Pápa

2016.09.28. 21:01

Templomkörút és metszetkészítés a szakrális kultúra jegyében

Pápa - A szakrális kultúrát mutatja be az Ars Sacra Fesztivál. Az országos rendezvénysorozat célja a remény jeleinek felmutatása a kultúrában, és a művészet eszközeivel segíteni Európát abban, hogy visszataláljon gyökereihez.

Molnár Tímea

A kezdeményezéshez Pápa a Pápai Református Gyűjtemények szervezésében kapcsolódott. Szombaton délelőtt a református templomban zenés áhítatot tartottak, az alkalmon Parola Csaba a 90. zsoltárra adott elő orgonaimprovizációt. Az érdeklődőket Köntös László, a Pápai Református Gyűjtemények igazgatója köszöntötte, majd templomtúra indult a belvárosban.

Katona György festőművész, tanár  vezetésével metszetkészítés is várt az érdeklődőkre a Pápai Református Gyűjteményekben.

A kiindulásul szolgáló református templom után következett a bencés templom, a Nagytemplom, a Barát utcai templom, a kastélykápolna, végezetül a zsinagóga. Mezei Zsolttól, a Pápai Református Gyűjtemények könyvtárának vezetőjétől számos érdekes információ hangzott el a templomok építéséről, történetük nehéz vagy éppen fel-emelő pillanatairól, a szakrális építményekhez köthető személyek életútjáról. Kiderült, hogy a városépítőként is számon tartott Eszterházy Károly püspök felfedezhető a Nagytemplom egyik freskóján. Elhangzott, hogy a második világháború során Pápára bevonuló szovjet katonák milyen károkat okoztak az Esterházy-kastély felszentelt részében, aztán szó esett a bencés templom Szerecsen Krisztusáról - a sötét színűre pácolt fakorpusz a nép körében nyerte el ezt a nevet. A ferencesek Barát utcai templomában előtérbe került az Eszterházy Ferenc-Thököly Katalin házaspár fogadalmi képe, az a kép, melyen a pár felajánlja a várost a mariazelli Szűzanyának. Érdekesség, hogy a festmény hátterében látható a középkori pápai vár és a plébániatemplom egyetlen hiteles ábrázolása.

A Március 15. téren magasodó templom egyik tornyából nem mindennapi városkép tárult az ember szeme elé

A közel kétórás templomkörút után a református templom tornyába is fel lehetett menni. A ritka élményre sokan beneveztek, és - személyes tapasztalat alapján - állíthatjuk: megérte. A Március 15. tér közepén magasodó templomnak a református gimnázium felőli tornyából a város és környéke teljesen belátható volt a szép őszi időben. A Bakony, a balatoni hegyek, a Somló, a Ság-hegy vonulata, a környező falvak,a panorámába belemagasodó pápakovácsi szélkerék látványa, a víztorony, a reptér irányítótornya, a Perutz Stadion lámpaoszlopai, a templomtornyok gyűrűje és az épületek, melyek mellett naponta elhaladnak a pápaiak, ezúttal más, különleges perspektívából tárultak a szemünk elé.

Az Ars Sacra Fesztivál programja iránt érdeklődők a templomséta és a toronylátogatás során megosztották egymással a városhoz, a templomokhoz kapcsolódó élményei- ket. Egyikük elmeséléséből kiderült például az, hogy a pápai zsinagóga modern ko-
ri történetéhez hozzátartozik egy 1989-es, rendszerváltó hangverseny is. Ismeretlenek érdeklődtek egymástól és válaszoltak egymás kérdéseire, miközben másokat is bevontak a párbeszédekbe. Külföldiek távoztak azzal az élménnyel gazdagabban, hogy Pápán a magasban, a várospanorámával körbevéve kielégítik kíváncsiságukat, és nemcsak az utcán, hanem a számukra ismeretlen templom tornyából is ismerkedhetnek a várossal. Az egyre inkább el-idegenedő XXI. századi társadalom jóérzésű szigete volt Pápa ezen a napon.

Az idei Ars Sacra Fesztiválnak a remény volt a mottója. A remény angyalformában, a fesztivál jelképeként is megmutatta magát: a Pápai Református Gyűjteményekben a Katona György festőművész, tanár vezetésével elkészített metszeteken is megörökítették alakját. Az egész napos programot szervező Halászné Kapcsándi Szilvia ezzel kapcsolatban lapunknak elmondta, a nagy sikert aratott metszetkészítéssel ebben az évben jelentkeznek még, az adventi időszakban újra meghirdetik a lakosság számára ezt a lehetőséget.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!