Porva

2016.10.26. 13:27

Átélhették a bajor életérzést

Porva – Fergeteges hangulatban, telt házzal tartották meg az első sváb bált a településen.

Kutasi Zsófia

A sváb településen fontos a hagyományok ápolása, életben tartása. Veinperlné Kovács Andrea polgármester elmondta, néhány évtizede a német beszéd a hétköznapok része volt. A sváb szokásokat a családokban a generációk egymásnak adják át, még ma is jól érződik az egykori életmód hatása a mindennapokban.

A porvai önkormányzat és a német nemzetiségi önkormányzat fontosnak tartja, hogy támogassák a hagyományok ápolását, életben tartását. Ennek jegyében indították el 2009-ben a német nemzetiségi óvodát is, ahova jelenleg huszonhét gyermek jár.

A bált idén első alkalommal rendezték meg. A polgármester elmondta, nem volt szükség arra, hogy reklámozzák, annyi érdeklődőt vonzott az esemény. A bálon minden a sváb hagyományok jegyében zajlott; sváb zene mellett bajoros ételeket szolgáltak fel. Veinperlné Kovács Andrea elmondta, a hangulat fergeteges volt, teltházzal tartották meg a programot. Hatvanöt vendéget fogadtak, akik Porváról és a környező településekről érkeztek. A polgármester szerint ezért a bál nem csak Porva, hanem a térség rendezvénye volt, melyen mindenki átélhette a bajor életérzést. A nagy érdeklődés mutatja, hogy van létjogosultsága a rendezvények, a helyieknek is fontos a visszatérés a gyökerekhez és a múlthoz.

A bálon minden a sváb hagyományok jegyében zajlott
Fotó: Porva Önkormányzat

A tervek szerint a bált hagyományteremtő céllal a következő években is megtartják a szervezők a porvai önkormányzat és a német nemzetiségi önkormányzat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!