Pápa

2017.02.24. 11:18

Karitász-adomány a kórházban gyógyuló gyerekeknek

Pápa - A Gróf Esterházy Kórház gyermekgyógyászati osztálya bármely adományt szívesen fogad, főleg bútorzatra, illetve játékszerekre lenne szükségük, utóbbi ugyanis fogyóeszköz.

Laskovics Márió

A Gróf Esterházy Kórház és Rendelőintézeti Szakrendelő gyermekgyógyászati osztályának adományozott ma délelőtt a Szent Benedek-plébánia karitász csoportja. A jótékonysági eseményen Szijártó László esperes-plébános, illetve a karitász csoport vezetője, Legény Miklós és önkéntesei nyújtották át az ágyneműkből, játékokból és egy mikrohullámú sütőből álló felajánlást az osztály dolgozóinak.

A Szent Benedek-plébánia karitász csoportja képviseletében Szijártó László esperes-plébános, Legény Miklós csoportvezető és két önkéntes adta át a hozzájárulást Fotó: Laskovics Márió

- Tavaly karácsony előtt a kórház krónikus osztályának tudtunk kedveskedni ágyneművel, lepedőkkel, illetve karácsonyi műsorral. Azután, önkénteseink ötlete nyomán a gyermekosztályt is megkerestük, hogy mire volna szükségük. Hiszen itt is sokan rászorulnak a segítségre. Megpróbáltunk minél több játékot összegyűjteni, hogy a hosszabb-rövidebb ideig ápolásra szoruló gyerekek örömüket lelhessék ezekben. A mindennapok komfortjához pedig egy praktikus ajándékkal, egy mikrohullámú sütővel is hozzájárultunk, akárcsak a krónikus osztály esetében. Szeretnénk, hogyha ez egy kezdet lenne. Reméljük, hogy ezentúl rendszeresen, időről időre támogathatjuk a kórház gyermekosztályát – nyilatkozta Szijártó László esperes-plébános.

Legény Miklós bontja ki a mikrohullámú sütőt, és magyarázza el a garanciával kapcsolatos tudnivalókat. A képek jobb oldalán a felajánlott ágyneműk láthatóak Fotó: Laskovics Márió

Hozzáfűzte, a karitász csoport egy-egy adományozás alkalmával mindig tájékozódik az általuk támogatott intézmény jövőbeni igényeiről, szükségleteiről. A pénteki eseményen például az újszülöttosztály részéről kaptak segítségkérést: egy hűtőszekrényre lenne szükség a különböző oltóanyagok tárolása céljából.

Legény Miklós bontja ki a mikrohullámú sütőt, és magyarázza el a garanciával kapcsolatos tudnivalókat. A képek jobb oldalán a felajánlott ágyneműk láthatóak Fotó: Laskovics Márió

- Köszönjük szépen a felajánlást! Bármely adományt szívesen fogadunk. A jó minőségű, színes ágyneműktől talán kicsit otthonosabban érzik majd itt magukat a gyerekek. A játékok gyakorlatilag fogyóeszközök, mert a kicsik hazavihetik azokat a játékszereket, amelyek megtetszenek nekik. A mikrohullámú sütő is jól jön, nemcsak az osztályon dolgozók, de a betegek, a látogatók is használatba vehetik – mondta el Bilinszky Zsuzsanna osztályvezető főorvos.

A Szent Benedek-plébánia karitász csoportja képviseletében Szijártó László esperes-plébános, Legény Miklós csoportvezető és két önkéntes adta át a hozzájárulást Fotó: Laskovics Márió

- A játékszerekkel otthonosabbá tehetjük a légkört, kiegyensúlyozhatjuk a kényszerű beavatkozások rossz behatásait. Általában bútorzatra van szükségünk. Nemcsak szervezetek, de magánszemélyek is adományoznak nekünk. A kapott ágyneműket, játékokat minden esetben fertőtlenítjük használatbavétel előtt – tette hozzá Pitrók Lászlóné osztályvezető főnővér.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!