Programok

2015.09.20. 20:09

Programok, rendezvények Veszprém megyében szeptember 21-től

Veszprém megye - Tudja meg, mi történik Veszprém megyében - programok, rendezvények, bulik, koncertek, sportesemények szeptember 21-től. Böngésszen, és válogasson!

Munkatársainktól

OKTÓBER 9.

Légy résen!

Ajka - Orsós Károly rendőr őrnagy, a Veszprém megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának munkatársa bűnmegelőzési előadást tart „A tudás biztonsága – a biztonság tudása” címmel a Városi Múzeumban október 9-én délután öt órától.

OKTÓBER 8.

A vájárokra emlékeznek

Ajka - A város bányász hagyományőrző és társadalmi szervezetei valamint a Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidő Központ a térségi bányászat kezdetének százötvenedik és a Bányászati Múzeum létrehozásának ötvenedik évfordulóján emlékülésre invitálja az érdeklődőket a Padragkúti Művelődési Házba október 8-án délután két órától. A program a Bányászhimnusszal kezdődik, majd Győr Sándor mond köszöntőt a jelenlévőknek. A nyitóbeszéd után a Padragi Bányász Férfikórus műsorát hallgathatja meg a közönség, melyet előadássorozat követ. Fél négy után tíz perccel fellép a Borostyán Férfikórus és a Forrás Női Kar. Az énekkarok produkcióját újabb előadások követik. A rendezvényt az Ajka-Padragkút Táncegyüttes műsora és állófogadás zárja.

OKTÓBER 7.

AJKA

A Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidő Központban kreatív foglalkozásokat hirdetnek felnőtteknek több alkalommal délután négy órától. Október hetedikén őszi hangulatú lakásdekorációt készíthetnek a jelenlévők. Október huszonegyedikén parafa alapú mindentudó házikó épül a szakkörön, november negyedikén bőrékszerek létrehozásával foglalkozik a csoport. Az utolsó alkalommal pedig textilből alkothatnak a résztvevők november tizennyolcadikán. A szervezők kérik, hogy az érdeklődők ollót, íróeszközt, vonalzót és tűt vigyenek magukkal.

OKTÓBER 6.

Országos könyvtári napokat rendeznek

Veszprém – Az Országos könyvtári napok programsorozathoz az Eötvös Károly Megyei Könyvtár is csatlakozik.  Az országos rendezvényt október 5–11. között tartják. A veszprémi intézményben október 7-én kiállítás nyílik, az első világháború centenáriumi megemlékezéseihez kapcsolódva. A finnugor kulturális főváros projekt részeként észt estet rendeznek, október 10-én a könyvtár vendége lesz gróf Nádasdy Borbála író, a gyerekek és családok könyvtári hétpróbán vehetnek részt. Október 11-én koncertet ad a húsz éves Veszprémer Klezmer Band. Ezen a napon ingyenes beiratkozással, amnesztiával, gazdag programkínálattal várják a látogatókat.

AJKA

Az aradi vértanúk napján megemlékezést tartanak október 6-án délután öt órától a Templomdombon.

OKTÓBER 5.

AJKA

Tízedik alkalommal rendezik meg az Országos Könyvtári Napok című programsorozatot, melyben a Nagy László Városi Könyvtár is részt vesz október 5-10 között egy négy fordulóból álló irodalmi vetélkedővel. A játék első három fordulójában totó kell kitölteni, a feladatok beküldési határideje október 7, este hét óra. A feladatlapok online és a könyvtárban is elérhetők. A legjobb tíz versenyzőt jutalmazzák, ők vehetnek rész az utolsó fordulóban.

OKTÓBER 3.

Humoros, zenés este

Veszprém – A világgal békémet mára megkötöttem címmel az ÉsTeÁtrum produkcióját, Trócsányi Gergő és Süle Zsolt  zenés „műfajtalankodását” láthatja a közönség a Latinovits-Bujtor Játékszínben október 3-án, szombaton este hét órakor. Trócsányi Gergő más oldalát mutatja be, mint amit eddig ismertünk. Süle Zsolt dallamai ismerősek, a zenei humor, az ötletesség azonban új bennük. Mindezekhez Debreczeny Zoltán festőművész festményei társulnak és Tóth Loon színművész rendezői ötletei. A beszélgetést Herth Viktória művészettörténész vezeti.

Retro véradás

Ajka – A helyi Vöröskereszt retro véradást szervez október harmadikán 8-12 óra között a Tűzoltó utca 11/a-ban. A véradók virslit és sört kapnak a segítségükért cserébe a szervezőktől.

SOMLÓSZŐLŐS

Az idei borászgálát október 3-án tartják, amelyen közel harminc somlói borász zárja a szezont.

TAPOLCA

A Pisztrángfesztivál keretében idén is lesz pisztrángsütő verseny. A második ilyen megmérettetést október 3-án, szombaton rendezik a római katolikus plébánia udvarán.

OKTÓBER 2.

Vigyázz, kész, rajt

Ajka – A Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidő Központ illetve a Diák Atlétikai Klub szervezésében harmincharmadik alkalommal rendezik meg az Ajka Rajtja elnevezésű futóversenyt október 2-án délután fél négytől a Sportcentrumban. A versenyen korcsoportok szerint indulhatnak a részvevők egyénileg. A teljesítendő táv kategóriánként változik.

VESZPRÉM

Véradás: vérellátó állomás 8–12 óráig.

AJKA

Kreatív szakkörrel, szerepjátszással és méhészeti klubnappal várja a Civil Ház az érdeklődőket október 2-án és 3-án. Másodikán délután háromtól „Szívvel-Lélekkel” Egymásért foglalkozást tart Csorba Józsefné. Négy órától a Modellező Szakosztállyal barkácsolhatnak az intézménybe látogatók. Este fél héttől pedig a fit-bokszé lesz a főszerep. Harmadikán mindenki szabadon engedheti a fantáziáját a „Sárkánytűz” szerepjátszók segítségével délután kettőtől, majd az Ajka és Környéke Méhész Egyesület Klubnapjába is betekintést nyerhetnek a jelenlévők négy órától.

CSOPAK

Véradás: Csopak, kultúrház 15.30-18 óráig

PÁPA

Véradás: rendelőintézet  8-11 óráig;

TAPOLCA

Halra bort! Három napon át tart idén is a pisztrángfesztivál: Az ötödik Tapolcai pisztráng- és borfesztivált október 2- 4-éig rendezik a Malom-tó partján. Részletek

OKTÓBER 1.

VESZPRÉM

Véradás: Veszprém, vérellátó állomás 8–15 óráig.

AJKA

A Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidő Központ színháztermében az Idősek Világnapján ünnepséget szerveznek október 1-jén délután három órától.

Aktív közösségi foglalkozásokon vehetnek részt a sportkedvelők október 1-jén a Civil Házban. Reggel kilenc órától hatha jóga, délután fél öttől thai-boksz, este negyedhéttől pro plusz, fél nyolctól pedig trx várja tapasztalt edzőkkel az érkezőket.

BALATONALMÁDI

Véradás: Kéttannyelvű gimnázium 11-15 óráig

BALATONFŰZFŐ

Véradás: Balatonfűzfő, Öveges József szakiskola 16-18 óráig; Doba, intézet 12-15 óráig;

SZEPTEMBER 30.

VESZPRÉM

Megemlékező Nosztalgia Est 30-án 16 órakor a Lovassy László Gimnázium ének-zene termében.

Véradás: Veszprém, vérellátó állomás 8–18 óráig.

AJKA

A Zene Világnapja alkalmából ünnepi hangverseny 30-án 16.30 órakor a Bánki iskola aulájában.

Jogi segítségkérésre, egészségmegőrzésre és sportolásra is lehetőséget nyújt a Civil Ház szeptember 30-án. Reggel negyed kilenctől nyugdíjas egészségmegőrző tornára invitálják az érdeklődőket. Kilenc órától ingyenes vércukor- és vérnyomásmérésen, illetve hallásvizsgálaton vehetnek részt az intézménybe látogatók. Délután egytől térítésmentes jogi tanácsadást nyújt Darvas János ügyvéd. Este hét órától fit-boksz, nyolc órától pedig cross fit edzés várja a kikapcsolódni vágyókat.

Véradás: Ajka, Magyar Imre Kórház 10-17 óráig

EPLÉNY

Véradás: Eplény, orvosi rendelő 18-19 óráig

NAGYESZTERGÁR

Véradás: Nagyesztergár, polgármesteri hivatal 15-17 óráig

PÁPA

Pap Éva Holdpor című regényének bemutatása 30-án 17 órakor a városi könyvtárban.

Véradás: Pápa, Petőfi és Türr gimnázium rendelőintézet 8.30- 13 óráig

VÁRPALOTA

Magyar népmese napja 30-án 9 órakor a Thury várban.

Szív világnapja – 20 éves a várpalotai Szív Egyesület 30-án 18 órakor a Thury várban.

 

SZEPTEMBER 29.

VESZPRÉM

Véradás: Veszprém, Hotel Magister 14-19 óráig;

AJKA

A Diabétesz Klub szeptember 29-én délután két órától klubfoglalkozást tart a Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidő Központ hetes termében. A találkozóra minden érdeklődőt várnak a szervezők, akinek egészségügyi tanácsra vagy segítségre van szüksége a cukorbetegséggel kapcsolatban.

A Civil Házban szeptember 29-én délelőtt fél tíztől a Foltvarró Klub foglalkozásába nyerhetnek betekintést az érdeklődők. Délután háromtól a Bányász Hagyományápoló Nyugdíjas Klub tart gyűlést, négy órától pedig a modellező szakosztály várja a kreatívokat. Fél öttől thai-boksz, este negyed héttől pro-fit, negyed nyolctól trx edzéseken vehetnek részt a sportolni vágyók.

Véradás: Ajka, Avar Kft. 8-13 óráig; Veszprém, vérellátó állomás 8–15 óráig.

SZEPTEMBER 28.

VESZPRÉM

A II. világháború befejezésének 70. évfordulója alkalmából tart megemlékezést a Pannon Egyetem kultúraszervező csoportja. A Sarlós Endre Elfeledett hősök – A 2. magyar hadsereg kálváriája című képregényéből nyílt kiállítást Rainer Pál régész, muzeológus nyitja meg szeptember 28-án, hétfőn délután fél hatkor az egyetemi aulában. A megnyitó után Garaczi Imre egyetemi docens Kényszerpályák alternatívák nélkül? (Magyarország a második világháborúban), Sashalmi István helytörténeti kutató Család és háború címmel tart előadást. A második nagy háború a címe a Váci Mihály Irodalmi Színpad és az Egyetemi Versmondó Műhely irodalmi műsorának, mely szeptember 29-én, kedden este hét órakor kezdődik az egyetem E épületének kamaratermében. A programban versek, novellák hangzanak el.

Filmklub – A Boldogan éltek, amíg meg nem című horvát–holland dokumentumfilmet vetítik a Városi Művelődési Központ filmklubjában szeptember 28-án, hétfőn délután hat órakor. A történet szerint Tatjana Bozic filmrendező szeretne választ kapni arra, miért megy tönkre minden szerelmi kapcsolata.

Petőfi Színház, Nagyszínház: Kulcskeresők – 28-án 15 órakor, Padányi bérlet.

Véradás: Veszprém, Balluff 9-16 óráig; Veszprém, vérellátó állomás 8–15 óráig.

AJKA

Közösségi sportfoglalkozásokkal és alkotószakkörrel várják az érdeklődőket szeptember 28-án a Civil Házba. A Sport utcai létesítményben délelőtt fél tíztől a Kézimunka Klub tart foglalkozást. Délután öt órától fitballt, hat órától meridián tornát, hét órától fit-boxot, este nyolc órától pedig cross fitet próbálhatnak ki a mozogni vágyók.

TAPOLCA

A Népmese hetén a Wass Albert könyvtárban szeptember 28-tól október 2-ig várnak minden gyereket és felnőttet, aki szívesen mondana, vagy hallgatna mesét.

VÁRPALOTA 

Krúdy Gyula kreatív írókör 28-án 17 órakor a városi könyvtárban.

 

SZEPTEMBER 27.

VESZPRÉM

Szent Mihály napi ünnepi szentmise 27-én 10.30 órakor a Szent Mihály Bazilikában.

Kabóca Bábszínház: Zöld Marci, a körhintás betyár – jelenetek, betyár 7próba, interaktív játékok 27-én 14 órakor a Várban.

AJKA

Szeptember 27-én (vasárnap) gyalogos zarándoklat lesz a kolontári Szentkútra a 14 órakor kezdődő szentmisére. Indulás 10 órakor az ajkai Csónakázó-tó melletti szoborparktól, valamint Bakonygyepesről 10.15-kor a művelődési ház elől. Távolság tíz kilométer. Útvonal: ipari park észak, beréndi major, vadászház, tósoki erdő, Szentkút.

ARÁCS

A hagyományos szüreti mulatságot szeptember 27-én, vasárnap délután rendezik meg Arácson. A rendezvény 15 órakor kezdődik a szakiskola előtti parkban, és a szokásokhoz híven idén is egy fürt szőlőt kérnek az ideérkezőktől, melyekből később Arács bora készül.

KOLONTÁR

Tíz kilométeres zarándokutat tehetnek meg az érdeklődők szeptember 27-én a községi Szentkúthoz, ahol délután két órakor szentmisét tartanak. A gyalogtúra délelőtt tíz órakor indul az ajkai Csónakázó-tó melletti szoborparktól. Túravezető Káldi Géza.

SÜMEG

Szeptember 26-án és 27-én ünnepli a város és Aichtal a testvértelepülési kapcsolat 25. évfordulóját. Az ünnepségen Koscian és Szováta testvértelepülés küldöttei szintén részt vesznek. A programok 26-án 16 órakor a Palotakertben gyermekkoncerttel kezdődnek, majd a fúvószenekar ad műsort a Csík zenekar koncertje és a szüreti mulatság előtt. Másnap délután a fúvósok térzenéjét követően 14 órakor kezdődik a színes szüreti felvonulás. Többek között lesz borkóstolás, szőlőharang-szentelés, ünnepi köszöntők sora hangzik el a küldöttségek vezetőitől, a hegyközség elnökétől, a hegybírótól, a borlovagrend nagymesterétől. Átadják a díszpolgári címet Edda Sharmának, aki férjével együtt a kezdetektől fogva sokat tett a városok jó kapcsolatáért, majd folklórgála és a 3 + 2 zenekar koncertje zárja az eseményt.

SZEPTEMBER 26.

VESZPRÉM

Bakonyi Ház építésének 80 éves évfordulójának megemlékezése 26-án 15 órakor a Bakonyi Házban.

Szent Mihály nap – Tihanytól Siracusáig 100 éve született Pleidell János festőművész című emlékkiállítás megnyitója 26-án 16 órakor a Szent Imre Piarista és Helyőrségi templomban.

A Tourinform Veszprém ingyenes idegenvezetést szervez szeptember 26-án 13.30 órától a Szent Mihály-napi búcsú és a turizmus világnapja alkalmából helyi, profi idegenvezető közreműködésével, aki bemutatja a város nevezetességeit és történelmi értékeit. A séta a Szent Mihály-bazilikától indul, majd bejárják a Veszprémvölgyet, illetve a Kolostorok és kertek útvonalát is. Részletek.

Pannon Várszínház: Hangvilla: Egy darabot a szívemből – 26-án 19 órakor, Premier bérlet, 27-én 18 órakor, Szent Erzsébet Gyermekalapítvány részére, 28-án 19 órakor, Arany bérlet, 29-én 16 órakor, ifjúsági bérlet, 30-án 19 órakor Tolnay bérlet.

Kabóca Bábszínház: Zöld Marci, a körhintás betyár – jelenetek, betyár 7próba, interaktív játékok 27-én 14 órakor a Várban.

Mozi: Veszprém, Cinema City, szeptember 26–27: Everest (12): 13.00 órakor. Everest 3D 12): Szo: 10.30, 15.30, 18.00, 20.30, 22.30 órakor, V: 10.30, 15.30, 18.00, 20.30 órakor. Az útvesztő: tűzpróba (16): 14.20 órakor. Az útvesztő: tűzpróba 3D (16): Szo: 11.40, 17.00, 19.40, 22.20 órakor, V: 11.40, 17.00, 19.40 órakor. Minyonok (12): 10.00 órakor. Minyonok 3D (12): 14.10 órakor. A kezdő (12): Szo: 10.00, 12.30, 15.00, 17.30, 20.00, 22.30 órakor, V: 10.00, 12.30, 15.00, 17.30, 20.00 órakor. A szállító – örökség (16): 16.10 órakor. Vakáció (16): 12.00, 18.20, 20.20 órakor.

AJKA

Nyolcadik alkalommal szervezi meg a tökfesztivált a Csingervölgyért Egyesület szeptember 26-án 14 órától a Bercsényi iskola tornatermében. A programban fellép az ajkai Dinamik rock and roll klub, a Hétszínvirág óvoda daloló, táncoló gyermekei, a Kristály SE aerobik szakosztálya, valamint a herendi Crazy Jam Band. A gyerekeket légvár és tökfaragás várja.

ALSÓÖRS

Hagyományteremtő szándékkal halfőző és horgászversenyt szervez a helyi önkormányzat és a Veszprémvidéki Horgász Egyesület. A szeptember 26-i program keretében horgászversenyt is tartanak az alsóörsi strand vízterületén. A versenyen háromfős csapatok indulhatnak, a pecásoknak érvényes állami és balatoni területi jeggyel kell rendelkezniük. Horgászni egy bottal és tetszőleges horgászmódszerrel lehet, de a pergetés nem engedélyezett.

BADACSONYTÖRDEMIC

Herczeg Ferenc születésének 150. évfordulója alkalmából szeptember 26-án 17 órakor a Faluházban az Egy patrícius a titkok kapujában című kötetet mutatja be Mák Ferenc szerkesztő, Pastyik László a délvidéki irodalmi dokumentumok gyűjtője, valamint Nagy Zoltán, a Herczeg Ferenc hagyatékában talált fotók feltárója és közreadója. A vendégeket Vollmuth Péter polgármester köszönti.

CSOPAK

Gigantikus, az „eleje teniszpálya, hátulja uszoda” típusú verdák szerelmeseire egy látványos hétvége vár a Balaton partján. A csapat szombat reggel fél kilenckor indul túrára Csopakról, majd a parton haladva, a környező településeket bejárva, délután három óra körül érkeznek Balatonszepezdre. A túra útvonálon több időmérő pont várja majd az autósokat.

DUDAR

Egész napos Körte- és diófesztivál lesz szeptember 26-án, többek között iskolások versenyével, sütiversennyel, bemutatókkal, helyi és sztárfellépőkkel.

NAGYVÁZSONY

Szent Mihály-napi marhahajtást és szüreti mulatságot rendeznek a településen szombaton. Az egész napos programot kínáló rendezvényen a lovas felvonuláson túl többek között fellép Bertók György, a Kerekes Band, illetve a szüreti bálon a Fésűs Duó is.

NEMESVITA

Szeptember 26-án délelőtt a faluközpontban Szent Mihály-napi szőlőültetésre várják a lakosságot a közterületek díszítése céljából. Este 20.30-kor must- és borkóstolás lesz a focipályán, majd jelzőtüzet gyújtanak.

ÚRKÚT

A Katolikus Caritas szervezésében szeptember 26-án délután fél öttől szentmisére várják a helyieket, fél hattól pedig jótékonysági koncertet láthatnak az érdeklődők, Faragó Laura, Magyar Örökség Díjas, Dal- és Oratórium énekestől. Műsorának címe: Magyar hazánk és a Jó Anya.

PALOZNAK

Szüreti felvonulás 26-án 15 órakor a Fő térről. Utcabál a Bulizenekarral 26-án 19.30 órakor a Fő téren.

PÁPA

Szüreti felvonulás 26-án 15 órakor a Fő térről. Utcabál a Bulizenekarral 26-án 19.30 órakor a Fő téren.

Szent Mihály napja – pásztorünnep és tüzes forgatag 26-án 16.30 órától az Esterházy kastély udvarában.

TAPOLCA

Szent Mihály nap 26-án a Köztársaság téren.

Mozi: Tapolca, városi mozi, szeptember 26–27: Az útvesztő: tűzpróba 3D (16): 16 órakor. Everest 3D (12): 18 órakor. Víkend (16): 20.15 órakor.

TÜSKEVÁR

A község hagyományos szüreti felvonulását szeptember 26-án, szombaton délután két órától rendezik meg. A menetben láthatjuk többek között a Képesfa Vadásztársaság vadászait és a somlói borlovagokat. A felvonulás után a gyerekeket lufibohóccal és póniciklivel várják. A polgármester ünnepi köszöntője után zenés, táncos műsorok következnek. Este hat órától vacsorával kínálják a vendégeket, hét órától Pál Attila és a kecskeméti Katona József Színház előadását láthatják az érdeklődők, nyolc órától Szent Mihály napi őrtűzgyújtás, majd szüreti utcabál zárja a rendezvényt.

OLASZFALU

A XIII. Bakonyi Krumpliszüreti és Művészeti Fesztivált szeptember 26-án szombaton tartják a településen. A szervezők a sportpályán 10-től 18 óráig szórakoztató műsorokkal, programokkal várják az érdeklődőket.

VÁRPALOTA

Szent Mihály napi forgatag 26-án 9 órakor Inotán, a Búcsú téren. Részletek.

VÁSZOLY

Termék hálaadó ünnep 26-án 10 órától a római katolikus templomban. Programok a víziszínpadon 10 órától.

ZIRC

Zirc: Szent Mihály nap – Zirci fonó egész napos programok 26-án 10 órától a Reguly Antal Múzeum és Népművészeti Alkotóházban.

SZEPTEMBER 25.

VESZPRÉM

Éjszakai egyetem: A tudomány iránt érdeklődő gyerekek és felnőttek számára pénteken ismét megnyílnak a Pannon Egyetem kapui. Részletek

Véradás: Veszprém, irodaház 10-14 óráig; Veszprém, vérellátó állomás 8–12 óráig.

AJKA

A Hild Parkban aktív, játékos délutánra és freestyle szövegelő versenyre várják az érdeklődőket szeptember 25-én 12 és 19 óra között.  A Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidő Központ valamint a Nemzeti Művelődési Intézet Veszprém Megyei Irodájának szervezésében a szabadtéri programon slackline és parkour bemutatót láthatnak az egybegyűltek. Kipróbálhatják a zumbát és kézműves foglalkozáson is részt vehetnek. A program zárásaként szökőkút átölelést és vízi lámpások úsztatását tervezik a szervezők.

BALATONFÜRED

Szüreti Fesztivál és Szent Mihály nap 25-27-én a Kisfaludy Színpadon.

Balatonfüred Város Koncert Fúvószenekara 80 éves jubileumi hangversenye 25-én 18 órakor a Balaton Szabadidő és Konferencia Központban. 

A Balatonfüredi Horgász Egyesület szeptember 25-én rendezi meg a 23. Kutassy László süllőkupát. A verseny este 19 órától másnap reggel hét óráig tart. Három kategóriában hirdetnek győzteseket: a legnagyobb átlagsúlyt elérő csapat, a legnagyobb súlyú süllő elejtője, a legnagyobb súlyú egyéb ragadozóhal elejtője.

ÖSKÜ

Véradás: Öskü, régi iskola 15-18 óráig;

PALOZNAK

Paloznaki Szüreti Mulatságok és Szomszédolás – „Bemutatkozik a Hajdúsági Nemzetközi Művésztelep” 25-én 17 órakor a Szt. József Ház kiállítóteremben, falunap ünnepélyes megnyitója 25-én 18 órakor.

Paloznak: Búgócsiga zenekar koncertje 25-én 20 órakor a Tájház udvarán.

PÁPA

Pápa: Gőgös Zoltán országgyűlési képviselő fogadóórát tart 25-én 15 órakor az MSZP irodában.

Dr. Kovács Zoltán országgyűlési képviselő fogadóórát tart 25-én 17 órakor a Járási Hivatalban.

Véradás: Pápa, református gimnázium rendelőintézet  8-13 óráig;

VÁRPALOTA

Megalakulásának 40. évfordulóját ünnepli idén a Gábor Áron Nyugállományúak Klubja. A Dobszai József nyugállományú alezredes vezette civil szervezet a jelesalkalomból ünnepi közgyűlést tart szeptember 25-én 15 órától a Helyőrségi Művelődési Otthonban.

MOZI

Veszprém, Cinema City, szeptember 25: EVEREST (12): 13.00 órakor. EVEREST 3D 12): 15.30, 18.00, 20.30, 22.30 órakor. AZ ÚTVESZTŐ: TŰZPRÓBA (16): 14.20 órakor. AZ ÚTVESZTŐ: TŰZPRÓBA 3D (16): 17.00, 19.40, 22.20 órakor. MINYONOK 3D (12): 14.10 órakor. A KEZDŐ (12): 15.00, 17.30, 20.00, 22.30 órakor. A SZÁLLÍTÓ – ÖRÖKSÉG (16): 16.10 órakor. VAKÁCIÓ (16): 13.00, 18.20, 20.20 órakor.

Tapolca, városi mozi, szeptember 25: AZ ÚTVESZTŐ: TŰZPRÓBA 3D (16): 16 órakor. EVEREST 3D (12): 18 órakor. VÍKEND (16): 20.15 órakor.

SZEPTEMBER 24.

VESZPRÉM

A Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár köteteit a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és társadalomtudományi karán mutatják be szeptember 24-én, csütörtökön 17 órakor. Az érdeklődők megismerhetik A veszprémi egyházmegye múltjából című könyvsorozat legújabb kiadványait: A Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár középkori oklevelei, A szerzetesrendek a veszprémi egyházmegyében, valamint a Folytonos fegyverropogás közepette / Források a veszprémi egyházmegye második világháborús veszteségeiről címűeket.

Francia klub – Az apáca című film vetítése 24-én 17 órakor a megyei könyvtár Kisfaludy termében. Ferencz Dániel Házak című kiállításának megnyitója 24-én 18 órakor a polgármesteri hivatal galériájában.

Ilcsi Szépítő Füvek natúrkozmetikai termékek – Világraszóló hungarikumaink 24-én 18 órakor a VMK-ban.

Véradás: Érseki Hittudományi Főiskola 9-11 óráig; Veszprém, CitoxLab 13-16 óráig;

AJKA

Véradás: erőmű, orvosi rendelő 10-14 óráig; Veszprém, vérellátó állomás 8–15 óráig.

BALATONFÜRED

Rabindranath Tagore, India első Nobel-díjasa emlékére táncszínházi előadást tartanak Balatonfüreden szeptember 24-én, csütörtökön a Kisfaludy Galériában. A Londonban élő Anand Gupta és csoportja tart bemutatót este hétkor a költő európai utazása alatt készült műveihez kapcsolódó fúziós táncszínházi műsorával.

Herczegh Zsuzsanna Zsuzsanna világa című kiállításának megnyitó-ja 24-én 17 órakor az Óvárosi Művész Kávéházban.

ZIRC

Zirc: Szeptember 24-én csütörtökön diabétesz klub lesz 17 órától a városi könyvtárban.

MOZI

Veszprém, Cinema City, szeptember 24.: EVEREST (12): 13.00 órakor. EVEREST 3D (12): 15.30, 18.00, 20.30 órakor. AZ ÚTVESZTŐ: TŰZPRÓBA (16): 14.20 órakor. AZ ÚTVESZTŐ: TŰZPRÓBA 3D (16): 17.00, 19.40 órakor. MINYONOK 3D (12): 14.10 órakor. A KEZDŐ (12): Premier! 15.00, 17.30, 20.00 órakor. A SZÁLLÍTÓ – ÖRÖKSÉG (16): 16.10 órakor. VAKÁCIÓ (16): 13.00, 18.20, 20.20 órakor.

Tapolca, városi mozi, szeptember 24.: AZ ÚTVESZTŐ: TŰZPRÓBA 3D (16): 16 órakor. EVEREST 3D (12): 18 órakor. VÍKEND (16): 20.15 órakor. 

SZEPTEMBER 23.

Író-olvasó találkozó

Kislőd – A Bűnmegelőzési recepTúra és a Közlekedésbiztonsági KóBorLó rianástól szezonzárásig című könyvek szerzőjével és egyben szerkesztőjével, Orsós Károllyal találkozhatnak az érdeklődők a község könyvtárának olvasótermében szeptember 23-án délután öt órától. A találkozón beszélgetésre és kérdezésre is lesz lehetőség.

Éjszakai egyetem

Veszprém: Táj + színház = rendezés címmel tart előadást Török Péter táj- és környezetépítész, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem lakóépülettervezési tanszékének oktatója a Pannon Egyetem antropológia és etika tanszéke által szervezett Éjszakai egyetemünk programján, szeptember 23-án, szerdán este fél hétkor az intézmény Vár u. 39. számú épületében.

Simonné Wildner Judit „Táplálékod legyen gyógyítód” című előadása 17 órakor a Bemer Központban.

Kislőd: Orsós Károly rendőr őrnagy bűnmegelőzési foglalkozása 17 órakor a könyvtár olvasótermében.

SZÍNHÁZ

Veszprém: Petőfi Színház, Nagyszínház: Ez a hely! – Kulka János estje – 19 órakor, bérletszünet.

MOZI

Veszprém: Cinema City, szeptember 23: Everest (12): 13.00 órakor. Everest 3D (12): 15.30, 18.00, 20.30 órakor. Az Útvesztő: Tűzpróba (16): 14.20 órakor. Az Útvesztő: Tűzpróba 3D (16): 17.00, 19.40 órakor. Minyonok 3D (12): 14.10 órakor. Kész katasztrófa (16): 17.30 órakor. A Szállító – Örökség (16): 13.20, 20.00 órakor. Vakáció (16): 15.20, 18.20, 20.20 órakor. Víkend (16): 16.10 órakor. 

Tapolca, városi mozi, szeptember 23: Víkend (16): 16 órakor. Az Útvesztő: Tűzpróba 3D (16): 18 órakor. Dübörög a szív (12): 20 órakor.

VÉRADÁS:

Szerda: Zirc, művelődési ház 14-18 óráig; Ajka, Magyar Imre Kórház 10-14 óráig; Pápa, közgazdasági szakiskola 8.30- 13 óráig; Veszprém, vérellátó állomás 8–18 óráig;

SZEPTEMBER 22.

 

RENDEZVÉNY

Veszprém: Zsolnai Tímea Álmok, látomások című kiállításának megnyitója 17.30 órakor a Pannon Egyetem közösségi terében.

A Zonta klub szervezésében szeptember 22-én 18 órától Friedler Magdolna orgonaművész írói felolvasóestet tart a Gizella hotelban.

Ajka: Az Európai mobilitási hét utolsó napján, 22-én négy órától az agorán ingyenes kétkerekű-átvizsgálással és fitnesztornával készülnek a szervezők. Arra kérik a lakosságot, hogy mérsékeljék e napon az autóhasználatot.

Hidegkút: A tudás biztonsága – a biztonság tudása, bűnmegelőzési program a könyvtárban című rendezvény 17 órakor a faluházban.

Sümeg: S. Wildner Judit kertészmérnök Táplálékod legyen gyógyítód! című előadása 17.30 órakor a Kisfaludy művelődési központban.

Úrkút: A község szeptember 22-ére autómentes napot hirdet. Reggel kilenc órakor gyülekeznek a helyiek a pénzintézet előtti téren, majd biciklivel, rollerrel és gyalog tesznek egy kört a faluban. A sportpályán ügyességi feladatok, közlekedési teszt- és szabályismertető várja az érdeklődőket..

VÉRADÁS:

Kedd: Veszprém, Apeh 13-15 óráig; Veszprém, központi kollégium 16-19 óráig; Ajka, LeBelier 10-15 óráig; Veszprém, vérellátó állomás 8–15 óráig;

MOZI 

Veszprém, Cinema City, szeptember 22.: EVEREST (12): 13.00 órakor. EVEREST 3D (12): 15.30, 18.00, 20.30 órakor. AZ ÚTVESZTŐ: TŰZPRÓBA (16): 14.20, 19.40 órakor. AZ ÚTVESZTŐ: TŰZPRÓBA 3D (16): 17.00 órakor. MINYONOK 3D (12): 14.10 órakor. KÉSZ KATASZTRÓFA (16): 17.30 órakor. A SZÁLLÍTÓ – ÖRÖKSÉG (16): 15.20, 18.20, 20.20 órakor. VÍKEND (16): 16.10 órakor. 

Tapolca, városi mozi, szeptember 22: VÍKEND (16): 16 órakor. AZ ÚTVESZTŐ: TŰZPRÓBA 3D (16): 18 órakor. DÜBÖRÖG A SZÍV (12): 20 órakor.

SZEPTEMBER 21.

Klubtalálkozó

Ajka: A mozgássérültek helyi egyesülete szeptember 21-én délután négy órakor klubösszejövetelt tart a Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidő Központban.

Kreatívkodás és sport

Ajka: A Civil Házban szeptember 21-én a Foltvarró Klub tart foglalkozást délelőtt tíz órától. Délután kettőtől a Timföldgyári Nyugdíjas Klub rendezvényén vehetnek részt a látogatók. Öt órától fit-ball, hat órától meridián torna vár a látogatókra. A szervezők mindenkit szeretettel látnak, aki mozogni szeretne, vagy csupán szívesen szabadon engedné kreativitását.

VÉRADÁS:

Hétfő: Ősi, általános iskola 15-18 óráig; Tapolca, önkéntes pont 13-16 óráig; Lesenceistvánd, kultúrház 17-18.30 óráig; Veszprém, vérellátó állomás 8–15 óráig;

Rendezvények

Veszprém: Ars Sacra fesztivál – az Énekek Szent István király tiszteletére című kötet bemutatója 17 órakor a veszprémi érseki palotában.

Filmklub – Sils Maria felhői 18 órakor a VMK Színháztermében.

Várpalota: A rendszerváltás eseményei Várpalotán című előadás 18 órakor a Krúdy Gyula Városi Könyvtárban.

MOZIMŰSOR A HÉTEN

Veszprém, Cinema City, szeptember 24–30: EVEREST (12): Cs–V: 13.00 órakor, H: 13.00, 18.00 órakor, K–Sze: 13.00 órakor. EVEREST 3D 12): Cs: 15.30, 18.00, 20.30 órakor, P: 15.30, 18.00, 20.30, 22.30 órakor, Szo: 10.30, 15.30, 18.00, 20.30, 22.30 órakor, V: 10.30, 15.30, 18.00, 20.30 órakor, H: 15.30, 20.30 órakor, K–Sze: 15.30, 18.00, 20.30 órakor. AZ ÚTVESZTŐ: TŰZPRÓBA (16): Cs–H: 14.20 órakor, K: 14.20, 19.40 órakor, Sze: 14.20 órakor. AZ ÚTVESZTŐ: TŰZPRÓBA 3D (16): Cs: 17.00, 19.40 órakor, P: 17.00, 19.40, 22.20 órakor, Szo: 11.40, 17.00, 19.40, 22.20 órakor, V: 11.40, 17.00, 19.40 órakor, H: 17.00, 19.40 órakor, K: 17.00 órakor, Sze: 17.00, 19.40 órakor. MINYONOK (12): Szo–V: 10.00 órakor. MINYONOK 3D (12): Cs–Sze: 14.10 órakor. A KEZDŐ (12): Premier! Cs: 15.00, 17.30, 20.00 órakor, P: 15.00, 17.30, 20.00, 22.30 órakor, Szo: 10.00, 12.30, 15.00, 17.30, 20.00, 22.30 órakor, V: 10.00, 12.30, 15.00, 17.30, 20.00 órakor, H–Sze: 15.00, 17.30, 20.00 órakor. A SZÁLLÍTÓ – ÖRÖKSÉG (16): Cs–Sze: 16.10 órakor. VAKÁCIÓ (16): Cs–P: 13.00, 18.20, 20.20 órakor, Szo–V: 12.00, 18.20, 20.20 órakor, H–Sze: 13.00, 18.20, 20.20 órakor.

Tapolca, városi mozi, szeptember 24–30: AZ ÚTVESZTŐ: TŰZPRÓBA 3D (16): 24-30-án 16 órakor. EVEREST 3D (12): 24-30-án 18 órakor. VÍKEND (16): 24-28-án 20.15 órakor. ROGER WATERS: A FAL (2014) (12): 29-én 20 órakor.

MÚZEUMI PROGRAMOK A HÉTEN

Veszprém: Laczkó Dezső Múzeum: k–v: 10–18 óráig. Dubniczay Palota László Károly gyűjtemény: k–v: 10–18 óráig. Csikász Galéria: h–szo: 10–18 óráig. Modern Képtár Vass László-gyűjtemény: hszo: 10–17 óráig. Szaléziánum Érsekségi Turisztikai Központ: k–szo: 9–17 óráig.

Balatonfüred: Városi Múzeum: k–v: 10–18 óráig. Vaszary Villa: k–v: 10–18 óráig. Herend: Porcelánművészeti Múzeum: h–v 9.30–18.00.

Pápa: Kékfestő Múzeum: k–szo: 9–16 óráig. Pápai Református Gyűjtemények: könyvtár k–p: 8–16 óráig, múzeum k–p: 8–16 óráig, szo–v: 9–17 óráig.

Sümeg: Sümegi Vár és Vármúzeum: k–v: 9–16 óráig. Tihany: Bencés Apátsági Múzeum: 10–16 óráig. Baba múzeum: h–v: 10–16 óráig.

Várpalota: Magyar Vegyészeti Múzeum és Bányászattörténeti Gyűjtemény: k: 12–18 óráig, sze–p: 10–18 óráig, szo: 9–20 óráig, v: 9–18 óráig. Trianon Múzeum (Zichy-kastély): k–cs: 10.30–16 óráig, p–v: 10.30–17 óráig.

Zirc: Reguly Antal Műemlékkönyvtár: k–v: 10–12 és 13–16 óráig. Bakonyi Természettudományi Múzeum: k–v: 9–17 óráig.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!