Pápa

2017.03.16. 20:05

Szentesített együttműködés - Szorosabbra fűznék a kapcsolatot Pápa és Eilat között

Pápa- Közel hároméves előkészítő folyamatot követően aláírták Pápa és az izraeli Eilat városa közti jövőbeni együttműködését meghatározó keretszerződést - jelentette be sajtótájékoztatóján Áldozó Tamás polgármester.

Pintér-Papp Eszter

Áldozó Tamás mellett Gangler László ezredes, az MH Pápa Bázisrepülőtér parancsnoka, valamint Bocskay László és Zsegraics Gyula önkormányzati képviselők alkották a pápai delegációt, amely az elmúlt héten Eilatba utazott, hogy aláírja a két város jövőbeni együttműködését meghatározó keretszerződést. A polgármester elmondta, a két város közötti kapcsolat közös testvérvárosuk, a hollandiai Kampen révén alakult ki.

Évekkel ezelőtt egy ottani rendezvényen találkoztak először az 55 ezres izraeli város és Pápa képviselői, és az eilati polgármester akkor meghívást kapott Pápára. Néhány évvel később ez a látogatás megvalósult, amit később egy pápai delegáció viszonzott. A kölcsönös látogatások során kialakult jó kapcsolatnak köszönhetően a pápai képviselő-testület valamennyi tagja támogatta azt a határozatot, amelyben az együttműködésről döntöttek. Áldozó Tamás tájékoztatójából kiderült, Meir Ytzhak Halevi, Eilat pol-gármestere hangsúlyozta, azt várja az együttműködéstől, hogy a két város fiataljai minél többet találkozzanak egymással, minél jobban megismerjék egymást. Minél többet beszélgessenek, ezáltal pedig minél többet tudjanak tenni azért, hogy a világunk jobb legyen. A kapcsolat másik fontos célja, hogy a két nép kulturális örökségét, kulturális értékeit megosszák egymással.

Áldozó Tamás és Meir Ytzhak Halevi az izraeli Eilatban, a partnervárosi együttműködésről szóló keretszerződés aláírása után
Fotó: pápai önkormányzat

A sajtótájékoztatón elhangzott, a lendületesen fejlődő és számos látnivalót, kikapcsolódási lehetőséget kínáló Eilat testvérvárosai között van egyebek mellett Sopron, a kanadai Toronto, az Amerikai Egyesült Államok második legnépesebb városának számító Los Angeles, az ukrajnai Jalta, illetve Durban, a Dél-afrikai Köztársaság harmadik legnagyobb települése.

Áldozó Tamás megjegyezte, Pápán most pontosítják majd, hogy mely területeken, mely rendezvényeken és melyik szervezetek bevonásával képzelik el a közeli jövőt. Valószínű, hogy ősszel, a borfesztivál idején érkezik egy kórus Eilatból, a pápai városvezetés pedig bízik abban, hogy első lépésként egy helyi kórust is be tudnak vonni az együttműködésbe. Nekik lehetőségük lesz majd arra, hogy Eilatban képviseljék Pápa városát. Emellett az önkormányzat szeretné, ha a kapcsolat építésében a Pápa és Környéke Zsidó Kulturális Hagyományőrző Egyesület is részt vállalna.




Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!