Pápa

2017.05.24. 19:20

Szigorúan és szabálykövetően kezeljük a migránskérdést

Pápa – Magyarország teljes mértékben megfelel a genfi menekültügyi egyezménynek és a dublini egyezménynek, ami a menekültkérdés Európai Unión belüli szabályozásáról szól – jelentette ki a Napló kérdésre Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára.

Polgár Tibor

A május 31-ig meghosszabbított nemzeti konzultáció volt a témája Kovács Zoltán országgyűlési képviselő, területi közigazgatásért felelős államtitkár és vendége, Völner Pál szerda esti pápai lakossági fórumának a JMSZK színháztermében. A rendezvényt megelőző sajtótájékoztatón a házigazda politikus emlékeztetett: a konzultáció célja, hogy muníciót adjon a kormánynak a brüsszeli bürokrácia elleni fellépéshez, illetve az ország megvédéséhez az illegális migrációval és annak hatásaival szemben. Kovács Zoltán kiemelte, mostanra több mint 1,6 millió kérdőívet küldtek vissza az állampolgárok. Völner Pál hozzátette, a brüsszeli tárgyalások során erős érvként segíthet, hogy a magyar lakosság jelentős számban fejezte ki akaratát a haza megvédésére irányulóan.

Kovács Zoltán és Völner Pál Fotó: Polgár Tibor

– Az első jogszegéseket az unió azon nagy tagállamai követték el, amelyek a schengeni egyezményt felrúgva bármiféle papír nélkül meghívták az illegális bevándorlókat Európába. Most ezt a súlyos problémát próbálják a kvótákon keresztül szétteríteni a többi tagállamba.  Ha csak a legutóbbi, borzalmas manchesteri tragédiára gondolunk, egyértelművé válik, hogy a lehető legsúlyosabb következményekkel jár ennek a helyzetnek a felelőtlen kezelése – fogalmazott az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára. Mint mondta, Magyarországnak még rengeteg tennivalója van a felzárkózás terén, ezért sem engedhetjük meg magunknak, hogy az erőforrásainkat a gazdasági bevándorlókra fordítsuk. Ugyanakkor megjegyezte, hazánk minden esetben tiszteletben tartja a menekültjogot.

– Évente 400-500 valós, tényleges menekültet fogadunk be szigorú kritériumok mentén, ez korábban is így volt. A tranzitzónák arról szólnak, hogy elbíráljuk a benyújtott kérelmeket, és ezekre 30 napon belül megszületnek a válaszok. Ezekkel szemben aztán bírói utat is igénybe lehet venni, tehát teljes mértékben megfelelünk a genfi menekültügyi egyezménynek és a dublini egyezménynek, ami a menekültkérdés Európai Unión belüli szabályozását jelenti. De betartjuk a schengeni egyezmény előírásait is, ami arról szól, hogy akinek nincs menedékstátusza, nem léphet be az unió területére – fejtette ki lapunk kérdésére Völner Pál. Kovács Zoltán kiegészítésként elmondta, Magyarország mindemellett 24 órás jogi és tolmácsszolgáltatást is nyújt a valódi, szabálykövető migránsok számára.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!