Pápa

2015.10.09. 19:36

Növeli a város presztízsét – Emlékezetes élményeket kínál a pápai Esterházy-kastély

Pápa - Úgy látom, a pápaiak befogadták a megújult Esterházy-kastélyt, mint a pápaiságunk legújabb darabját – fogalmazott Áldozó Tamás polgármester a Naplónak nyilatkozva.

Polgár Tibor

Mint ismert, tavasszal nagy reményekkel nyitotta meg ismét kapuit a pápai Esterházy-kastély, amely megkerülhetetlen szerepet hívatott betölteni a város, illetve a térség kulturális, turisztikai életében. – Azt várom, hogy a kastély növelni fogja a város presztízsét magyarországi összevetésben. Az első évet próbaidőszaknak tekintem. Szeretném, hogy ezen időszak alatt az üzemeltetésben olyan tapasztalatokat szerezzünk, amik alapján még a mostaninál is tudatosabban, hatékonyabban tudjuk tervezni a kastélynak a középtávú jövőjét – tekintett előre Áldozó Tamás.

Az Esterházy-kastély vonatkozásában érdemes szót ejteni a múltról is. Az épület egészen 1945-ig lakott volt az Esterházyak magántulajdonaként, majd ekkor szovjet megszállás alá került. Miután a szovjetek elhagyták az építészetileg a magyar barokk élvonalába tartozó kastélyt, azóta a várost szolgálja az épületegyüttes, melynek az első rekonstrukciós munkái 1999-ben kezdődtek meg és 2003-ig tartottak. Ezek az építmény állapotának megóvását szolgálták.

A megújult pápai Esterházy kastély megkerülhetetlen szerepet hívatott betölteni a város, illetve a térség kulturális, turisztikai életében fotó: a szerző

– Az európai uniós előcsatlakozási alapoknál felvetődött, hogy pályázhatunk a kastély rekonstrukciójára – tekintett vissza Pápa polgármestere. – Sokáig húzódott a dolog, végül a Norvég Alapnál tudtunk pályázni a kastély reprezentatív tereivel. A cél az volt, hogy visszaálljon az eredeti állapot. Ehhez kezdtük úgymond hozzáalakítani a kastélyt, hogy az látogatóközpontként a pápai turizmust, valamint a helyi kulturális értékeknek, örökségnek a megőrzését, védelmét szolgálja. Igyekeztünk olyan dinamikus programot kitalálni, ami működtethetővé és fenntarthatóvá teszi a kastélyt. A főúri enteriőr 2011-es megnyitása után több újdonsággal, új ötlettel erősítettük a kínálatot, és bátran mondhatom, a mostani újranyitás után kiváló állapotban van a kastélyprojekt, amit ebben a formájában szeretnénk a piacra bevezetni. Ugyanakkor nem titok, a jelenlegi egyfajta köztes állapot is, hiszen a kastélyegyüttes, a park, az egész Esterházy-miliő visszaállításában talán félúton járunk, de lehet, hogy még ott sem. 1999 és 2015 között összesen mintegy hárommilliárd forintot költöttünk el az Esterházy-kastélyra, de ugye a főúri, arisztokrata kulisszák nem kétfilléres dolgok – jegyezte meg mosolyogva a városvezető.

A szebbnél szebb Herendi porcelánokat felvonultató kiállítás nagy népszerűségnek örvend a kastély látogatóinak körében

Az áprilisi újranyitást követően valódi élményközpont várja az érdeklődőket hazánk egyik legszebb barokk épületében, a pápai Esterházy-kastélyban. – Talán a legfontosabb, a legnagyobb attrakciónk az úgynevezett élő kastély tárlatvezetés, ami a barokk főúri enteriőr terekhez kötődik – mondta Boros Katalin, az Esterházy-kastélyt üzemeltető Pápai Platán Nonprofit Kft. ügyvezetője. – Úgy tapasztaljuk, a látogatóknak hatalmas élményt jelent a találkozás a megelevenedett múlttal, és nagyon tetszik nekik az interaktív tárlatvezetés, ahogy a terekben a főúri udvartartás fogadja őket.

A fiataloknak a módszertani foglalkozások nyújtják a legnagyobb élményt, a barokk ruhákat felöltve ők is részesei lehetnek a kastély életének – jegyezte meg az ügyvezető, aki a mostani újdonságok között megemlítette például a kézműves műhelyt, ahol mézeskalács és csokibonbon készítésére nyílik lehetőség. A további attrakciókat sorolva szólt többek között a földszinten kialakított gyerekbirodalomról, játszóházról, a Herendi porcelánokat felvonultató kiállításról, a barokk marionett-bábszínházról, valamint Nemcsics Antal színkutató és Cziráki Lajos festőművész időszakos tárlatáról.

A kastély csodálatosan megújult és felszentelt kápolnája ismét eredeti rendeltetését tölti be: szentmisék, keresztelők és esküvők helyszíne is

Boros Katalin Áldozó Tamáshoz hasonlóan hangsúlyozta: a pápai Esterházy-kastély programja folyamatosan változni fog. Mindemellett a kastélyudvar kiváló rendezvényhelyszín, amit ugyancsak igyekeznek megfelelően kihasználni – ennek a törekvésnek remek példája volt az idei Nyáresték a pápai Esterházy-kastély udvarán elnevezésű rendezvénysorozat, illetve legutóbb a Pápai Csülök-, Cicege- és Borfesztivál nagysikerű lebonyolítása.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!