Programok

2015.03.15. 16:55

Programok, rendezvények Veszprém megyében március 16-tól

Tudja meg, mi történik Veszprém megyében - programok, rendezvények, bulik, koncertek, sportesemények március 16-tól. Böngésszen, és válogasson!

Munkatársainktól

ÁPRILIS 18.

Gőzmozdony fütty a Bakonyban

A Bakonyvasút Szövetség szervezésében ötödik alkalommal jár gőzmozdony a Bakonyban. A nosztalgia szerelvény április 18.-án Győr és Zirc között közlekedik majd. A gőzmozdony az elmúlt évekhez hasonlóan az egykori Déli Vasút társaság 109.109-es gőzmozdonya lesz. A szerelvényben a korábbi évekhez hasonlóan nosztalgiakocsik lesznek besorozva, kiegészítve büfé kocsival. A Bakony emelkedőit a szerelvény végén BdMot dízelmozdony segíti legyűrni. Az idén is lesz betétmenet a vonal legszebb szakaszán Zirc és Bakonyszentlászló között. Már hagyomány, hogy a veszprémvarsányi önkéntes tűzoltók töltik tele a mozdony víztartályát.

 

ÁPRILIS 11.

Jótékonysági bál

Balatonfűzfő – Idén másodszor rendezik meg a Balaton Vízilabda Klub jótékonysági bálját, amit április 11-én 19:00 órától tart az egyesület a Művelődési Házban. A tavalyi nagy sikeren felbuzdulva a szervezők remélik hagyományt teremtettek, amelyet az ez évi rendezvény méltán visz tovább. A bál egybeesik a költészet napjával, mely alkalomból Bíró Márton verset szaval majd és az Irinyi János Általános Iskola táncegyüttese is fellép.

Sztárfodrászok a kamarában

Veszprém - Zsidró Tamás és Pikler Tibor mesterfodrászok részvételével hajvágó bemutatót és tanfolyamot szervez április 11-én 9 órai kezdettel a V Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara. Bővebb információ és jelentkezés a kamara honlapján.

ÁPRILIS 4.

Író-olvasó találkozó

Bakonybél – „A fehér király birodalma” címmel író-olvasó találkozó lesz Dragomán Györggyel április 4-én 10 órakor a könyvtár nagytermében. A beszélgetés után lehetőség lesz az író felesége, Szabó T. Anna költő könyveit is dedikáltatni. A programot a Szent Mauríciusz Monostor és a Községi Könyvtár szervezi.

 

MÁRCIUS 26.

Élelmiszerhigiéniai előadás

Veszprém - A Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara március 26-án 15 órakor kezdettel az aktuális élelmiszer-higiéniai jogszabályváltozásokról fórumot szervez vendéglátóipari vállalkozások részére. A rendezvényen Leitold József, a Veszprém Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóságának vezetője tart előadást. A fórumon való részvétel ingyenes, de előzetes jelentkezéshez kötött.

Ovisuli foglalkozás

Veszprém – A Veszprémi Kossuth Lajos Általános Iskola rendhagyó ovisuli foglalkozást tart március 26-án, csütörtökön, 16.30 órakor. Az iskola nevelőtestülete vár minden érdeklődő kisdiákot és szülőt.

 

MÁRCIUS 25.

A páska-vacsora üzenete

Ajka – A Zsidók Jézusért Alapítvány misszionáriusai március 25-én 18 órakor a város református gyülekezeti helyiségében bemutatnak egy széder vacsora prezentációt - tájékoztatta lapunkat Sándor József református lelkész. A Jézusban hívő zsidók egy különleges bizonyságtétellel mutatják be, hogyan beszél szimbólumokban a páska-vacsora a megváltásról. A zsidó páska ünnep a mi húsvétunk, a páska bárány Jézus Krisztus előképe.

KIÁLLÍTÁS

Veszprém: Görög Gabriella festőművész Feltámadás című, bibliai témájú kiállításának egyházi tárlatvezetéssel egybekötött megnyitója 25-én 17 órára a Dózsavárosi Könyvtárban.

Miske Emő festőművész-illusztrátor Mítoszidők című kiállításának megnyitója 25-én 15.30 órakor a Pápai Református Kollégium Gimnáziuma és Művészeti Szakközépiskolájában.

Faludyról szól az est

Veszprém – Ballada a senki fiáról címmel Faludy-esttel érkezik Veszprémbe március 25-én Földes László Hobo.  A Magyar napok keretében az E épület kamaratermében lép színpadra előadásával Földes László, aki hosszú évek óta járja az országot Faludy György verseiből összeállított műsorával.

 

MÁRCIUS 24.

KIÁLLÍTÁS

Veszprém: Kiállítás a Petőfi Irodalmi Múzeum 2012-es Magyar Műhelykiállításának anyagából 24-én 16 órakor a Dubniczay-palotában.

Balatonfűzfő: A hímző szakkör kiállításának megnyitója 24-én 17 órakor a  Jókai Közszíntérben.

ZENE

Veszprém: Szelevényi Ákos koncert 24-én 20.30-kor a Hangvillában.

MÁRCIUS 23.

Bebe és a múlt század könnyűzenéje

Veszprém – Házhoz megy a Zenede címmel szerveznek programot általános és középiskolásoknak, valamint felnőtteknek a Városi Művelődési Központban március 23-án. A Házhoz megy a Zenede című program célja, hogy bemutassa a könnyűzene kialakulását, fejlődését az 1910-as évektől napjainkig és annak hatását a mai kortárs klasszikus és populáris zenében egyaránt.

MÁRCIUS 22.

Ünnepi megemlékezés

Olaszfalu - Az 1945. március 23-án kivégzett fiatalok és az I. és II. világháborúban elhunytak tiszteletére ünnepi megemlékezés lesz március 22-én a Római Katolikus Templomban. 11 órakor szentmise kezdődik, majd megemlékezést tartanak a templomkertben. Ünnepi beszédet mond Boriszné Hanich Edit polgármester. A műsorban közreműködik a zirci III. Béla Gimnázium Zeneiskolai Tagozatának fúvós zenekara.

Tavaszköszöntő hangverseny

Veszprém – A Veszprémi Ifjúsági Fúvószenekar huszonnegyedik Tavaszköszöntő hangversenyét tartja meg március 22-én, vasárnap, 17 órától a Csermák Antal Zeneiskola nagytermében. Az együttest Szuromi Miklós karnagy vezényli a koncerten.

RENDEZVÉNY

Veszprém: Varga Róbert Szobi, a kiválasztott című könyvének bemutatója 22-én 11 órakor a Petőfi Színházban.

A Veszprémi Ifjúsági Fúvószenekar XXIV. Tavaszköszöntő Hangversenye 22-én 17 órakor a Csermák Antal Zeneiskolában.ú

Beszélgetés András Sándorral – szerzői est 22-én 18 órakor a Hangvillában.

Jávor Pál Nemzeti Czigányzenekar koncertje 22-én 19 órakor a Hangvillában.

Barnag: Szilassy Sándor barnagi református lelkipásztor halálának 70. évfordulóján alkalmából emlék-istentiszteletet 22-én 15 órakor a református templomban.

Pápa: Balatonfüred és környéke Múzsa KHE kiállításának megnyitója 22-én 18 órakor a JMSZK-ban.

KIÁLLÍTÁS

Pápa: Balatonfüred és környéke Múzsa KHE kiállításának megnyitója 22-én 18 órakor a JMSZK emeleti előtérben.

ZENE

Veszprém: A Veszprémi Ifjúsági Fúvószenekar XXIV. Tavaszköszöntő Hangversenye 22-én 17 órakor a Csermák Antal Zeneiskola Csermák-hangversenytermében.

Jávor Pál Nemzeti Czigányzenekar koncertje 22-én 19 órakor a Hangvillában.

MÁRCIUS 21.

Két kiállítás egy napon

Veszprém - Március 21-én szombaton két kamarakiállítás nyílik a Laczkó Dezső Múzeumban. 11.30-kor nyílik a Tiszta életöröm – Sass Brunner Erzsébet és Brunner Erzsébet festészete című kamarakiállítás, majd ezt követően 12 órakor kezdődik a Magyar szórványok Nyugat-Európában című tárlat megnyitója.

Túra a Bakonyban

Zirc - A zirci művelődési ház szervezésében március 21-én, szombaton 9-17 óráig a Bakony szívében ZIRC30 "Tavaszköszöntő" túra indul. Rajt-célállomás a művelődési ház Zirc, Alkotmány u. 14. szám alatti épülete. A túrázók az Erdélyi Baráti Kör Egyesület (EBKE) által Zirc várossá nyilvánításának harmincadik évfordulójára megálmodott, majd az országos túra útvonalhálózatba felvételt nyert és az EBKE által 2014-ben végleges turistajelzésekkel megfestett három útvonal közül választhatnak: - Pintér5 (kék jelzésű útvonal; 5,4 km-es táv; szintemelkedés 273 m) – kisgyermekes családok számára külön ajánlott. - Kőkapu10 (zöld jelzésű útvonal; 9,9 km-es táv; szintemelkedés 220 m) - Szarvaskút15 (piros jelzésű útvonal; 15,1 km-es táv; szintemelkedés 369 m). Nevezési díj és szintidő nincs. A visszatérő és új túrázókat tavaszi meglepetéssel, szerény ellátással, emléklappal és különdíjakkal jutalmazzák a szervezők.

Titkos az esti túrázók útvonala

Óbudavár – Éjszakai gyalogos teljesítménytúrát rendez szombat este a Zöld Bakancs Természetvédelmi és Természetjáró Klub. A táv hossza 15 kilométer, a szintkülönbség 300 méter, a szintidő pedig négy óra. A résztvevők 18 és 20 óra között indulnak útnak az óbudavári Vilmos-háztól. Az útvonal titkos, a rajtnál csak vázlatot kapnak a túrázók, de az egyik érintési pontnál hozzájutnak a végleges térképhez is. A szervezők azért annyit elárultak, hogy a környékbeli falvakról van szó.

Bach-hangverseny

Veszprém – Johann Sebastian Bach barokk zeneszerző, orgonista, hegedűművész, a zeneművészet és az általános zenetörténet egyik legnagyobb egyénisége, a protestáns egyházi zene kiemelkedő képviselője 1685. március 21-én született. Születésének 330. évfordulóján este hét órakor emlékhangversenyt tartanak a zeneszerző műveiből a veszprémi evangélikus templomban. A koncerten közreműködnek: Botos Veronika brácsán, Rédl Péter és Rostetter Szilveszter orgonán, valamint a Schola Regina énekkar Rostetterné Nagy Rita vezetésével. A program mindenki számára nyitott.

Hagyományőrző mesterkedő

Veszprém – Hagyományőrző kézműves foglalkozásokkal, mesterségbemutatóval, játékszigettel és népi babakonyhával várják a gyerekeket a Veszprém Városi Művelődési Központ Mesterkedő című rendezvényén március 21-én, szombaton délután három órától.

Lövészverseny diákoknak

Ajka - Lövészversenyt hirdet általános és középiskolásoknak Ajkai Technikai Tömegsport Egyesület és a Robinson Lövész és Szabadidő Egyesület március 21-én a Sport utcai lőtéren. A versenyzőket légpuska és kispuska kategóriákban várják a szervezők. Nevezni a helyszinen lehet 8 és 10 óra között.

Kiállítás bemutatóval

Veszprém - Az Óváros Art Galéria március 21-én délután négy órakor tartja az Ajkai Grafikai Műhely kiállításának megnyitóját, amelyet követően grafikai bemutatót tartanak az alkotók. A tárlatot Fábián László grafikusművész nyitja meg.

Nyusziváró délelőtt az iskolában

Veszprém – Tavaszhívogató nyílt napot tart a leendő elsősöknek és szüleiknek a Rózsa Úti Általános Iskola március 21-én, szombaton, 9.30 órai kezdettel. A nyusziváró délelőttön a tanító nénik mesével, énekkel, játékkal készülnek, s amíg az óvodás apróságok ügyeskednek, addig a szülőket körbevezetik az oktatási intézményben a pedagógusok.

Látványdisznóvágás

Csopak – Látványdisznóvágás, kolbásztöltő verseny, cigányzene és színes műsorok várják a vendégeket a Boros-Toros rendezvényre. A programok március 21-én, szombaton egész nap tartanak a Fürdő utcai parkolóban.

RENDEZVÉNY

Veszprém: A Rózsa Úti Általános Iskola 21-én 9.30-tól nyílt napot tart a leendő első osztályosoknak és szüleiknek.

Tiszta életöröm – Sass Brunner Erzsébet és Brunner Erzsébet festészete című kamarakiállítás megnyitója 21-én 11.30-kor a Laczkó Dezső Múzeumban.

Magyar szórványok nyugat-európában című kiállítás megnyitója 21-én 12 órakor a Laczkó Dezső Múzeumban.

Ötödik Simonyi Gyermekbábos Találkozó 21-én 9 órától a Simonyi Iskolában.

A két Baránszky. Kosztolányi húga – válogatás a költő életművéből Nagyhegyesi Zoltán előadásában.

Beszélgetés Baránszky-Jób László esztéta munkásságáról 21-én 14 órakor a Dubniczay-palotában.

Mesterkedő. Hagyományőrző gyermekfoglalkozás 21-én 15-től a VMK-ban.

A diaszpóra irodalmárainak (szerzők, kritikusok, esszéisták,ideológusok) szereplése a Vár Ucca Műhely (2000– 2015) számaiban. Fenyvesi Ottó előadása 21-én 16 órakor a Modern Képtár – Vass László Gyűjteményben.

Levelek a szülőföldre című kiállítás megnyitója 21-én 17 órakor a Modern Képtár – Vass László Gyűjtemény Galériájába.

Kormányeltörésben – műfordítószeminárium 21-én 18 órakor a Hangvillában.

J. S. Bach emlékhangverseny 21-én 19 órakor az Evangélikus templomban.

Balatonalmádi: Újra öltünk és örökítünk címmel a vörösberényi hímzőtanfolyam kiállításának megnyitója 21-én 16 órakor a vörösberényi kultúrházban.

Balatonfüred: Robert Capa / Mozgásban című kiállítás megnyitója 21-én 17 órakor a Vaszary Galériában.

Irodalmi matiné 21-én 11 órától a Vaszary Kávézóban. Tavaszi napforduló – Szakáll Norbert és barátai jazzkoncert 21-én 20 órakor a Kisfaludy Színházban.

Lovászpatona: Márkus Zoltán közíró beszélget a közönséggel az édes anyanyelvünkről 21-én 16 órai kezdettel a helyi kultúrházban.

Várpalota: 70 éve történt: Várpalota elfoglalása címmel Dobszai József előadása, majd a csatában részt vevő tankokat ismerteti Antal Zoltán makettező 21-én 16 órakor avárosi könyvtárban.

KIÁLLÍTÁS

Veszprém: Tiszta életöröm címmel Sass Brunner Erzsébet és Brunner Erzsébet festészete című kamarakiállítás megnyitója 21-én 11.30-kor a Laczkó Dezső Múzeumban.

Magyar szórványok nyugat-európában című kiállítás megnyitója 21-én 12 órakor a Laczkó Dezső Múzeumban.Levelek a szülőföldre – válogatás Vass László gyűjteményéből című kiállítás megnyitója 21-én 17 órakor a Modern Képtárban.

Balatonalmádi: Újra öltünk és örökítünk címmel a vörösberényi hímzőtanfolyam kiállításának megnyitója 21-én 16 órakor a vörösberényi kultúrházban.

Balatonfüred: Robert Capa / Mozgásban című kiállítás megnyitója 21-én 17 órakor a Vaszary Galériában.

ZENE

Veszprém: Road, AWS koncert 21-én 21 órakor az Expresszó Klubban.

Vasvári Vasvári String Trio – modern jazz Vasvári Pál, Birta Miklós és Frankie Látó előadásában a Világzenei Estek keretében 21-én 19.30-kor az E épület kamaratermében.

Blues a peronon

Balatonfüred – Az M. C. S. Blues Band ad akusztikus koncertet február 21-én, szombaton 21.30-tól a balatonfüredi Peron Pizzéria & Pub színpadán.

Buli az alagsorban

Várpalota – A fergeteges bulijairól ismert zenekar, a Funthomas Band ad koncertet március 21-én 21 órától a várpalotai Alagsor sörözőben. Előttük a Ronin zenél.

Hazatér a 30Y

Ajka – Bizonyos szempontból hazatéréseként is értelmezhető a 30Y szombat esti koncertje, hiszen az országszerte ismert rockzenekar frontembere, Beck Zoltán a helyi Bródy gimnáziumban érettségizett egykoron. Épp ezért különleges bulira számíthatnak az ajkai rajongók a március 21-én, szombaton 20 órakor kezdődő fellépésen, ahol a 30Y előtt az egyedi hangulatú muzsikát játszó Bilokánsok zenekar játszik majd a Rakéta presszóban.

MÁRCIUS 20.

Kitépdesett lapok

Devecser – Kara László devecseri születésű elsőkötetes író könyvbemutatóját rendezik a művelődési ház klubtermében március 20-án este hat órakor. A Kitépdesett lapok egy naplóból című kötetben szereplő novellák mindegyike olyan, mintha fiatalok, egyetemisták, hétköznapi őrültek naplójából származnának. Az írások kendőzetlen és realisztikus módon vallanak a legkényesebb témákról, mint a létkérdés, a származás, a szex és egyéb bódulatok. A könyvet olvasva még nevetni is tudunk a megható helyzetek láttán és a költőien elkapott mondatok mellett. Kara László ezzel a művével édesapja emléke előtt tiszteleg „az összes leírt és kimaradt betűivel.” A kötet hátsó borítóján, az ajánlóban így gondolkodik: „Mindenkinek (biztosan) vannak olyan emlékei – függetlenül attól, hogy naplóban vagy máshol őrzi őket –, amelyektől szeretne megszabadulni...”

Szeniorok túrája

Gyulafirátótra/Veszprém - Eplény és Gyulafirátót között március 20-án, pénteken szervez túrát a Veszprémi Szeniorok Egyesülete. Indulás Veszprémből az autóbusz-pályaudvarról 10.15 órakor. A gyaloglás erdei utakon és ösvényeken, hat kilométer, könnyen járható. A résztvevők Gyulafirátóton igény szerint megtekinthetik a Veszprém megyei nyugdíjasok színjátszó találkozójának programját is, a délutáni órákban autóbusszal érkeznek vissza Veszprémbe.

Összefirkált térkép

Veszprém - A Laczkó Dezső Múzeumban március 20-án pénteken 15 órakor nyílik az Összefirkált térkép, Kutasi Kovács Lajos életútja: Veszprém, Amerika, indiánok című kiállítás. A tárlat megnyitása után 16 órától három előadás idézi meg Kutasi Kovács Lajos alakját.

Napfogyatkozás megfigyelése

Zirc – A napfogyatkozás megfigyelhető lesz március 20-án pénteken 9.37  és 11.58 óra között, a természettudományi múzeum saroképületének udvarán, ahol Horváth Ferenc csillagász tart előadást. A szervezők kérik, aki tud, hozzon magával a napfogyatkozás megfigyeléshez alkalmas szemüveget, szabad szemmel, vagy kamerával ne nézzék a jelenséget.

KIÁLLÍTÁS

Veszprém: Párizsi barátság – magyarok Párizsban címmel Beöthy István és Martyn Ferenc kiállításának megnyitója 20-án 10 órakor a Dubniczay-palotában.

„Összefirkált térkép” Kutasi Kovács Lajos életútja: Veszprém, Amerika, indiánok című kiállítás megnyitója 20-án 15 órakor a Laczkó Dezső Múzeumban. A tárlat megnyitása után 16 órától három előadás idézi meg Kutasi Kovács Lajos alakját.

Balatonfüred: Hamvas Napok 20-21-én. Utak a teljesség felé – Hamvas Béla emlékkiállítás megnyitója 20-án 17 órakor a Vaszary Galériában.

ZENE

Balatonfüred: Bagodi Bella koncert 20-án 18 órakor az Arácsi Népházban.

Szent Patrik napja

Veszprém – Írország védőszentjének tiszteletére Szent Patrik-napot tartanak pénteken a veszprémi Metró sörözőben. Este fél kilenctől a Crazy Rouges játszik.

Egyedi rapper

Veszprém – A magyar hip-hop szcéna egyik leg-egyedibb előadójának tartott Essemm ad koncertet márci-us 20-án, pénteken éjféltől a veszprémi Cash Box klubban. Ugyanitt másnap este 21 órától a Búgócsiga zenekar adja a talpalávalót.

Válságstáb élőben

Pétfürdő – A rockzenét játszó Válságstáb ad koncertet március 20-án 21.30-tól a pétfürdői Szabadtéri büfében.

A színpadon ünnepelnek

Veszprém – Az ír népzene sokszínűségét immár 21 esztendeje hirdető Bran zenekar koncerttel ünnepli születésnapját március 20-án 19 órától a Hangvillában.

Utolsó koncertkörúton a Heaven Street Seven

Veszprém  – Húsz év után feloszlik az ország egyik legnépszerűbb alternatív rockzenekara, a Heaven Street Seven, akik országjáró búcsúturnéjuk keretében március 20-án a megyeszékhelyre is ellátogatnak.

MÁRCIUS 19.

Utasellátó a kiállításon

Tapolca – Fedélzeti Utasellátó Vándorkiállítás nyílik március 19-én csütörtökön, 16 órakor a vasútállomás volt Utasellátó éttermében. A kiállítást Dobó Zoltán polgármester és Füstös Zsuzsanna a VOKE Batsányi János Művelődési és Oktatási Központ igazgatója nyitja meg, valamint szakmai megnyitó beszédet mond Nehéz György, a kiállítási anyag tulajdonosa. A tárlat naponta 12 és 16 óra között látogatható.

Élet az élet után

Zirc - Március 19-én, csütörtökön 17.00 órakor R. Kárpáti Péter, Élet az élet után című ismeretterjesztő előadássorozatának második részére várják az érdeklődőket a zirci Városi Könyvtár közművelődési termében.

Ittzés János böjti előadása

Veszprém – Ittzés János nyugalmazott evangélikus püspök tart előadást az Örömhír Evangélikus Keresztyén Óvodában. Böjtről, Jézus Krisztus haláláról és feltámadásáról tart vetített képes előadást Ittzés János nyugalmazott evangélikus püspök a Deák iskola melletti intézményben, az Örömhír Evangélikus Keresztyén Óvodában csütörtök délután öt órakor. Az alkalom a böjti időszakban felkészít nagypéntek és húsvét keresztyén hitben való ünneplésére. A program mindenki számára nyitott, minden érdeklődőt – családokat, házaspárokat, egyedülállókat – várnak.

RENDEZVÉNY

Veszprém: A veszprémi egyházmegye alsópapságának fegyelmi ügyei, konfliktusai 1847–49 között címmel Fogl Krisztián Sándor előadása 19-én 16.30 órától a megyei könyvtár olvasótermében.

Kopár István Kihívás I–II. – A Szilas-pataktól a Connecticut-folyóig című könyvének bemutatója és a Balatonhoz kötődő kapitány élménybeszámolója 19-én 17 órakor a Dubniczay-palotában.

Márfi Gyula érsek köszöntője, Az utazó Mindszenty című kamarakiállítás megnyitója. Kovács Gergely okleveles posztulátor, a Mindszenty Alapítvány képviselője előadása. Vojtkó Ferenc, Az Isten embere című film szerkesztőjének előadása 19-én 17 órától a Szaléziánumban.

KFT – Bál az Operában 19-én 19 órakor a Hangvillában.

Magyar Napok rendezvénysorozat 19–28-a között az egyetemen

SZÍNHÁZ

Veszprém: Petőfi Színház: Latinovits–Bujtor Játékszín: SzínházJegyetem 2.0 – 19-én 17 órakor.

MOZI

Veszprém, Cinema City: A BEAVATOTT SOROZAT: A LÁZADÓ 3D (16) (Premier!): 17.30, 20.00 órakor. A BEAVATOTT SOROZAT: A LÁZADÓ (16) (Premier!): 15.00 órakor. Hamupipőke (6) (Premier!): 13.20, 15.40, 18.00 órakor. ÉJSZAKAI HAJSZA (16): 17.10, 19.30 órakor. A CIPŐBŰVÖLŐ (12): 16.20, 20.30 órakor. CHAPPIE (16): 14.45 órakor. ÜZLET BÁRMI ÁRON (16): 18.30 órakor. FOCUS (16): 20.20 órakor. SPONGYABOB: KI A VÍZBŐL! 3D (6): 14.15 órakor. CSINGILING ÉS A SOHARÉM LEGENDÁJA 3D (6): 13.00 órakor.

Tapolca, Városi Mozi: EGY GALAMB leült az ágra, hogy tűnődjön a létezésről: 14 órakor. HAMUPIPŐKE (6): 16 órakor. ÉJSZAKAI HAJSZA (16): 18 órakor. CHAPPIE (16): 20 órakor.

MÁRCIUS 18.

Újra bormustra

Tapolca - Immár 13. alkalommal szervezi meg a Badacsonyi Borbarát Asztaltársaság a Tapolcai Sándor-napi Bormustrát március 18-án. A Balatoni Borrégió legjelentősebb hagyományos tavaszi szakmai találkozóján a régió rozé boraiból kóstolnak közel negyven félét a Tamási Áron Művelődési Központban. A rendezvényt a város polgármestere, Dobó Zoltán nyitja meg. Májer János, a Badacsonyi Kutató Állomás vezetője az elmúlt évjárattal kapcsolatos tapasztalatokról szól, a borok jellemzőit Kállay Miklós, a Budapesti Corvinus Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára foglalja össze. Egy-egy bor kóstolása előtt a bormustra szakmai vezetője, Kulka Gábor, a Balatoni Borrégió Borbíráló Bizottságának titkára mutatja be a termelőt. A mustra az idén is a borokhoz és az időszakhoz illő vacsorával zárul a házigazda, Mezőssy Zoltán jóvoltából.

Veszprémbe jön az igazgató

Veszprém – Március 18-án, szerdán Veszprémben tart előadást a Magyar Labdarúgó Szövetség edzőképző központjának igazgatója, Szalai László. A 17 órakor kezdődő esemény címe: „Új irányok és lehetőségek a labdarúgó edzőképzésben és a korosztályos játékosok felkészítésében". Az előadás ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött. Jelentkezni a szövetség Veszprém megyei igazgatóságának elérhetőségein lehet.

Előadás Iránról

Balatonfüred  – A régi Perzsia – a mai Irán címmel Karika Erzsébet nyugalmazott könyvtáros tart előadást március 18-án délután fél ötkor a könyvtár emeleti olvasótermében. A belépés díjtalan.

Az igazgató tart előadást

Veszprém – A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) Edzőképző Központjának igazgatója látogat március 18-án, szerdán Veszprémbe. Szalai László 17 órától Új irányok és lehetőségek a labdarúgó- edző-képzésben és a korosztályos játékosok felkészítésében címmel tart előadást a városháza Kossuth termében. A szervezők minden edzőt és sportvezetőt szívesen látnak az eseményen, amely ingyenes.

Eltűnt sportágak

Veszprém  – Labdarúgás és a női kézilabda a témája a Tettre Kész Szeniorok program következő találkozójának március 18-án, 14 órakor, a városi művelődési központban. A téma apropóját az adja, hogy a megyeszékhely felnőtt labdarúgó csapata megszűnt.

Vizek apró titkai

Zirc - Március 18-án, szerdán 14.30 órától a művelődési ház közreműködésével a Víz Világnapja alkalmából, "Vizek apró titkai" címmel Kiss Gábor és Zsuga-Biró Rita biológusok tartanak bemutatóval egybekötött előadást a vizekről a Magyar Természettudományi Múzeum Bakonyi Természettudományi Múzeumában.

RENDEZVÉNY

Veszprém: Ismerjük meg közelebbről a Bach-virágterápiát! Benyes-Borszéki Eszter előadása 18-án 17 órakor a Dózsavárosi Könyvtárban.

Azt meséld el, Pista! – Örkény István az életéről. Elmondja: Mácsai Pál 18-án 19 órakor a Hangvillában.Herend: Filmklub 18-án 17 órakor a Minimanufaktúra

vetítőtermében. Műsoron: Szindbád. Vendég: Szigethy Gábor színháztörténész és Ákos.

Lovas: Barangolás a Keszthelyi-hegység és Tapolca barlangjaiban egy fotós szemével címmel Horváth Sándor elő-adása 18-án 18 órakor a faluházban.

Pápa: A hónap műtárgya: Válogatás Horváth Géza fotóművész alkotásaiból 18-ától a JMSZK-ban.

MÁRCIUS 17.

Egyetemi filmklub

Veszprém - Zomborácz Virág Utóélet című filmjét vetítik március 17-én, kedden, 20 órától a Pannon Egyetem E-épületének kamaratermében. A több filmfesztiválon is díjjal jutalmazott alkotás főbb szerepeiben Gálffi László és Anger Zsolt is látható.

Pedagógusok húsvéti ötletbörzéje

Ajka – Óvónőknek és tanároknak szervez húsvéti kreatív foglalkozást a művelődési ház ifjúsági csoportja kedden. A foglalkozáson tizenöt-féle dolgot készíthetnek a pedagógusok, különböző tojástartókat, üdvözlő kártyákat, dekorációkat, kopogtatót, mécses- és ajándéktartót. A könnyebb darabokat a gyerekekkel is elkészíthetik majd. A szervezők nemcsak ötletekkel segítik a pedagógusokat, hanem instrukciókkal, mintákkal és sablonokkal.

RENDEZVÉNY

Veszprém: Orvoslás térben és időben, biomedicina és etika címmel Oberfrank Ferenc előadása 17-én 17 órakor a Padányi iskolában.

Benkó Sándor Kossuth-díjas előadóművész A jazz a 20. század zenekultúrájában címmel tart koncerttel egybekötött előadást 17-én 18 órakor az egyetem az aulájában.

Egyetemi filmklub: Utóélet – 17-én 20 órakor az egyetem E-épületének kamaratermében.

Badacsonytomaj: Tavasz a hobbikertekben című előadássorozat: A Növényvédelemről címmel Mukli Dániel agrármérnök előadása 17-én 17.30 órakor az Egry József Művelődési Házba

Balatonalmádi: Fülöp Lajos kiállításának megnyitója 17-án 15 órakor a két tannyelvű gimnáziumban.XIII. Megyei Kollégiumi Ki mit tud? vetélkedő 17-én 15 órától a két tannyelvű gimnáziumban.

MÁRCIUS 16.

RENDEZVÉNY

Veszprém: Filmklub: Timbuktu – 16-án 18 órakor a VMK-ban.

Savaria Szimfonikus Zenekar – Rost Andrea: „Színek” 16-án 19 órakor a Hangvillában.Gitáros esték: Dan ’N’ Roll koncert 16-án 20 órakor a Központi Kollégiumban.

Balatonalmádi: A Magyar– angol Tannyelvű Gimnázium és Kollégium Bemutatkozunk című jótékonysági gálája 16-án 17 órakor a Pannóniában.

SZÍNHÁZ

Veszprém, Petőfi Színház: Kulcskeresők – 16-án 19 órakor Németh László-bérlet. Latinovits–Bujtor Játékszín: Asszooony! – 16-án 14 és 17 órakor, ifjúsági bérlet. Ajka, Orlai Produkció: Hitted volna? 16-án 19 órakor Tamási-bérlet.

MOZI

Veszprém, Cinema City: ÉJSZAKAI HAJSZA (16): 17.40, 20.00 órakor. A CI-PŐBŰVÖLŐ (12): 14.15, 18.30, 20.30 órakor. CHAPPIE (16): 14.45, 19.45 órakor. ÜZLET BÁRMI ÁRON (16): 18.00 órakor. FOCUS (16): 16.20, 20.10 órakor. A SZÜRKE ÖTVEN ÁRNYALATA (18): 17.15 órakor. AMERIKAI MESTERLÖVÉSZ (f/sub) (16): 15.00 órakor. KINGSMAN – A TITKOS SZOLGÁLAT (16): 13.30 órakor. SPONGYABOB: KI A VÍZBŐL! 3D (6): 16.00 órakor. SPONGYABOB: KI A VÍZBŐL! (6): 13.00 órakor. CSINGILING ÉS A SOHARÉM LEGENDÁJA 3D (6): 13.00 órakor. 

Tapolca, Városi Mozi: ESZEVESZETT MESÉK (16): 14 órakor. SPONGYABOB – KI A VÍZBŐL! 3D (6): 16.15-kor. ÜZLET BÁRMI ÁRON (16): 18 órakor. FOCUS – A LÁTSZAT CSAL (16): 20 órakor.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!