Minden diák értékes felnőtté vált

Varga József, a Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozatának rendkívüli kitüntetett vezéregyénisége, több ezer diák példaképe is meghívást kapott erre a találkozóra. A '60-as évek elején fiatal, kezdő tanárként oktat-ta matekra a nebulókat, ám később 15 éven át (1975-től 1990-ig) igazgatója is volt a Türr gimnáziumnak. Kiss Gabriella biológiatanár is elfogadta felkérésünket, és Győrből érkezett a helyszín-re. Pénzes Ferenc kémiatanár sajnos nem tudott jelen lenni egyéb elfoglaltsága miatt.

A találkozó Pápán a Türr István gimnázium előtt kezdődött, majd a patinás épület falai között, a padokban ismét diáknak érezhettük magunkat. Egyperces néma felállással emlékeztünk meg elhunyt tanárainkról és diáktársainkról.

Hátul Varga Ibolya. Varga József, több ezer diák példaképe, egykori igazgató is meghívást kapott a találkozóra. Mellette Hegyi Ilona
Fotó: Hegyi Ilona

A Türrben kiváló tanárok tanítottak és tanítanak a mai napig. A mi osztályunknak például egy legendás tanár tanította a magyar irodalmat Csapó Gyula személyében, akinek a nevét nemcsak Pápán, de megyeszerte, sőt országosan is ismerték, tiszteletet váltott ki a tanárság és a diákság körében egyaránt. Meg kell emlékeznünk Süle Károlyné Olgi néniről, ő a történelem rejtelmeire okított bennünket.

Igazgató úr köszöntőjében kitért arra, hogy a levelezős diákok nagyobb bizonyítási szándékkal és sokkal keményebb munkával álltak helyt az iskolában. Minden tiszteletet megérdemelnek, mivel család és munka mellett szorgalmasan tanultak.

Ezt követően Kiss Gabriella biológiatanárt kértük fel, hogy mondjon beszédet. Nagyon boldog volt, és elmondta, hogy ő igazából csak a saját osztályainak a találkozójára szokott elmenni, de most kivételt tett, és elfogadta a meghívást.

Az osztálytársak életútjának ismertetése fehér asztal mellett folytatódott. Lettek pénzügyesek, belügyesek, pedagógusok, vállalkozók is belőlünk, tehát sok irányba sodródtunk e röpke 37 év alatt. Dicsőségként könyvelhettük el: minden diák értékes felnőtté vált.

Régi emlékeket felidézve nevettünk, kacagtunk, és mesébe illő történeteket osztottunk meg egymással.

Az idő pergett, véget nem érő beszámolók sorra jöttek, csak az étkezés szakította meg őket.

Azt vettük észre, hogy már késő délután van, és kezdődött a búcsúzkodás, majd esküt tettünk arra, hogy jövőre ismét összejövünk.

Hegyi Ilona