Rendőrségi

2015.10.07. 05:03

Fiatalokat gázoltak a gyalogátkelőn, súlyosan megsérültek

Félpályás útlezárás van érvényben a 8-as számú Várpalota belterületén átvezető szakaszán.

Kovács Erika

Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt 2015. október 7-én 6 óra 15 perc körüli időben a 8-as számú főút 27-es kilométerszelvényében, Várpalota belterületén. A rendelkezésre álló adatok szerint - eddig ismeretlen körülmények között - gyalogosokat ütött el egy gépjármű a Sportcsarnok előtti gyalogátkelőhelyen. A helyszíni szemle ideje alatt a forgalom rendőri irányítás mellett, félpályán halad. A Veszprém felől Székesfehérvár irányába közlekedőket a Hét vezér és Szent István utcákon át terelik.

A rendőrség kéri a gépkocsivezetők fokozott figyelmét!

Frissítés:

Két súlyos és egy könnyebb sérültet szállítottak  a mentők a veszprémi megyei kórházba, akiket szerdán reggel gázoltak el - közölte Somlai Artúr megyei mentésvezető. A fiatalok információnk szerint valamennyien tizenhat évesek, diákok lehettek, akik iskolába mentek volna.

Frissítés 2!

A forgalomkorlátozás megszűnt, a főút ismét teljes szélességében járható.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!