Rendőrségi

2017.03.23. 09:41

Ne mond el, vagy szétütlek! - Ismerősüket rabolták ki a fiatalok

Berhida - Két fiatal kirabolta ismerősüket, amiért a bíróság felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki.

Mátételki András

Az ítélet indoklása szerint a berhidai fiatalkorú V. K. még a balatonfőkajári iskolában rendszeresen azzal fenyegette meg gyerekkorú társát, hogy amennyiben nem ad neki pénzt, ruhát, megveri. A 17 éves vádlott ismerősén, a 16 éves T. M.-on keresztül üzent a kamasznak 2014 október közepén, hogy adjon neki tartozás címén - ami valótlan állítás volt - ötezer forintot, különben megveri. Végül is 1500 forintot adott a bajba került a "postásnak", aki megbízójával közösen elköltötte a pénzt.

Három nappal később a vádlott és testvére, a 21 éves V. R. a küngösi buszmegállóban közrefogta a fiatalt, majd a fiatalabb tettes felszólította a legényt, pakolja ki a zsebeit. A sértett nem mert ellenkezni: kivette a zsebéből a buszbérletét és az ötezer forintját, amit V. K. magához vett, illetve kihúzta a fiú fehér övét a nadrágjából, mondván: "Ez kell nekem!" Végezetül megfenyegette:" Senkinek ne mondd el ezt, vagy szétütlek!"

A bíróság jogerősen 2-2 év börtönre ítélte V. R.-t bűnsegédként elkövetett rablásért, míg V. K.-t rablás és zsarolás bűntette miatt. Mindkét fiatal szabadságvesztésének végrehajtását öt évre felfüggesztették, egyúttal elrendelték a pártfogói felügyeletüket. T. M.-t önbíráskodás miatt egy évre próbára bocsátották.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!