Vendégsarok - Esterházyak lelke

Az egykori vár — talán már az udvarispán lakótornya is beleépült, utalhatnak erre a pincében található kváderköves falazatok — komfortosabbá tételéről a XVII. századtól vannak adataink. A XX. század utolsó nagy főúri átalakításai után egy igazán csinos, kényelmes, kívül-belül lakályos épület emelkedett a Fő tér északnyugati végében. Volt benne minden, ami egy nagy hatalmú család életéhez, reprezentációjához kellett. Azt szoktam mondani, hogy a 80 helyiséges épületben az utolsó kávéscsészéig és kiskanálig minden megvolt, ami az itt élők életviteléhez kellett. Legyenek azok a család és a velük élő cselédség mindennapjai, vagy a pompás fogadások, a szomorú temetések nagy létszámú vendégserege. A XX. század talán egyik legnagyobb eseménye volt, amikor a délceg Pál gróf megérkezett csodaszép feleségével, Andrássy Ilona grófnővel otthonukba.

Az évszázados szép napokat félelem és rettegés követte a második világháború frontjai közeledtével. Alig eszmélt a kastély a nyugati szárnyat ért szörnyű tűzvészből, amely csak a pápai tűzoltók és a városunkban állomásozó ejtőernyősök halált megvető bátorságának köszönhetően nem pusztította el az egész épületet. (Milyen érdekes, a grófék műemléki szabályozás és hivatal nélkül is tudták, hogy a leégett harmad tetőre nem az általuk gond nélkül megfizethető új piros cserepet kell tenni, hanem több gazdasági épületük legalább százéves, de kifogástalan állapotban lévő „avítt” hódfarkú cserepét. Ez a cserép még majdnem hatvan évig védte az épületet.)

Elment Esterházy Tamás gróf és családja. A „jó” pápaiak egy része csaknem azonnal kezdte dézsmálni a grófi vagyont. (Itt az idő, hogy visszahozzák az elvitt tárgyakat!) Virágvasárnap „bejöttek az oroszok”, ahogy szüleink, nagyszüleink emlékeztek a dicstelen, szabad-rablással egybekötött városfoglalásukra. A kastély éppen kapóra jött, a hadsereg azonnal magáénak rekvirálta – és itt maradtak vagy negyven évig, amiből tizenkét évet laktak a kastélyban. Ez alatt leélték, le- és elpusztítottak mindent, ami értékes és szép volt ebben az épületben, csak a puszta falak maradtak utánuk.1988-tól kezdődött a kastély felújítása, minden esetben összefogások vezettek eredményre. Előbb a város, a minisztérium és a műemlékvédelem, majd a város, a kormány és a Norvég Alap, végül újra a város, a kormány és az Európai Unió.

Nagy érzés volt Pápa város napján ismét szentmisén részt venni a kastélykápolnában. Nem ez volt az első, ott voltam Móring apát úr szentmiséjén az Európa Nostra-díj átadása előtt, vagy Márfi Gyula érsek atya megszentelő miséjén a mostani felújítás után. De ez volt az első, amikor a korábbi városépítők, a két Esterházy testvér, Ferenc és Károly mellett, értünk és a városért szólt a harang és a Pater Noster. A miénk volt, a városiakért volt a megszentelt hely. A kastélykápolna e naptól ismét szakrálisan is őrködik a város felett, remélem, hogy kisugárzása erőt, bátorságot és értelmet ad a város és a lélekben itt élő ötszázados földesúri család harmóniájának.

Hermann István könyvtárigazgató