Reklám

2015.05.05. 09:33

Sajtóközlemény (x)

Egyenlő Esélyt Tanoda - Tanoda programok az Egyenlő Esélyt Tanoda egyesületnél

 

 

 

 

 

Pályázati azonosító száma: TÁMOP-3.3.9. A-12/2-2012-0071

Az Egyenlő Esélyt Tanoda Egyesület közel 30  millió forint, 100%-ban vissza nem térítendő Európai Uniós támogatást nyert. 
A megvalósítás időtartama 2014. június 01.– 2015. június 30.

A rendezvényen Kovácsné Üveges Gabriella az Egyenlő Esélyt  Tanoda Egyesület  elnöke elmondta, hogy céljuk a programban résztvevő, halmozottan hátrányos helyzetű,állami gondoskodásban élő – a Veszprém Megyei Gyermekvédelmi Központ együttműködésével általános és középiskolás, főiskolás és egyetemi hallgatók iskolás fiatalok, köztük a roma fiatalok iskolai lemorzsolódásának csökkentése-megelőzése. A diákok továbbtanulási mutatóinak javítása, személyre szabott, diák-központú komplex oktatási-nevelési program megvalósításán keresztül. Célkitűzésünk, - szeretnénk elérni, hogy diákok iskolai osztályzatai javuljanak, érezhető módon növekedjen tanulási és általános motivációs szintjük, valamint a program ösztönzően hasson a szakképzettség megszerzésének irányaira.

Elvárásaink, céljaink a diákok tantárgyi fejlődésén túl, a diákok általános készség és képesség szintjének javítását, személyiségének fejlesztését és önbizalmuk, öntudatuk, identitásuk erősítését is célozza.

A programba összes 30 állami gondoskodásban élő gyereket vontunk be. A gyerekek fejlődését 3 szaktanár, 1 fejlesztő pedagógus, 3 mentor segítik. A fejlesztő foglalkozások mellett közösségi programokon, kirándulásokon is részt vesznek a diákok.

Akiknek segítünk:

A Veszprém megyei Gyermekotthoni Hálózat Lakásotthonai:

1.Befogadó otthon Veszprém- Gyulafirátót

2. lakásotthon Bakonynána

3. Lakásotthon Balatonalmádi- Vörösberény

4. Lakásotthon – Lókút

5. Lakásotthon Zirc

6. Lakásotthon, - utógondozó Zirc

7. lakásotthon Várpalota

Kovácsné Üveges Gabriella a projekt vezetője kitért a gyerek közérzetének fontosságára is. Aktivizálta a gyerekeket, akik elmondhatták véleményüket, illetve kéréseiket is. Ebből is kiderült, hogy a fejlesztés mellett, a gyerekek önérzete, önbizalmának növelése is nagyon fontos célja a Tanodának.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!