Pápa

2017.04.21. 16:47

Megmozgatták Pápát!

Pápa - Zumba, bungee run, teqball, falmászás, lengőteke, vízi torna – csupán néhány sportolási lehetőség azok közül, melyeket a Mozdulj, Pápa! elnevezésű program alkalmával próbálhattak ki a helyiek.

Polgár Bettina

Illés Viktória, az eseményt szervező Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ (JMSZK) munkatársa elmondta, noha az időjárás nem volt kegyes, az eredetileg szabadtérre tervezett programok jelentős részét meg tudták tartani a Városi Sportcsarnokban.

– Úgy gondolom, a Várkert ideálisabb helyszínt biztosított volna ennek a rendezvénynek, mivel a Városi Sportcsarnok zárt, más hangulata van. A látogatottságra azonban még így sem panaszkodhattunk, a délutáni órákban érkeztek a legtöbben az egész napos eseményre – tájékoztatott Illés Viktória.

Mint mondta, a rendezvény alkalmával igyekeztek minden korosztályt megmozgatni. – A legkisebbeknek szóló programok délelőtt kezdődtek, és a gyermekek rengeteg sportágat, illetve játékelemet próbálhattak ki. Az idősebbeknek reggeli gyógytornával kedveskedtünk, majd a nap folyamán a szépkorúak kipróbálhatták a gerinctornát is. Emellett minden korosztálynak ajánlottuk az úszást, illetve a vízi tornát a Várkertfürdőben. A fiatal felnőtteknek pedig zumbával készültünk – fejtette ki a JMSZK munkatársa.

Az aprónép körében a bungee run hatalmas érdeklődésre tartott számot, időre-időre gyermekek hosszú sora várakozott az ügyességi játék előtt. Szintén nagyon népszerű volt a teqball, egy labdarúgáshoz köthető technikai sport, ami idén újdonságként szerepelt a programban. Illés Viktória megjegyezte, évről évre nagyon kedveltnek számít a falmászás, emellett a fiatalok előszeretettel fociztak előszeretettel fociztak a nap során.

Délutánra már a nap is kisütött, így a szabad levegőre vágyók sem maradtak kikapcsolódási lehetőség nélkül, ugyanis gyalogtúrát tehettek a környéken. A sportprogramok mellett pedig vérnyomás-, vércukorszint- és testzsírmérés, illetve életmód-tanácsadás is várt az esemény vendégeire.

Illés Viktória kiemelte, noha a programok jelentős részének a Városi Sportcsarnok adott otthont, a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ színházépületének földszinti előterébe is várták a látogatókat, akik megtekinthették az az Egészség-tudat című interaktív kiállítást.

–  A tárlat több témát dolgoz fel, érinti a dohányzást és az egészséges táplálkozást is. Az érdeklődők a tárlatvezetők segítségévek választ kaphattak arra a kérdésre, hogyan tudnak egészségtudatosabban élni – zárta a JMSZK munkatársa.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!