Rendőrségi

2015.10.13. 12:04

Átszerelte a rendszámot - nyomozást indítottak a balatonfüredi rendőrök

Elfogták a rendszámmal trükköző sofőrt.

A rendelkezésre álló adatok alapján a 28 éves R. Árpád megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2015. október 9-én 21 óra 55 perckor Balatonfüreden közlekedett egy személygépkocsival. Ekkor igazoltatták a rendőrök, és az adatok ellenőrzése során kiderült, hogy a sofőr által átadott forgalmi engedély nem az általa használt jármű azonosítóit tartalmazza.

R. Árpádot előállították a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki. Elmondta, hogy a kérdéses gépjárművet korábban alkatrésznek vásárolta, azonban jó állapota miatt úgy gondolta mégis használni fogja. Ezután egy ugyan olyan típusú, szintén a tulajdonát képező személygépkocsi rendszámát rászerelte és így vett részt azzal a közúti forgalomban.

A Balatonfüredi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya R. Árpáddal szemben egyedi azonosító jel meghamisítása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!