napig öt országon át 3000 kilométert tett meg. Aztán 2001-ben jött el Budapestről Veszprémbe, azóta baleseti helyszínelőként dolgozik.

Jakab Zoltán és Pintér József baleseti helyszínelők embertpróbáló munkát végeznek. Fotó: Zwicker Tamás

Rendőri pályám előtt kitűnő iskolát adott, amikor egy veszprémi mester, ismertebb nevén Czicza Laci bácsi autófényező műhelyében törött autókkal foglalkoztam, mert fiatalon autószerelőnek és fényezőnek tanultam. Már akkor elgondolkodtam, mi történhetett ezekkel a járművekkel? Azóta már látom az okokat is - jegyzi meg József, aki később döntött úgy, hogy a budapesti rendőr szakközépiskolában tanul tovább.

Kollégája, az ajkai származású Jakab Zoltán szintén Budapesten tanult, aztán Pápán járőrként ténykedett, mert - ahogy fogalmaz mindig is vonzotta az egyenruha, a rendőri pálya. Aztán később József mellé került, ő irányította a baleset helyszínelés felé. - Nálunk a nyuszi motoron is van fényvisszaverő lámpa, a két éves kisfiamon meg bukósisak és fényvisszaverő ruha - utal saját szokásaikra Zoltán. - Ennyire egyszerű: már kiskorban rá kell szoktatni a gyereket a biztonságra! - emeli ki.

Mindketten kiemelik, a fiatalokkal van a legtöbb baj, ha ütközésig nyomják a gázt, leültetett alvázú, fóliázott ablakú autóban, szinte fekvő helyzetben vezetnek, üvöltő zene mellett vagy fejhallgatóval, miközben telefonálnak is, azt hiszik, ők a menők. Sajnos az élet számtalanszor bebizonyítja, legfeljebb az első kanyarig, fáig aztán gyakran családi gyász marad utánuk.. Elmondják, a rengeteg baleset mögött az emberi felelőtlenségen túl ott áll az is, hogy nincsenek felkészítve a fiatalok a biztonságos közlekedésre, az autósiskolákban kiemelten kellene bemutatni, milyen veszélyes lehet a lapos kerék, a víz az úton, ha nem használják a biztonsági övet, a gyerekülést, a bukósisakot kerékpározáskor, motorozásnál. Célszerű lenne, ha a közlekedők az elsőbbséget nem mindenáron taposnák ki maguknak vetik közbe. Akik a külvilágot teljesen kizárják, például a mobiljukat nézve lépnek az útra és csuklyával a fejükön zenét hallgatnak, lehet, hogy igazuk lesz a baleset után, de mit ér ez, ha az életüket tolókocsiban töltik. Szerintük nagy szükség lenne vezetéstechnikai oktatásra, legtöbb balesetnél sokan nem tudják, mit kell tenni, ha megcsúszik az autó, hogyan lehet visszairányítani az útra a padkáról: pedig óvatosan lassítva és nem fékezve meg lehet oldani a manővert. Biztonságot ad, ha a volánt az óra járása szerinti kilenc és három óra szerint fogjuk, amivel váratlan manővert is lehet kezelni. Emlékezetes-borzalmas eseteik közül felidézik, 2006 októberében riasztást kaptak, menjenek a tapolcai útra, ahol nagy baleset van, halottakkal. A helyszínen kiderült, meghalt az apa meg az egyik kislány, a másik életben maradt, de olyan sérülései voltak, hogy a papírok alapján hirtelen nem tudták, melyik élte túl az ütközést, ami később azonosításkor derült ki. Máskor egy apa egy órán át fogta a halottas zsák alatt, fia kezét és beszélgetett vele emlékekről, és azt sem felejtik el soha, amikor egy anya egy órán át simogatta gyermekét a koporsóban.

- Amióta gyermekünk van, különösen nehezen lehet ezeket a tragédiákat feldolgozni. Amikor hazaérünk, és ránk zuhan az otthon nyugalma, békéje, látjuk egészséges szeretteinket. na azok nehéz percek! - hangsúlyozzák. - A legrosszabb, amikor a hozzátartozókat kell értesíteni a tragédiáról. Apró problémákon nem tűnődünk, ami visszafordíthatatlan, az az igazi baj! - szögezik le. Ők az élet apró örömeit is értékelik, a megértő, biztos családi háttér alapvető munkájukhoz.

- A feltöltődést a családi programok, a sport, a kirándulás jelenti. Nagyon megterhelő, amikor riasztáskor már zúg az ember fejében az adrenalin, mert sosem tudjuk, mire érkezünk, a helyszíneléskor pedig áldatlan körülmények között olyan munkát kell végezni, hogy tudjuk, azon bírósági döntések múlhatnak - avatnak be embert próbáló, kőkemény hivatásukba.

Véget vet a játszmának!

– Na akkor tessék, itt vagyok, mondjad, ha már úgyis megzavartál! – csapja le az apa ingerülten laptopja fedelét, amikor kamasz fia nagyon fontos dolgot szeretne elmondani neki, immár sokadszorra. – Így már nem fontos – jön a halk válasz, és sarkon fordulva elmegy a gyerek, becsapva maga mögött a lakásajtót is.

Aztán egy-két év múlva a szülők „egymásba kapaszkodva, „mit rontottunk el?” kérdéssel egymást marva állnak a fiú kórházi ágyánál, akinek életéért kábítószertúladagolás miatt gyenge szívhangot jelző készülék mellett küzdenek az orvosok. Kegyetlen csönd lesz hirtelen, a gyerek feje félrebillen, a monitor monoton zúgását a szülők zokogása nyomja el.

– Emlékszel még arra a napra, amikor megszületett? – jön a kérdés a múltból. – Amikor még azon gondolkodtunk, hogyan fogjuk meg úgy a kezét, hogy tudjon egyedül járni és ne essen el. Sejtettük, hogy nem lesz könnyű felnevelni, de vállaltuk, és soha nem bántuk meg! Igaz, gyakran éreztük azt, hogy nehezebb dolgunk van, mint a mi szüleinknek volt. Ők is küszködtek problémákkal, anyagi gondokkal, de minden megoldódott.

Akkor még volt idő és lehetőség egy-egy átbulizott, alkoholmámoros éjszaka után a kármentésre, a hibák kijavítására egy pohár szódavíz, egy kiadós alvás segítségével. Ma egy ilyen meggondolatlan éjszaka olyasmit is rejt magában, amire korábban nem volt példa, ugyanis manapság a „szer”végleg pontot tehet a játszma végére. Mindezt a Drogmentes Világért Alapítvány filmjében látni, aminek tanulsága, semmi nem lehet fontosabb, ha a gyerek beszélni szeretne velünk, hogy soha ne legyen társa a szer!

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!