Így lopják el gyerekeinket

Lassan eléri a harmincat is az a korosztály, mely a rendszerváltás után született és – köszönhetően az amerikai szórakoztatóiparnak és a globális médiának – gyökeresen más mintákon nőtt fel, mint az azt megelőző nemzedékek.

Ha csak abból indulunk ki, hogy ők óvodáskorukban a Cartoon Network és hasonló kábelcsatornák torz, agresszív figurákkal teli rajzfilmjein csüngtek, nincs mit csodálkozni azon, ha nem értik a Tüskevár, az Egri csillagok vagy A Pál utcai fiúk egykori közönségét – azaz szüleiket, nagyszülei­ket, minket.

És viszont.

Jórészt mi sem értjük őket. Hiszen ha megmutattuk is nekik kedves gyerekkori filmjeinket, azok a fekete-fehér képkockákon mozgó szereplők látványban nem versenyezhettek a kábeltévéken rájuk ömlő, cukormázzal leöntött sorozatok hőseivel.

A meccset a magyar kultúra itt el is bukta, s attól tartok, visszavonhatatlanul.

Nem keseregni akarok ezzel, inkább csak rögzíteni: a televízió már kicsi korukban elveszi annak esélyét, hogy az európai, a magyar normák szerint neveljük gyermekeinket, s ez aligha változik a közeljövőben.

Az sem megoldás, amit magam kipróbáltam otthon.

Hiába kapcsoltam be a gyerekzárat a nemkívánatos csatornákon és tettem be videón kedvenc magyar filmjeimet, csak annyi eredménye lett, hogy amikor a gyerekért mentem az oviba, azt láttam, amit korábban soha: a fiam egyedül ült a folyosón, a többiek pedig nélküle beszélték meg az előző napi sorozatok fejleményeit.

Persze hogy megadtam magam.