Pápa

2016.07.27. 20:04

Visszaeső bűnözőként került börtönbe

Pápa - Több évvel ezelőtt elkövetett betöréses lopásban született meg a törvényszéken a jogerős ítélet. A 47 éves férfit egy év börtönre ítélték.

Mátételki András

Az egyik Pápa melletti faluban lakó, írni, olvasni nem tudó S. Elemér korábban már többször állt bíróság előtt. Büntették már garázdaság vétségéért, csalás bűntettének kísérlete miatt, valamint súlyos testi sértésért is. Az alábbi ítélet egy 2009-es elkövetésről szól.

Az általános iskola csupán két osztályát elvégzett vádlott az év szeptember 10-én az esti órákban Pápán egy Kazinczy utcai lakás ajtaját befeszítve jutott be az otthonba. Elvitt magával egy 1931-32-ből származó olajfestményt, amelynek az értéke 100 ezer forint volt. A polcról leemelt egy 40 ezer forintot érő herendi vázát, majd ugyanebben a gyárban készített bonboniert, amely felét érte az előbbi dísztárgynak. Táskájába tett egy 70 ezer forintra becsült fényképezőgépet és egy laptopot is egyéb dolgok mellett.

Összesen közel 300 000 forintos kárt okozott a háziaknak.

A Pápai Járásbíróság a férfit - mint többszörös visszaesőt - egy év négy hónap börtönre ítélte, s kimondta, feltételes szabadságra nem bocsátható. A törvényszék egy évre csökkentette a szabadságvesztés idejét.

Címkék#pápa

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!