Púder Nélkül

2017.05.03. 10:59

Ballagási csokormustra: a pasztellszín a favorit

Pápa - Ballagásra a hagyományos csokrok mellett kelendőek a később asztaldíszként is használható virágboxok, és a vevők már nem zárkóznak el a selyemvirágoktól sem – tudtuk meg Egyházi Katalintól, az egyik pápai virág-, ajándék- és kellékbolt vezetőjétől.

Polgár Bettina

Egyházi Katalin elmondta, lányok számára előszeretettel vásárolnak pasztellszínű csokrokat, különösen kedvelt a púderszín, a halványrózsaszín, a pasztell lila és a pasztell zöld. – Nagyon kelendőek a papírtáskás virágok, melyeket élő- és selyemvirággal is lehet készíteni. Ezekhez szívesen választanak különböző betűzőket, szalagokat vagy kártyás idézeteket. Emellett a táskás virág nagy előnye, hogy a ballagó a karjára akaszthatja, ami sokkal kényelmesebb, mint kézben vinni a csokrokat – árulta el. Hozzáfűzte, nagy sláger még A szépség és a szörnyeteg ihlette úgynevezett örök rózsa. Ezeket az élő rózsákat kémiailag tartósítják, majd üvegbúrába teszik.

– Manapság az is lényeges szempont, hogy a ballagási csokrot el lehessen tenni emlékbe. Tehát a megrendelők nem zárkóznak már el a selyemvirágtól, persze ilyenkor a minőségi, első osztályú fajtákról van szó. Így a ballagásra kapott virág később asztaldíszként is funkcionálhat. Kifejezetten keresettek a virágboxok, melyekből ugyancsak a pasztellszínűek fogynak a legjobban. Ezekbe inkább apróbb virágokat szoktunk tenni, kis csokros rózsát, liziantuszt, boglárkát, fréziát, tavaszi jellegű virágokat – magyarázta a virág-, ajándék- és kellékbolt vezetője. Mint mondta, a táskás és a dobozos virágokat vizes oázisba tűzik, így ezek akár 1-2 hétig is megmaradnak, és a csokrokkal ellentétben sokkal jobban viselik a meleget.

Egyházi Katalin elmondta, kifejezetten keresettek a virágboxok Fotó: Vallner Bettina

Egyházi Katalin hozzátette, a fiúknak pedig még mindig inkább egyszálas különlegességeket választanak, mint a papagájvirág, a gyömbér, az amarillisz, a protea, a kurkuma, a flamingóvirág, a szerencsebambusz vagy a színes kála. – Sokan szeretnének fekete virágot, például fekete rózsát, ami nagyon drága, a fekete kála azonban viszonylag könnyebben beszerezhető – emelte ki.

– A kelléket tekintve már nem a klasszikus szalagok népszerűek, hanem a kidolgozott betűzők. Most már hatalmas a választék, így mindenki találhat kedvére valót. A plüssállatok azonban már vesztettek vonzerejükből, egyre inkább kifutóban vannak. A csomagolóanyagok tekintetében is egyre inkább az újabb fajták jönnek divatba, az organzákat és a taftokat keresik a krepp-papírral szemben – magyarázta Egyházi Katalin.

A tapasztalt virágkötő megjegyezte, a rutinos vásárlók már tudják, hogy a csokrot időben, két héttel a ballagás előtt célszerű megrendelni, de mindig vannak, akik az utolsó hétre hagyják ezt. Ilyenkor azonban már fennáll a veszélye, hogy a virágkötők nem tudják vállalni a későn érkező megrendeléseket. – Általánosságban azért elmondható, hogy a többség még időben megrendeli a csokrot, főleg a szülők, akik a gyermeküknek szánják, a távolabbi hozzátartozók esetében azonban már előfordul, hogy egy kicsit lazábban kezelik ezt – mutatott rá Egyházi Katalin. Megtudtuk, a vásárlók átlagban 3000 és 6000 forint között költenek a ballagási csokorra, de persze az árat nagymértékben befolyásolják a különlegességek, az extra igények is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!