Programok

2015.09.28. 14:39

Programok, rendezvények Veszprém megyében szeptember 28-tól

Veszprém megye - Tudja meg, mi történik Veszprém megyében - programok, rendezvények, bulik, koncertek, sportesemények szeptember 28-tól. Böngésszen, és válogasson!

Napló-információ

OKTÓBER 16.

Irodalmi kávéház slam poetry-vel édesítve

Ajka – A Bródy Imre Gimnázium nyílt napot szervez az iskola könyvtárában október 16-án délután kettő és öt óra között a Nemzetközi Iskolai Könyvtári Hónap című programsorozat részeként. Fél háromtól az iskolai irodalmi kör készül műsorral. Saját verseket mutatnak be a diákok. Lesz még felolvasás és megzenésített alkotásokat is hallhat a közönség. Négy órától Závada Péter interaktív előadását hallgathatják meg a jelenlévők. A rapper-költő szövegel majd a slam poetryről és a Akkezdet Phiai hip-hop-formációról. Az érdeklődőket kézműves foglalkozás, könyvtári villámkérdések és teaház is várja.

OKTÓBER 10.

A szépkorúakért

Egeralja - Idősnapi mulatságot rendeznek október 10-én délután két órától a község kultúrházában. Farkas Jenő polgármester a falu nyugdíjasait várja.

Nagytevel – A negyvennyolc német települési kisebbségi önkormányzat legnagyobb rendezvénye a Veszprém megyei német nemzetiségi fesztivál, amelynek minden évben más körzet a házigazdája. Idén, már huszonhatodik alkalommal, október 10-ére küldik el a meghívókat. Ezúttal a pápai körzet és Nagytevel várja a vendégeket, akiknek a Pápa környéki felnőtt kultúrcsoportok adnak műsort. A pápai körzet ifjúsági rendezvényét a járási székhelyen, a Munkácsy Mihály Általános Iskolában tartották, ahol a nyelvtanítás keretébe belefér a fordítási verseny, az énekkar, saját zenekar kíséri a tánccsoportot, a legkisebbek pedig három hét után német dalokkal, mondókákkal szerepelnek. Bizonyára róluk és  pedagógusaikról is szó esik a nemzetiségi fesztiválon, amelynek keretében adják át az Ehrenpreis nevű kitüntetést. Ezt a megyei németségért végzett sok-sok munkával lehet kiérdemelni. A fesztivál záró programja természetesen a hajnalig tartó svábbál lesz.

OKTÓBER 9.

Légy résen!

Ajka - Orsós Károly rendőr őrnagy, a Veszprém megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának munkatársa bűnmegelőzési előadást tart „A tudás biztonsága – a biztonság tudása” címmel a Városi Múzeumban október 9-én délután öt órától.

OKTÓBER 8.

A vájárokra emlékeznek

Ajka - A város bányász hagyományőrző és társadalmi szervezetei valamint a Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidő Központ a térségi bányászat kezdetének százötvenedik és a Bányászati Múzeum létrehozásának ötvenedik évfordulóján emlékülésre invitálja az érdeklődőket a Padragkúti Művelődési Házba október 8-án délután két órától. A program a Bányászhimnusszal kezdődik, majd Győr Sándor mond köszöntőt a jelenlévőknek. A nyitóbeszéd után a Padragi Bányász Férfikórus műsorát hallgathatja meg a közönség, melyet előadássorozat követ. Fél négy után tíz perccel fellép a Borostyán Férfikórus és a Forrás Női Kar. Az énekkarok produkcióját újabb előadások követik. A rendezvényt az Ajka-Padragkút Táncegyüttes műsora és állófogadás zárja.

OKTÓBER 7.

VESZPRÉM

Sétál a család a Nagy Háború nyomában című foglalkoztatófüzet ismertetése 7-én 14.30 órakor az Eötvös Károly Megyei Könyvtár földszinti kisgalériájában.

Finnugor Kulturális Főváros projekt Észt estje 7-én 18 órakor az Eötvös Károly Megyei Könyvtár Kisfaludy termében.

Észt est meglepetéssel: A Veszprémi Magyar– Finn Egyesület (VeMaFi) észt estet szervez az Eötvös Károly Megyei Könyvtár Kisfaludy termében október 7-én, szerdán este hat órakor. Köszöntőt mond Szoboszlai András, a VeMaFi elnöke, az észt öv- és szalagszövést B. Dobos Teréz népi iparművész mutatja be, Észtországról Mari Pregel, a Veszprémi Ifjúsági Ház észt önkéntese tart előadást. Észt tárgyakból kiállítás nyílik, a résztvevők észt ételeket kóstolhatnak.

AJKA

A Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidő Központban kreatív foglalkozásokat hirdetnek felnőtteknek több alkalommal délután négy órától. Október hetedikén őszi hangulatú lakásdekorációt készíthetnek a jelenlévők. Október huszonegyedikén parafa alapú mindentudó házikó épül a szakkörön, november negyedikén bőrékszerek létrehozásával foglalkozik a csoport. Az utolsó alkalommal pedig textilből alkothatnak a résztvevők november tizennyolcadikán. A szervezők kérik, hogy az érdeklődők ollót, íróeszközt, vonalzót és tűt vigyenek magukkal.

Lehet élmény, ami kötelező?: Feladjuk a kötelezőt? címmel interaktív találkozóra invitálják a Bogáncs Gyermekkönyvtár könyvtárosai a tanítókat, magyartanárokat és mindazokat, akik szívügyüknek tekintik az olvasás megszerettetését a gyerekekkel. A beszélgetést október 7-én délután három órakor tartják a Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidő Központ mozitermében. A találkozó célja, hogy rávilágítson a feladott kötelező olvasmányok idejétmúlt világára. A diákok számára többnyire unalmasak a nagyszülők korában még élménynek számító könyvek. Nem kötik le őket, ezért a könyvtárosok szerint újabb kötetekre kellene helyezniük a tanároknak a hangsúlyt. Olyanokra, amelyek a mai gyerekek érdeklődését felkeltik, szereplőikkel azonosulni tudnak. A kötelező olvasmányoknál is lehet az olvasás élmény, értékes kikapcsolódás és szórakozás, ha a korosztály igényeit figyelembe véve választanak a pedagógusok. A beszélgetésen a meghívott vendégtől, Lovász Andrea gyermekirodalom-kutatótól és kritikustól is kérdezhetnek a jelenlévők.

OKTÓBER 6.

VESZPRÉM

Országos könyvtári napokat rendeznek: Az Országos könyvtári napok programsorozathoz az Eötvös Károly Megyei Könyvtár is csatlakozik.  Az országos rendezvényt október 5–11. között tartják. A veszprémi intézményben október 7-én kiállítás nyílik, az első világháború centenáriumi megemlékezéseihez kapcsolódva. A finnugor kulturális főváros projekt részeként észt estet rendeznek, október 10-én a könyvtár vendége lesz gróf Nádasdy Borbála író, a gyerekek és családok könyvtári hétpróbán vehetnek részt. Október 11-én koncertet ad a húsz éves Veszprémer Klezmer Band. Ezen a napon ingyenes beiratkozással, amnesztiával, gazdag programkínálattal várják a látogatókat.

A Magyar Honvédség afrikai szerepvállalása című előadás 6-án 16-kor a Pannon Egyetem Könyvtár és Levéltárban.

AJKA

Az aradi vértanúk napján megemlékezést tartanak október 6-án délután öt órától a Templomdombon.

Színes mesék: Színes mesék címmel október 6-án, kedden kiállítás nyílik Szalma Edit grafikus képeiből a Bogáncs Gyermekkönyvtárban, amelyet október 31-ig lehet megtekinteni. Az óvodásokat és a kisiskolásokat A három toll és A róka meg a gólya című papírszínházi mesefoglalkozásra is várják a könyvtárosok.

BERHIDA

Fotókiállítás és irodalmi est: Gazdag programsorozattal ünneplik az Országos Könyvtári Napokat a városban. Október 6-án 17 órakor Erdélyi Tibor természetfotóiból nyílik kiállítás a kultúrházban, 18 órakor pedig egy közösségi gyűjtés eredményeként helytörténeti fotótárlat nyílik a Petőfi Művelődési Házban. A szervezők október 9-én 17 órától a kultúrházban Erdődi Maya író és Ladányi Maya költő irodalmi estjére várják az érdeklődőket a Berhidai Kultúrház és Könyvtárba.

CSABRENDEK

Aradi Vértanúk Gyásznapja tiszteletére tartandó megemlékezés 6-án 18 órakor a Kopjafánál.

 

OKTBER 5.

AJKA

Tízedik alkalommal rendezik meg az Országos Könyvtári Napok című programsorozatot, melyben a Nagy László Városi Könyvtár is részt vesz október 5-10 között egy négy fordulóból álló irodalmi vetélkedővel. A játék első három fordulójában totó kell kitölteni, a feladatok beküldési határideje október 7, este hét óra. A feladatlapok online és a könyvtárban is elérhetők. A legjobb tíz versenyzőt jutalmazzák, ők vehetnek rész az utolsó fordulóban.

BALATONFÜRED

Nyolc korcsoport számára, négy távon hirdetnek versenyt október 5-én a hagyományos Fut a Füred elnevezésű programon. Részletek itt

Dr. Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő Ukrajnai aktualitások – a kárpátaljai magyarság helyzete című előadása 5-én 16.30 órakor a Közösségi Házban.

PÁPA

Show is lesz a könyvtárban: Könyvtárba mentem, gyere utánam! – ez az idei Országos könyvtári napok szlogenje. Részletek itt

Társas háború és találkozó

Úrkút – Tízedik alkalommal szervezik meg az Országos Könyvtári Napok című programsorozatot október 5-10 között, melyben a községi könyvtár is részt vesz. Egész héten társasjáték bajnokságra várják az érdeklődőket, ahol minden játékos tombolajegyet kap. Október 9-én délelőtt fél tizenkettőtől pedig író-olvasó találkozót tartanak, ahol Bosnyák Viktóriával, napjaink egyik népszerű ifjúsági írónőjével találkozhatnak a látogatók.

OKTÓBER 4.

VESZPRÉM

Indián nyár című családi rendezvény 4-én 14 órakor a Laczkó Dezső Múzeumban.

Színház: Pannon Várszínház: Hangvilla: Egy darabot a szívemből – 4-én 17 órakor, Vörösmarty bérlet.

DEVECSER

A vörösiszap-katasztrófa ötödik évfordulóján, október 4-én, vasárnap megemlékezést tartanak az érintett településeken. Részletek

Író-olvasó találkozó

Noszlop  – A község önkormányzata és a Devecseri Városi Könyvtár szervezésében Építs malmot! című családregényét mutatja be Illés László a faluház klubtermében október 4-én este hat órától. A találkozón beszélgetésre és a kötet dedikálására is lesz lehetőség.

Papot iktatnak

Ajka - A Keresztény Esszénus Egyház Zalaegerszegi Szent Erzsébet Püspökség Veszprémi dekanátusának Assisi Szent Ferenc közössége Fülöp Zoltán új papot október 4-én délután három órakor iktatja be ünnepi Istentiszteleten. A ceremóniát a városligeti Csónakázó tó szigetén tartják, ahol közreműködik a Forrás Női Kar. Eső esetén a Petőfi Sándor utca 13-15 szám alatti helységbe várják a hívőket

OKTÓBER 3.

Keresik a madarakat

Három Veszprém megyei helyszín is szerepel az Európai madármegfigyelő napok eseményei között. Minden év október első hétvégéjén tartják az Európai madármegfigyelő napokat. Szelle Ernő, a Magyar Madártani Egyesület veszprémi csoportjának koordinátora lapunknak elmondta, megyénkben négy helyen lesz madármegfigyelő nap. Október 3-án a sárosfői halastavaknál (Káptalanfa és Nemeshany között), és Várpalotán, a Köves-kanális partján tartják az akciót. Október 4-én Balatonedericsen a Nádasmezőn és Mezőlakon a Szélmezői-horgásztavaknál figyelik a madarak. Várpalotán és Mezőlakon madárgyűrűzés is lesz.

VESZPRÉM

Humoros, zenés este: A világgal békémet mára megkötöttem címmel az ÉsTeÁtrum produkcióját, Trócsányi Gergő és Süle Zsolt  zenés „műfajtalankodását” láthatja a közönség a Latinovits-Bujtor Játékszínben október 3-án, szombaton este hét órakor. Trócsányi Gergő más oldalát mutatja be, mint amit eddig ismertünk. Süle Zsolt dallamai ismerősek, a zenei humor, az ötletesség azonban új bennük. Mindezekhez Debreczeny Zoltán festőművész festményei társulnak és Tóth Loon színművész rendezői ötletei. A beszélgetést Herth Viktória művészettörténész vezeti.

Ínyencfesztivál 3-án 9 órától a színházkertben.

Szárnyakkal a lelki egészségért nyíltnap 3-án 13.30-kor a Kolostorok és Kertekben.

ÉsTeÁtrum – Trócsányi és Süle 3-án 19 órakor a Latinovits–Bujtor Játékszínben.

Színház: Veszprém: Petőfi Színház, Latinovits–Bujtor Játékszín: A világgal békémet mára megkötöttem ÉS TE? – 3-án 19 órakor, bérletszünet.

Kabóca Bábszínház: Habakukkantó – 3-án 15 órakor az Agórán, nem bérletes.

Mozi: Veszprém, Cinema City, október 3–4.: EVEREST 3D (12): 15.30, 18.00, 20.30 órakor. AZ ÚTVESZTŐ: TŰZ-PRÓBA (16): 14.10 órakor. AZ ÚTVESZTŐ: TŰZ-PRÓBA 3D (16): 11.30, 16.50, 19.30 órakor. MINYONOK (12): 11.00 órakor. MINYONOK 3D (12): 13.00 órakor. A KEZDŐ (12): Szo: 10.50, 15.00, 17.30, 20.00, 22.30 órakor, v.: 10.50, 15.00, 17.30, 20.00 órakor. MEN-TŐEXPEDÍCIÓ (12): 14.30 órakor. MENTŐEXPEDÍCIÓ 3D (12): szo: 11.40, 17.20, 20.10, 22.10 órakor, v.: 11.40, 17.20, 20.10 órakor. VAKÁCIÓ (16): 13.20 órakor.

AJKA

Retro véradás: A helyi Vöröskereszt retro véradást szervez október harmadikán 8-12 óra között a Tűzoltó utca 11/a-ban. A véradók virslit és sört kapnak a segítségükért cserébe a szervezőktől.

BALATONALMÁDI

A zene világnapja alkalmából ünnepi koncert 3-án 18 órakor a Pannóniában.

BALATONFÜRED

Volt egyszer egy ...” A Kabóca Bábszínház előadása 3-án 16 órakor a Kisfaludy Galériában.

HAJMÁSKÉR

Szüreti felvonulás 3-án 11.45 órakor a Művelődési Háztól.

KÁDÁRTA

Barangolás a zene világában című családi délután a zene világnapjához kötődve 3-án 15 órakor a Faluházban.

LOVAS

IV. Lovasi Szüreti Fesztivál 3-án 16 órától a faluház udvarában.

ÖSKÜ

Szüreti felvonulás 3-án 14 órakor a Dózsa György utcából.

PÁPA

Vajda Péter lakótelepi nap 3-án 9 órától.

Nemzeti Gyásznap – Az aradi vértanúk kivégzésének 166. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezés és koszorúzás 6-án 18 órakor a Március 15. téren.

Dupla kávé koncert 3-án 19 órakor.

SÓLY

Szüreti felvonulás és 3-án 8.30 órától, gyülekezés a Cifra háznál.

SOMLÓSZŐLŐS

Az idei borászgálát október 3-án tartják, amelyen közel harminc somlói borász zárja a szezont.

TAPOLCA

A Pisztrángfesztivál keretében idén is lesz pisztrángsütő verseny. A második ilyen megmérettetést október 3-án, szombaton rendezik a római katolikus plébánia udvarán.

Mozi: Tapolca, városi mozi, október 3–4.: AZ ÚTVESZTŐ: TŰZPRÓBA (16): 15.45 órakor. A KEZDŐ (12): 18 órakor. MENTŐEXPEDÍCIÓ 3D (12): 20.15 órakor.

OKTÓBER 2.

VESZPRÉM

Előadás a Tihanyi család tragédiájáról: Az 1956-os Forradalom és Szabadságharc emlékéért Alapítvány, a Magyar Vidék Országos 56-os Szervezet és a Történelmi Vitézi Rend meghívásának eleget téve Tihanyi László üzemmérnök, a mártírhalált halt Tihanyi Árpád tanár úr fia, a Szigethy Attila Társaság volt ügyvezetője Életünk – a Tihanyi család tragédiája címmel tart előadást. Időpont és helyszín: október 2. (péntek), 15 óra, Veszprém, Mártírok útja 11. (volt MHSZ-székház), földszint, 56-os emlékszoba. A szervezők az előadással is tisztelegnek az 1956-ban Győrben működő Dunántúli Nemzeti Tanács mártír tagjának és a kommunista diktatúra minden áldozatának emléke előtt.

A közelmúltban elhunyt, Koncz Pál restaurátor tiszteletére rendezett megemlékezés 2-án 16 órakor a Laczkó Dezső Múzeumban.

Színház: Pannon Várszínház: Hangvilla: Egy darabot a szívemből – 2-án 19 órakor, Páger bérlet.

Véradás: vérellátó állomás 8–12 óráig.

Mozi: Veszprém, Cinema City, október 2.: EVEREST 3D (12): 15.30, 18.00, 20.30 órakor. AZ ÚTVESZTŐ: TŰZ-PRÓBA (16): 14.10 órakor. AZ ÚTVESZTŐ: TŰZ-PRÓBA 3D (16): 16.50, 19.30 órakor. MINYONOK 3D (12): 13.00 órakor. A KEZDŐ (12): 15.00, 17.30, 20.00, 22.30 órakor. MEN-TŐEXPEDÍCIÓ (12): 14.30 órakor. MENTŐEXPEDÍCIÓ 3D (12): 17.20, 20.10, 22.10 órakor. VAKÁCIÓ (16): 13.20 órakor.

AJKA

Kreatív szakkörrel, szerepjátszással és méhészeti klubnappal várja a Civil Ház az érdeklődőket október 2-án és 3-án. Másodikán délután háromtól „Szívvel-Lélekkel” Egymásért foglalkozást tart Csorba Józsefné. Négy órától a Modellező Szakosztállyal barkácsolhatnak az intézménybe látogatók. Este fél héttől pedig a fit-bokszé lesz a főszerep. Harmadikán mindenki szabadon engedheti a fantáziáját a „Sárkánytűz” szerepjátszók segítségével délután kettőtől, majd az Ajka és Környéke Méhész Egyesület Klubnapjába is betekintést nyerhetnek a jelenlévők négy órától.

A Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidő Központ illetve a Diák Atlétikai Klub szervezésében harmincharmadik alkalommal rendezik meg az Ajka Rajtja elnevezésű futóversenyt október 2-án délután fél négytől a Sportcentrumban. A versenyen korcsoportok szerint indulhatnak a részvevők egyénileg. A teljesítendő táv kategóriánként változik.

Harmincharmadik alkalommal rendezi meg az Ajka Rajtja elnevezésű futóversenyt október 2-án, pénteken délután fél négytől a Sportcentrumban a Nagy László  szabadidő központ, illetve a Diák Atlétikai Klub. A versenyen korcsoportok szerint indulhatnak a részvevők egyénileg. A teljesítendő távok kategóriánként változnak.

Dióünnep Ajkán: Második alkalommal hirdeti meg a Dióünnepet Dorner László önkormányzati képviselő. A program október másodikán, pénteken 15 órakor kezdődik a Bányásztelepen a Liliom utca parkjában. Taposs bele elnevezéssel kerékpárverseny várja az erdeklődőket, lesz Zöldike sportprogram, pónilovaglással, íjászattal, lövészettel. A megjelenteket 15.30 órakor Schwartz Béla polgármester köszönti, majd a Zöldikék óvodások adnak műsort. A diós ételeket 16 órától tekinthetik és kóstolhatják meg a résztvevők.

BADACSONYTOMAJ

Deák Ferencné Négy évszak című fotókiállításának megnyitója és Penovác Károly és Szabó Péter Dániel a Napló fotóriportereinek képeiből összeállítás 2-án 18 órakor az Egry József Művelődési Házban.

CSOPAK

Véradás: Csopak, kultúrház 15.30-18 óráig.

DEVECSER

Pályaavató ünnep focimérkőzésekkel: Devecser önkormányzata és a sportegyesület október 2-án 15 órai kezdettel rendezi meg a Spartacus Kupát, Részletek.

INOTA

Idősek napja 2-án 16 órakor a Faluházban.

PÁPA

Érsek Miklós művésztanár kiállítása 2-án 17 órakor a JMSZK színházépületének emeleti előterében.

Véradás: rendelőintézet  8-11 óráig;

TAPOLCA

Halra bort! Három napon át tart idén is a pisztrángfesztivál: Az ötödik Tapolcai pisztráng- és borfesztivált október 2- 4-éig rendezik a Malom-tó partján. Részletek

Mozi: városi mozi, október 2.: AZ ÚTVESZTŐ: TŰZPRÓBA (16): 15.45 órakor. VÍKEND (16): 14 órakor. A KEZDŐ (12): 18 órakor. MENTŐEXPEDÍCIÓ 3D (12): 20.15 órakor.

OKTÓBER 1.

VESZPRÉM

A Múzeumok őszi fesztiválja keretében dr. Kubassek János geográfus, a Magyar Földrajzi Múzeum igazgatója tart előadást A sokarcú Brazília geográfus-szemmel címmel 16.30 órakor a Laczkó Dezső Múzeumban.

Veszprém zenei együtteseinek zenei világnapi koncertje 17 órakor a Lovassyban.

A dzsessz születése: A dzsessz születése címmel ad hangversenyt az MH Légierő Zenekar a zenei világnap alkalmából 18 órakor az érseki palotában. Vezényel Katona János alezredes, közreműködik Zsilinszky Cecília énekművész.

Így látja a geográfus a sokarcú Brazíliát: – Október 1-jén, csütörtökön 16.30-kor a Múzeumok őszi fesztiválja idei programsorozatának keretében Kubassek János geográfus, a Magyar Föld-rajzi Múzeum igazgatója tart előadást A sokarcú Brazília címmel a Laczkó Dezső Múzeumban. Az előadás a Kutasi Kovács Lajos életútja: Veszprém Amerika, indiánok című kiállításhoz kapcsolódik.

Véradás: Veszprém, vérellátó állomás 8–15 óráig.

Mozi: Veszprém, Cinema City, október 1: EVEREST 3D (12): 15.30, 18.00, 20.30 órakor. AZ ÚTVESZTŐ: TŰZPRÓ-BA (16): 14.10 órakor. AZ ÚTVESZTŐ: TŰZPRÓBA 3D (16): 16.50, 19.30 órakor. MINYONOK 3D (12): 13.00 órakor. A KEZDŐ (12): 15.00, 17.30, 20.00 órakor. MENTŐEXPEDÍCIÓ (12): Premier! 14.30 órakor. MEN-TŐEXPEDÍCIÓ 3D (12): Premier! 17.20, 20.10 óra-kor. VAKÁCIÓ (16): 13.20 órakor.

AJKA

A Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidő Központ színháztermében az Idősek Világnapján ünnepséget szerveznek október 1-jén délután három órától.

Aktív közösségi foglalkozásokon vehetnek részt a sportkedvelők október 1-jén a Civil Házban. Reggel kilenc órától hatha jóga, délután fél öttől thai-boksz, este negyedhéttől pro plusz, fél nyolctól pedig trx várja tapasztalt edzőkkel az érkezőket.

BALATONALMÁDI

Véradás: Kéttannyelvű gimnázium 11-15 óráig

BALATONFŰZFŐ

Véradás: Balatonfűzfő, Öveges József szakiskola 16-18 óráig; Doba, intézet 12-15 óráig;

TAPOLCA

Mozi: október 1: AZ ÚTVESZTŐ: TŰZPRÓBA (16): 15.45 órakor. VÍKEND (16): 14 órakor. A KEZDŐ (12): 18 órakor. MENTŐEXPEDÍCIÓ 3D (12): 20.15 órakor.

VÁRPALOTA

Az idősek világnapja alkalmából rendezett városi ünnepség 16 órakor a Thury vár rendezvényter-mében.

SZEPTEMBER 30.

VESZPRÉM

Élet-mentők című rendezvény 9 órakor a Laczkó Dezső Múzeumban. 

Megemlékező Nosztalgia Est 30-án 16 órakor a Lovassy László Gimnázium ének-zene termében.

Véradás: Veszprém, vérellátó állomás 8–18 óráig.

Színház: Veszprém:  Pannon Várszínház: Hangvilla: Egy darabot a szívemből – 19 órakor Tolnay bérlet.

Mozi: Veszprém, szeptember 30: EVEREST (12): 15.30, 18.00, 20.30 órakor. AZ ÚTVESZTŐ: TŰZPRÓBA (16): 14.20 órakor. AZ ÚTVESZTŐ: TŰZPRÓBA 3D (16): 17.00, 19.40 órakor. MINYONOK 3D (12): 14.10 órakor. A KEZDŐ (12): 15.00, 17.30, 20.00 órakor. A SZÁLLÍTÓ – ÖRÖKSÉG (16): 16.10 órakor. VAKÁCIÓ (16): 13.00, 18.20, 20.20 órakor.

AJKA

A Zene Világnapja alkalmából ünnepi hangverseny 30-án 16.30 órakor a Bánki iskola aulájában.

Jogi segítségkérésre, egészségmegőrzésre és sportolásra is lehetőséget nyújt a Civil Ház szeptember 30-án. Reggel negyed kilenctől nyugdíjas egészségmegőrző tornára invitálják az érdeklődőket. Kilenc órától ingyenes vércukor- és vérnyomásmérésen, illetve hallásvizsgálaton vehetnek részt az intézménybe látogatók. Délután egytől térítésmentes jogi tanácsadást nyújt Darvas János ügyvéd. Este hét órától fit-boksz, nyolc órától pedig cross fit edzés várja a kikapcsolódni vágyókat.

Véradás: Ajka, Magyar Imre Kórház 10-17 óráig.

BALATONFÜRED

Károly Éva festőművész kiállításának megnyitója 16.30 órakor a Polgármesteri Hivatal Folyosó Galériájában.

EPLÉNY

Véradás: Eplény, orvosi rendelő 18-19 óráig.

KISLŐD

Német nemzetiségi napokat rendeznek a községben a helyi általános iskola a nemzetiségi önkormányzat közös szervezésében. Részletek

NAGYESZTERGÁR

Véradás: Nagyesztergár, polgármesteri hivatal 15-17 óráig

PÁPA

Pap Éva Holdpor című regényének bemutatása 30-án 17 órakor a városi könyvtárban.

Véradás: Pápa, Petőfi és Türr gimnázium rendelőintézet 8.30- 13 óráig

TAPOLCA

Mozi: AZ ÚTVESZTŐ: TŰZPRÓBA 3D (16): 16 órakor. EVEREST 3D (12): 18 órakor.

VÁRPALOTA

Magyar népmese napja 30-án 9 órakor a Thury várban.

Szív világnapja – 20 éves a várpalotai Szív Egyesület 30-án 18 órakor a Thury várban.

SZEPTEMBER 29.

VESZPRÉM

Mozi: Veszprém, Cinema City, szeptember 29.: EVEREST (12): 13.00 órakor. EVEREST 3D (12): 15.30, 18.00, 20.30 órakor. AZ ÚTVESZTŐ: TŰZPRÓBA (16): 14.20, 19.40 órakor. AZ ÚTVESZTŐ: TŰZPRÓBA 3D (16): 17.00 órakor. MINYONOK 3D (12): 14.10 órakor. A KEZDŐ (12): 15.00, 17.30, 20.00 órakor. A SZÁLLÍTÓ – ÖRÖKSÉG (16): 16.10 órakor. VAKÁCIÓ (16): 13.00, 18.20, 20.20 órakor.

Színház: Veszprém: Pannon Várszínház: Hangvilla: Egy darabot a szívemből – 16 órakor, ifjúsági bérlet.

AJKA

A Diabétesz Klub szeptember 29-én délután két órától klubfoglalkozást tart a Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidő Központ hetes termében. A találkozóra minden érdeklődőt várnak a szervezők, akinek egészségügyi tanácsra vagy segítségre van szüksége a cukorbetegséggel kapcsolatban.

A Civil Házban szeptember 29-én délelőtt fél tíztől a Foltvarró Klub foglalkozásába nyerhetnek betekintést az érdeklődők. Délután háromtól a Bányász Hagyományápoló Nyugdíjas Klub tart gyűlést, négy órától pedig a modellező szakosztály várja a kreatívokat. Fél öttől thai-boksz, este negyed héttől pro-fit, negyed nyolctól trx edzéseken vehetnek részt a sportolni vágyók.

Véradás: Ajka, Avar Kft. 8-13 óráig; Veszprém, vérellátó állomás 8–15 óráig.

TAPOLCA

Tapolca, városi mozi, szeptember 29.: AZ ÚTVESZTŐ: TŰZPRÓBA 3D (16): 16 órakor. EVEREST 3D (12): 18 órakor. ROGER WATERS: A FAL (2014) (12): 20 órakor.

Véradás: Veszprém, Hotel Magister 14-19 óráig;

VILONYA

Vilonya: Maros Edit Hűvösvölgyi suli című sorozatának könyvbemutatója 14.30 órakor a könyvtárban.

SZEPTEMBER 28.

VESZPRÉM

A II. világháború befejezésének 70. évfordulója alkalmából tart megemlékezést a Pannon Egyetem kultúraszervező csoportja. A Sarlós Endre Elfeledett hősök – A 2. magyar hadsereg kálváriája című képregényéből nyílt kiállítást Rainer Pál régész, muzeológus nyitja meg szeptember 28-án, hétfőn délután fél hatkor az egyetemi aulában. A megnyitó után Garaczi Imre egyetemi docens Kényszerpályák alternatívák nélkül? (Magyarország a második világháborúban), Sashalmi István helytörténeti kutató Család és háború címmel tart előadást. A második nagy háború a címe a Váci Mihály Irodalmi Színpad és az Egyetemi Versmondó Műhely irodalmi műsorának, mely szeptember 29-én, kedden este hét órakor kezdődik az egyetem E épületének kamaratermében. A programban versek, novellák hangzanak el.

Filmklub – A Boldogan éltek, amíg meg nem című horvát–holland dokumentumfilmet vetítik a Városi Művelődési Központ filmklubjában szeptember 28-án, hétfőn délután hat órakor. A történet szerint Tatjana Bozic filmrendező szeretne választ kapni arra, miért megy tönkre minden szerelmi kapcsolata.

Petőfi Színház, Nagyszínház: Kulcskeresők – 28-án 15 órakor, Padányi bérlet.

Véradás: Veszprém, Balluff 9-16 óráig; Veszprém, vérellátó állomás 8–15 óráig.

AJKA

Közösségi sportfoglalkozásokkal és alkotószakkörrel várják az érdeklődőket szeptember 28-án a Civil Házba. A Sport utcai létesítményben délelőtt fél tíztől a Kézimunka Klub tart foglalkozást. Délután öt órától fitballt, hat órától meridián tornát, hét órától fit-boxot, este nyolc órától pedig cross fitet próbálhatnak ki a mozogni vágyók.

TAPOLCA

A Népmese hetén a Wass Albert könyvtárban szeptember 28-tól október 2-ig várnak minden gyereket és felnőttet, aki szívesen mondana, vagy hallgatna mesét.

VÁRPALOTA 

Krúdy Gyula kreatív írókör 28-án 17 órakor a városi könyvtárban.

SZÍNHÁZI PROGRAMOK A HÉTEN

Veszprém, Petőfi Színház, Latinovits-Bujtor Játékszín: A világgal békémet mára megkötöttem ÉS TE? – 3-án 19 órakor, bérletszünet. 

Pannon Várszínház: Hangvilla: Egy darabot a szívemből – 2-án 19 órakor, Páger bérlet, 4-én 17 órakor, Vörösmarty bérlet.

Kabóca Bábszínház: Habakukkantó – 3-án 15 órakor az Agórán, nem bérletes. Volt egyszer egy 3-án 16 órakor a Kisfaludy Galériában, nem bérletes. A királykisasszony, akinek nem volt birodalma 4-én 10 órakor az Agórán, 5-én 10 órakor, Pepita bérlet.

MOZIMŰSOR A HÉTEN

Veszprém, Cinema City, október 1–7: EVEREST (12): K: 18.00 órakor. EVEREST 3D (12): Cs–H: 15.30, 18.00, 20.30 órakor, K: 15.30, 20.30 órakor, Sze: 15.30, 18.00, 20.30 órakor. AZ ÚTVESZTŐ: TŰZPRÓBA (16): Cs–V: 14.10 órakor, H: 14.10, 19.30 órakor, K–Sze: 14.10 órakor. AZ ÚTVESZTŐ: TŰZPRÓBA 3D (16): Cs–P: 16.50, 19.30 órakor, Szo–V: 11.30, 16.50, 19.30 órakor, H: 16.50 órakor, K–Sze: 16.50, 19.30 órakor. MINYONOK (12): Szo–V: 11.00 órakor. MINYONOK 3D (12): Cs–Sze: 13.00 órakor. A kezdő (12): Cs: 15.00, 17.30, 20.00 órakor, P: 15.00, 17.30, 20.00, 22.30 órakor, Szo: 10.50, 15.00, 17.30, 20.00, 22.30 órakor, V: 10.50, 15.00, 17.30, 20.00 órakor, H–Sze: 15.00, 17.30, 20.00 órakor. MENTŐEXPEDÍCIÓ (12): Premier! Cs–K: 14.30 órakor, Sze: 14.30, 20.10 órakor. MENTŐEXPEDÍCIÓ 3D (12): Premier! Cs: 17.20, 20.10 órakor. P: 17.20, 20.10, 22.10 órakor, Szo: 11.40, 17.20, 20.10, 22.10 órakor, V: 11.40, 17.20, 20.10 órakor, H–K: 17.20, 20.10 órakor, Sze: 17.20 órakor. VAKÁCIÓ (16): Cs–Sze: 13.20 órakor. 

Tapolca, városi mozi, október 1–7: AZ ÚTVESZTŐ: TŰZPRÓBA (16): 1-7-én 15.45 órakor. VÍKEND (16): 1-2-án és 5-7-én 14 órakor. A KEZDŐ (12): 1-7-én 18 órakor. MENTŐEXPEDÍCIÓ 3D (12): 1-7-én 20.15 órakor.

MÚZEUMI NYITVA TARTÁS A HÉTEN

Veszprém: Laczkó Dezső Múzeum: k–v: 10–18 óráig. Dubniczay Palota László Károly gyűjtemény: k–v: 10–18 óráig. Csikász Galéria: h–szo: 10–18 óráig. Modern Képtár Vass László-gyűjtemény: h–szo: 10–17 óráig. Szaléziánum Érsekségi Turisztikai Központ: k–szo: 9–17 óráig.

Balatonfüred: Városi Múzeum: k–v: 10–18 óráig. Vaszary Villa: kedd–vasárnap: 10–18 óráig.

Herend: Porcelánművészeti Múzeum: h–v 9.30–18.00.

Pápa: Kékfestő Múzeum: k–szo: 9–16 óráig. Pápai Református Gyűjtemények: könyvtár k–p: 8–16-ig, múzeum k–p: 8–16-ig, szo–v: 9–17-ig. Sümeg: Sümegi Vár és Vármúzeum: k–v: 9–16-ig.

Tihany: Bencés Apátsági Múzeum: 10–16-ig. Baba múzeum: h–v: 10–16-ig.

Várpalota: Magyar Vegyészeti Múzeum és Bányászattörténeti Gyűjtemény (Thuri vár): k: 12–18-ig, sze–p: 10–18-ig, szo: 9–20-ig, v: 9–18-ig. Trianon Múzeum (Zichy-kastély): k–cs: 10.30–16 óráig, p–v: 10.30–17-ig.

Zirc: Reguly Antal Műemlékkönyvtár: k–v: 10–12 és 13–16-ig. Bakonyi Természettudományi Múzeum: k–v: 9–17-ig.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!