Pápa

2016.07.25. 19:05

Szabadon engedelmeskednek

Pápa - Az erőszakmentes, ember és állat közötti kommunikációra alapozott szelíd lóidomítást műveli Hamza Viktória szabadidomító, akinek lenyűgöző műsorát a Pápai Lovasmajálison idén is megcsodálhatta a közönség.

Molnár Tímea

A fiatal, törékeny lány egy hangos szó és ostorcsapás nélkül irányította három lovát a bemutatópályán, a lovak pedig - miközben természetes ösztöneiknek engedelmeskedve legelésztek a produkció közben - Viki minden kérését teljesítették. A szabadidomítás lényege az, hogy mindenfajta szóbeli és tettleges erőszak nélkül tanítják meg az állatokat az idomító által kért feladatokra. A lovak idomítása kényszer és fenyítés nélkül, csak szeretettel és sok türelemmel történik. A módszer világhírű képviselője Jean-Francois Pignon, aki lélegzet-elállító produkciókkal szerepel világszerte, fellépett már Budapesten, a Lovas Világkupán is. Hamza Viktória itt látta a franciát, és az élmény olyan elsöprő erejű volt számára, hogy úgy döntött, ő is erre az útra lép. Az elhatározást tett követte, és hat évvel ezelőtt az akkor 16 éves lány Babszi nevű lovával belevágott a nagy vállalkozásba.

Fotó: Polgár Tibor

- 2010-ben láttam Jean-Francois Pignont, és teljesen elvarázsolt a bemutatója. Akkor eldöntöttem, hogy én is ezzel szeretnék foglalkozni. Mivel személyesen tőle nem tudtam tanulni, az interneten lévő rengeteg forrás és anyag segített. Egy lóval kezdtem - mesélte Hamza Viktória. Mint mondta, rengeteg hibát elkövetett az elején, de ezekből és lova jelzéseiből nagyon sokat tanult. Olyan tapasztalatokat szerzett, amelyeket felhasználhatott a későbbiekben a következő lovaknál. Merthogy mára már hat paripát oktat otthon, Komáromban szelíden.

De hogyan történik egy ló szabadon való idomítása? Melyek a kezdő lépések a munka során? - Ha egy teljesen idegen lóval kezdem, akkor van rajta kötőfék és egy vezetőszár, illetve nálam egy pálca. Elsőként bizalmi kapcsolatot szeretnék kialakítani a lóval. Alapvető, hogy jól érezze magát mellettem, és bármilyen más környezeti tényezőn felül én legyek a biztonság számára. Ha ez kialakult, elmozgatom őt különböző irányokba. Ez részben a dominancia jele, ezzel is erősödik a kapcsolat és a bizalom. Egy idő után már a kötőfék és a szár nélküli munka jön. A ló követ engem, velem van, úgy mozdul, ahogy kérem. Az erőszakmentesség a kezdetektől része a szelíd idomításnak. Ez a legfontosabb. Az erőszak sohasem lehet mérvadó, mert amennyiben a lóról lekerül a kötőfék és a vezetőszár, akkor nem marad más, csak a valóság. Ebben a helyzetben a ló el fogja dönteni, hogy az addig elvégzett munka hasznára vált és kellemes volt neki, vagy sem. Utóbbi esetben elrohan, én pedig kergethetem addig, amíg csak akarom, ő nem fog engedni, nem fog közeledni - avatott be a szelíd idomítás rejtelmeibe Viki.

A módszer eredménye az, hogy a lovak szinte szabad akaratukból, minden kényszer nélkül végzik feladataikat. Mondhatni ők döntenek. De a döntés mögött ott van az elvégzett munka, a megtanultak. Az állatok tudják, mit várnak el tőlük, mi a feladatuk. Tudják, hogy csapatban dolgoznak, és azt is, hogy az ember bizalommal van irántuk. Szereti őket. Ennek a különleges, akár bensőségesnek is nevezhető kapcsolatnak az eredményeként a produkción belüli megtorpanások is jól kezelhetőek - mutatott rá a
fiatal szabadidomító

- A közös munka elején, amikor még a kötőfékkel, a vezetőszárral és a pálcával dolgozunk, én megtanulom őt irányítani, és ő megtanulja, hogy a jelekre hogyan kell reagálnia - fűzte hozzá Viki, akinél a lovak teljes bizalmat kapnak, nincs rajtuk semmilyen felszerelés. A lány kezében lévő a kontaktpálca a kommunikációt, a jelek megerősítését jelenti, fenyítésre sohasem alkalmazza azt. A szavak erejével közli lovaival a kérését. - Nem suttogok semmilyen titkot a lovak fülébe, viszont halkan beszélek hozzájuk. Ha a nevén szólítom, az figyelemfelkeltő, továbbá legfeljebb csitításként szólok a fülébe, ha például gyorsnak érzem a tempót. De nem a hang és nem a szavak a mérvadóak, sokkal fontosabb a testbeszéd és a kommunikáció - jegyezte meg.

A szelíden idomított lovak igény szerint többféle célra alkalmazhatóak, a bemutatón kívül lehet rajtuk lovagolni, fogat elé állíthatóak, a lényeg az ember és állat közti bizalmon alapuló, erőszakmentes kapcsolat - hangsúlyozza Viktória. Lovaival gyereklovaglást is oktat, és felkérésre mások lovait idomítja. Természetesen szelíden. Emellett sokat tanul, lovasedzői tanfolyamot végzett, szeretne nemzetközi téren is minél több tapasztalatot gyűjteni. Magyarországon egyre többen ismerik, főként azóta, hogy nagy példaképe, Jean-Francois Pi-gnon nyomán ő is bemutat-kozott már a budapesti Lovas Világkupán. A pápai közönséghez pedig a lovasmajálison került közelebb.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!