Rendőrségi

2017.05.30. 17:09

Rádudált a buszsofőr, ezért megütötte - Ítélet született az ajkai ügyben

AJKA - Egy közlekedési akadály miatt kirobbant konfliktus odáig fajult, hogy az elsőfokú bíróság a vádlott büntetőjogi felelősségét állapította meg.

Penk Tímea

Egy helyi cég dolgozóit szállította tavaly májusban egy szerződéses autóbuszjárat, amely a tósokberéndi templomnál akart bekanyarodni. Az útját azonban elállta egy jármű, ezért a buszsofőr dudált egyet. A hangadáson a busz útjában álló fiatalember feldühödött, mert a kisgyermeke éppen aludt. A két sofőr szóváltásba keveredett, a vádlott kiabált és a busz nyitott ablakán át hadonászott az utasok tanúvallomása szerint, de az ütést nem láttak. A buszsofőr kihívta a rendőrséget és a sérüléseiről látleletet vetetett. A vádlott tagadta, hogy megütötte volna a sofőrt. Elmondta, több mint tíz évvel ezelőtt volt már büntetve, de azóta jó útra tért.

Mivel a sértett személyszállítást végzett, az Ajkai Járásbíróság közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettében és könnyű testi sértés vétségében mondta ki a vádlott bűnösségét, ezért másfél évre felfüggesztett másfél év börtönbüntetésre ítélte. A vádlott és védője fellebbezést jelentett be, így az ítélet nem jogerős.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!