Pápa

2016.05.27. 18:30

Zenélnek és sportolnak - A fúvószenekari fellépéseken szükség van az állóképességre is

Pápa - A város fúvószenekarának néhány tagja is részt vett a nemrég lebonyolított Örömfutáson. A sport és a zenélés jól megfér egymás mellett, erről beszélgettünk a zenekar vezetőjével és testvérével.

Molnár Tímea

Amikor Mógor-Schmidt Katalinnal és Schmidt Orsolyával egy véletlen utcai találkozás során a futásra terelődött a szó, akkor még csak egy ajkai félmaratonra készültek. Amikor később a sportolásról szóló, egy cikk alapját képező beszélgetésben megállapodtunk, akkor már képbe került az április közepi budapesti Vivicittá városvédő futás is. Majd amikorra a riportok elkészítéséhez jutottunk, akkor éppen a május eleji Örömfutásra hangoltak a fúvószenekar próbatermében.

- Úgy gondoltuk, ha Pápán van egy ilyen lehetőség, teljesítsük a távot együtt, hiszen a zenekarból többen is futnak szabadidejükben, hobbiszerűen - fejtegette a zenekari közös futás miértjét Mógor-Schmidt Katalin. A Schmidt lányok között a beszélgetés közben érződött az egymásra való odafigyelés, a mély családi köteléket egyértelműen tovább erősíti a sportolás, a közös célok és az együttes versenyzés. De hogyan jött az életükbe a futás?

Mógor-Schmidt Katalin, Mógor Dorka, Mógor Dávid, Mógor Tibor és Schmidt Orsolya a budapesti Vivicittá teljesítése után
Fotó: Schmidt család

- A sport mindig is fontos volt, először a kosárlabda, majd az aerobik és a futás nyaranta. Családilag körbebicikliztük és átúsztuk már a Balatont. Innen jött az ötlet, hogy akkor próbálkozzunk meg komolyabban a futással, és elkezdtünk felkészülni. Az első cél az ajkai félmaraton volt, ezen a versenyen párban kellett teljesíteni a versenytávot - mondta Kati, aki férjével nevezett az említett futóversenyre. De ott volt Orsi is, aki szintén legyűrte a Padragkút felé emelkedővel nehezített kilométereket. Az ő elbeszélése is a kosárlabdával kezdődik, aztán kiemeli a kerékpározást, ami napi szinten közlekedési módozatként van jelen az életében, továbbá amikor ideje engedi, elhagyja a várostáblát is. - Ilyenkor mindent el tudok engedni, a tekerés által teljes a szabadság, ráadásként ott van körülöttem a táj - avat be ragyogó szemmel saját élményeibe. Schmidt Orsi a Várkertben kezdte két éve a futást. Először csak egy nagy kör, hogy lássa, mennyit bír. A kezdeti sikerélményből nőtte ki magát a versenykihívás.

A budapesti Vivicittá Városvédő Futás mindkettejük számára további impulzusokat adott. A több ezer futó, a főváros legszebb részein keresztülvezető 10 kilométeres útvonal, a körítés, a szurkolók tömege és biztatása életre szóló élményt jelentett számukra. Kati és Orsi egyaránt vallja: a sportolás a zenélésben is érezteti hatását. A fúvószenekari fellépéseken, a menetelésben vagy nagy hőségben egy egyórás produkcióban szükség van állóképességre, erőnlétre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!