Pécsely

2017.03.23. 17:35

Lakossági összefogással, közös munkával szépült a település

Sok minden megújult Pécselyen az elmúlt években, a napokban adják át a két felújított kő buszmegállót.

Sági Ági

A régi, lepusztult, lapos tetős épületekbe már be sem álltak az emberek, a mostani épület áttört falú, és új cseréptető védi a beázástól.

- Igyekszünk jó kapcsolatot kialakítani a helyi vállalkozókkal. A két buszmegálló felújítását, az új kulturált kukatárolót és négy fa hirdetőtábla elhelyezését is Keresztesi Ferencnek köszönhetjük. Ő már több szálon is kötődik a faluhoz, reméljük, hamarosan az állandó lakosok között üdvözölhetjük - mondta el a Naplónak Burgyánné Czibik Éva, Pécsely polgármestere.

Az új buszmegálló áttört falú, és új cseréptető védi a beázástól.
Fotó: Sági Ági

A több millió forintos beruházás civil támogatással valósult meg, de a lakosság is bevonható a fejlesztésekbe. Így újulhatott meg a kultúrház is, ahol kicserélték a tetőt, a nyílászárókat, festettek, járólapoztak. A pályázati forrás mellett nagy volt a társadalmi munka aránya, amit lehetett, azt a lakosság végezte el. Sokkal kulturáltabb környezetben tarthatják már a település rendezvényeit: a nagy ünnepek előtt a gyerekek itt kézműveskednek, itt van a nyugdíjasnap helyszíne, és itt tartják a cserkészek is rendszeres összejöveteleiket.

- Büszkék vagyunk rá, hogy a káposztáskert melletti útszakaszra három napelemes lámpát telepítettünk, és a templom melletti járdaszakaszt is megvilágítottuk. Ezt korábban nem használták, olyan sötét volt. Egyeztettünk az egyházközséggel, és megengedték, hogy a templomra reflektorokat szereljünk, így most már ez a szakasz is biztonságosan használható.

Burgyánné Czibik Éva, Pécsely polgármestere

Az elmúlt két évben két buszmegálló is esővédő épületet kapott, az orvosi rendelő és lakás felújítása és fűtéskorszerűsítése az elátott térség négy önkormányzatának összefogásával és pályázati forrásból valósulhatott meg. A település nagy külterületeinek bejárására sikerült egy terepjárót szerezni, és a zöldterületek karbantartására egy fűnyíró traktort és egy lombfúvót vásárolni. Tavaly tíz család kapott tűzifát a szociális tűzifaprogramból. A takarékos gazdálkodás tette lehetővé, hogy az önkormányzat tavaly decemberben minden nyugdíjas családból egy főnek és minden 18 év alatti gyereket nevelő családnak húszezer forint támogatást adott.

- Idén 10 millió forintot nyertünk a kultúrház, valamint az orvosi rendelő és lakás szigetelésére és vakolására, a ravatalozó felújítására. 12 milliós pályázati költségvetéssel több önkormányzati út és járda felújítását tervezzük. Szintén pályázaton nyertünk másfél millió forintot két első világháborús emlékművünk felújítására - tette hozzá. Év végére a tervek szerint az önkormányzati épület belső terei is megújulnak. Költségvetési forrásból lesz parketta, az irodabútorokat magánszemélyek ajánlották fel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!