Programok

2017.06.22. 10:06

Szent István ünnepe

Budapest Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek felkérésére a Mária Út és a Mária Rádió idén is buszos és gyalogos zarándoklatok szervezését kezdeményezi és segíti az augusztus 20-i Szent Jobb szentmisére és körmenetre.

Laskovics Márió

- A Mária Rádió és a Mária Út idén is örömmel vállalja Szent István ünnepének élővé tételét! Minden hívőt és hazafit, minden közösséget biztatunk arra, hogy szervezzenek buszos vagy gyalogos zarándoklatot az augusztus 20-i szentmisére és körmenetre a budapesti Szent István-bazilikához. Idén a fiataloké a főszerep. Szeretnék, ha minél több ifjúsági közösség, iskolai csoport lenne jelen az idei Szent István-ünnepen. A tavalyi év visszajelzései alapján ugyanis minden résztvevő a Böjte Csaba atya által felkarolt fiataloknak örült leginkább. Regisztrálni webes felületeinken lehet – tájékoztatta a Naplót Szabó Tamás elnök.

Mint megtudtuk, az ünnep kezdete előtt az érkező zarándokokat színvonalas programok – tanúságtételek, elmélkedések, zenés áhítatok – várják majd. A rendezvényen hallható lesz a felvidéki Crux együttes, Tóth Auguszta színművésznő, Fábry Kornél atya, a Budapesti Eucharisztikus Kongresszus Általános Titkárságának főtitkára, valamint Sillye Jenő és barátai zenekara.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!