Pápa

2017.01.17. 19:48

Szerkezeti átalakítás előtt áll a pápai városgondnokság

Pápa - Virágosítás, nagyszabású gépbeszerzés, kátyúzás, játszóterek felújítása - számos feladatnak tett eleget tavaly a pápai városgondnokság, azonban az idei év is bőven tartogat kihívásokat, többek között egy szerkezeti átalakítást.

Polgár Bettina

Bakó István, a városgondnokság vezetője elmondta, rengeteg feladatot és kiadást okozott a 2016-os évben az illegálisan lerakott hulladék. - A tavalyi év második negyedévétől a városnak fizetnie kell a közterületen begyűjtött szemét lerakásáért. Ez egy jelentős összeg volt 2016-ban, ugyanis 8,5 millió forint ment el erre a célra, ami csak a lerakás díját foglalja magába, emellett két dolgozónknak napi nyolc órában az a feladata, hogy egy traktorral az illegálisan lerakott hulladékot összegyűjtse, elszállítsa és letegye a lerakóhelyre.

Az illegálisan lerakott hulladék mennyisége megnőtt, tavaly lényegesen nagyobb mennyiséget szállítunk be, mint a korábbi években - magyarázta az intézményvezető. Mint mondta, a munka elvégzésben jelentős előrelépés, hogy a tavalyi gépbeszerzésekkor egy billentős pótkocsival is gazdagodtak, mivel korábban a lerakóhelyen kézi erővel történt a lepakolás a pótkocsiról, ez sok időt és élő munkát igényelt.

Bakó István, a városgondnokság vezetője Fotó: Polgár Tibor

Bakó István kiemelte, kilencen rendszeresen utcatakarítást végeznek, emellett a közmunkaprogramon belül indult egy, amely az illegális hulladéklerakók folyamatos megszűntetésére irányul. Rámutatott, a városgondnokság feladatainak ellátásban fontos szerepet játszott 2016-ban a mintegy nyolcvan közfoglalkoztatott, akik az illegális hulladéklerakók megszűntetése mellett az épületek bontásánál, a közutak és környezete gondozásánál, a padkázásnál, az árkok, a vízelvezetők tisztán tartásánál és a kaszálásnál segédkeztek.

A városgondnokság vezetője hangsúlyozta, a tavalyi év jelentős feladata volt a virágosítás, de a közterületi növényzet megújítását képezték a faültetések is. - Egynyári növényekből 30 ezret ültettünk el, talajtakaró rózsából pedig több mint ezret, ennek fele a Fő téren kapott helyet. Örökzöldekből, illetve évelő növényekből 2600-at szereztünk be, ebből 1500 díszíti a Fő teret, emellett a késő őszi időszakban 11 ezer árvácskát is ültettünk.

A Fő tér virágosításban segítségünkre volt Pintér Gábor kerttervező mérnök, akivel egyeztetve egy olyan koncepciót alakítottunk ki, ami megfelel a mai trendeknek és igazodik a Fő tér jellegéhez. 2016-ban 4500-zal kevesebb egynyári növényt vásároltunk, mint a korábbi években. Ezt pótoltunk örökzöld növényekkel, illetve talajtakaró rózsákkal, és az ezeket elválasztó, vagy az ágyások szélére elhelyezett mosott kővel. A továbbiakban szeretnénk a város külső részei felé is hasonló, egységes képpel haladni - magyarázta.

Bakó István rámutatott, a Fő téren kívül a közlekedési csomópontoknál és a Március 15. téren végeztek jelentős virágosítási munkákat: utóbbi helyszínen többek között átalakították a központi részen lévő virágágyást a nemzeti színek jegyében. Ez a koncepció dominál az út és a járda között is, az örökzöldek, valamint a piros és fehér talajtakaró rózsák révén. - A város játszótereinek a felújítása tavaly csak részben történt meg, bőven akad tennivaló az idei évre is.

Fotó: Vallner Bettina

A Wesselényi utcában, a Vízmű utcában, a Liliom utcában és az Igal lakótelepen végeztünk nagyobb munkákat. Ezek a játszóterek már meglehetősen lepusztult állapotban voltak. Nagy összegeket kellett fordítani többek között a játékok felújítására, vagy éppen az esési terek kialakítására. Jelentős munkát végeztünk, de vannak még felújításra váró játszóterek a városban, amiket sorra veszünk, és igyekszünk is helyreállítani - fogalmazott.

A városgondnokság vezetője ismertette, a tavalyi évben figyelmet fordítottak a kátyúzási munkákra is. - A szilárd burkolatú aszfaltos utaknál két alkalommal történt kátyúzás. Az első félévben a munkák érintették a Vásár utcát, a Gróf út elejét a Várkert út leágazásánál, illetve a Győri úton történtek komolyabb javítások.

Késő ősszel pedig további kétmillió forintot költöttünk ugyanilyen célra, ez az összeg több mint száz kátyú eltűntetésére volt elég. E téren azonban ugyancsak van még mit tenni - hangsúlyozta Bakó István. Hozzátette, a föld- és murvás utak helyreállítása is bőven adott feladatot, két alkalommal külső vállalkozóval grédereztettek, illetve tömöríttettek, és a városgondnokság tulajdonában lévő markológép is folyamatosan végezte ezeknek az utaknak a javítását.

- Tudni kell, hogy egy murvás út soha nem lesz olyan, mint a betonút vagy az aszfaltos út, de azon vagyunk, hogy egyre kevesebb lakossági panasz érkezzen. Előfordult azonban az is, hogy pozitív visszajelzést kaptunk, sőt, az eddigi kritikus útszakaszok esetében sikerült együttműködni a környéken élőkkel, akik kérték, hogy depózzunk fel nekik több helyen néhány köbméter murvát, amivel ők is elvégezhetik a javításokat. Lényegesnek tartom, hogy ebben a kérdésben is együtt tudjunk működni a lakossággal, akárcsak az illegális hulladéklerakás kapcsán - emelte ki.

- A tavalyi évben jóval több bevételünk keletkezett a parkolási díjak beszedéséből, mint a korábbi esztendőkben. Három parkolóőrünk van, ebből kettő mindig dolgozik, külön-külön járják az útvonalaikat. 2016-ban csaknem 1500 büntetést osztottunk ki, melyek összértéke 7,7 millió forint volt, ebből 6,1 millió forintot be is fizettek.

Azt szeretném, ha a bevételek növekedése nem a büntetésekből adódna, hanem abból, hogy az emberek eleget tesznek annak a kötelezettségnek, miszerint egy fizető parkolóban a parkolásért fizetni kell. Ebben is előre kell lépnünk, hiszen egy nagyon régi rendszerünk van, amit már szinte sehol nem használnak. A későbbiekben szeretnénk egy korszerű szoftveres rendszerre váltani - adott tájékoztatást Bakó István.

A 2016-os esztendő a nagyszabású gépbeszerzések éve volt a városgondnokság életében. A városgondnokság vezetőjétől megtudtuk, vásároltak egy 4,5 méteres rézsűkaszát, amihez szükség volt egy nagyobb traktorra, ehhez pedig egy hóekét is beszereztek. Vettek még egy ötven lóerős kistraktort, amihez hóeke, pótkocsik és mulcsozó tartozik, utóbbira az erősebb, fás szárú bozótos irtásához van szükség.

A városgondnokság gépparkja emellett hátrabillentős pótkocsival, rakodógéppel, utánfutóval, szárzúzóval, seprőgéppel és egy szolgálati járművel is bővült. Ezt az ágazatvezető kertészmérnök fogja használni, ugyanis megtudtuk: jelentős szerkezeti átalakítás előtt áll a városgondnokság.

Bakó István rámutatott, a rendelkezésükre álló anyagi keretből a továbbiakban szeretnének még egy billentős teherautót vásárolni, amit kertészeti célokra használnának, mint a kavicshordás, vagy a szerszámok és a növények szállítása. - Az új gépek, eszközök biztonságosabb működést tesznek lehetővé. 15-20 éves gépeket váltottunk ki, így jelentősen csökkentek a szervizköltségek, emellett az új eszközökkel gyorsabban, kevesebb élő munka bevonásával lehet dolgozni - magyarázta.

Bakó István ismertette, a városgondnokság eddig két lábon állt: a kommunális részleg és a gazdasági részleg alkotta az intézmény fő pilléreit. - A 2017-es szerkezeti átalakítás keretében bizonyos feladatokat kivonunk a kommunális részlegből és létre hozunk egy zöldterületet gondozó egységet. Ezen egység feladata lesz egyebek mellett a fűnyírás, a nyesési munkák elvégzése, a virágágyások kialakítása és a lombseprés.

Emellett nagyon fontos lesz felmérnünk, milyen állapotban vannak a városban lévő zöldterületek. Ez előremozdít majd bizony tervezési folyamatokat is. Az idei évben tovább kell lépnünk a kátyúzási munkákban, az útburkolati jelek festésében, a játszóterek állapotának helyreállításban, a köztisztaság helyzetének javításában, az új virágágyások kialakításban, a karácsonyi díszkivilágítás bővítésében, valamint az általános karbantartási munkában - fogalmazott a városgondnokság vezetője, aki elmondta, a közterületi bútorzatok tekintetében is szeretnének egységesebb képet kialakítani.

- Úgy gondolom, a városgondnokság önmagában nem elégséges ahhoz, hogy egy ékszerdobozt varázsoljon a településből. E szempontból az egyik kiemelt tényezőnek a lakossági együttműködést tartom, különös tekintettel az illegális szemétlerakás súlyos problémájának megoldására. Emellett nagy szerepe van a segítő szándékú embereknek is, többek között ilyen együttműködés révén készült el a csókai körforgalom. Ha az emberek gondolkodása megváltozik, akkor nagyon nagyot lehet előre lépni, és Pápán bizony van hova előre lépni - zárta gondolatait Bakó István.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!