Pápa

2016.05.27. 16:24

Megnyílt a jubileumi Pápai Agrárexpó

Pápa - A vidékfejlesztési források mintegy nyolcvan százalékát a kis és a közepes családi gazdaságok fejlesztésére szeretné fordítani a kormány - hangsúlyozta a jubileumi, XX. Pápai Agrárexpó ünnepélyes megnyitóján Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára.

Laskovics Márió

Péntek délelőtt nyitotta meg kapuit a nagy múltú regionális mezőgazdasági szakkiállítás és vásár, melynek az idei évtől a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) a főszervezője. Győrffy Balázs NAK-elnök köszöntőjében elmondta, húsz évvel ezelőtt a Veszprém Megyei Agrárkamara indítottja útjára a rendezvényt. Hozzátette, a NAK mint főszervező idén is igyekezett mindhárom napot szakmai tartalommal megtölteni. Kiemelte: fontos, hogy az agráriumban tevékenykedők tájékoztatást kapjanak az újdonságokról, a kihívásokról, az azokra adandó válaszokról, Emellett a személyes kapcsolatépítésnek is fontos színtere ez az esemény, mely megtalálta helyét mind a város, mind a régió, mind a magyar mezőgazdaság életében.

- Az agrárexpó történetében voltak hullámvölgyek, azonban most reneszánszát éli a rendezvény - jegyezte meg Győrffy Balázs, majd köszönetét fejezte ki a pápai önkormányzatnak a helyszínért, az infrastruktúráért, a támogatásért. Mint mondta, két szakmai konferenciának is helyet ad a mostani expó. Az egyik az Európai Innovációs Partnerséggel, a másik pedig az egyik internetes gazdasági portállal közösen szervezett fórum, melyeken vállalatvezetők, gazdálkodók és finanszírozók egyaránt megszólalnak. A szombati nap a vadászoké, a vasárnapi a halászoké és a gyerekeké lesz. - Tavaly a látogatók száma meghaladta a tízezret. Fontos, hogy ez most is így legyen, népszerűsíteni kell a mezőgazdasági ágazatot, mert az már most is komoly szakemberhiánnyal küzd - hangsúlyozta a NAK első embere.

Áldozó Tamás, Pápa polgármester beszédében rámutatott, a szervezés oroszlánrészét ezúttal a kamara végezte, s ez sok terhet levett az önkormányzat munkatársairól. - Mégsem közömbös a város lakóinak, hogyan valósul meg ez a fontos rendezvény. De nyugodtak lehetünk, mert jó kezekben volt az expó szervezése. Most kicsit más területi eloszlásban vannak a különböző attrakciók, kiállítók a városi sportcsarnok mögötti területen - fejtegette a városvezető, aki szerint ez a fajta megújulás ráfért a rendezvényre. - Lehet, hogy az új gazda szeme sok mindent sokkal jobban lát, mint ahogy mi csináltuk korábban - tette hozzá a polgármester, majd sok sikert kívánt a kamarának, egyúttal megígérte, hogy a város mindig az expó mellett fog állni. - Külön köszönöm a kamarának, hogy tekintettel voltak azokra a kiállítókra, akik a város védőszárnyai alatt voltak jelen eddig ezen eseményen. Köszönjük, hogy az erdélyi Kovásznának és a felvidéki Ógyallának megjelenési lehetőséget biztosítottak - zárta beszédét Áldozó Tamás.

Csepreghy Nándortól megtudtuk: az új európai uniós fejlesztési ciklusban a Földművelődésügyi Minisztérium helyett a Miniszterelnökség felügyeli a vidékfejlesztési forrásokat. Ennek az az oka és az üzenete, hogy a mezőgazdaság Magyarországnak egy stratégiai ágazata lehet. A kormány a vidékfejlesztési források közel nyolcvan százalékát a kis és a közepes családi gazdaságok fejlesztésére szeretnék fordítani, hogy minél több embert foglalkoztathassanak, továbbá olyan technikai eszközparkkal bővülhessenek, ami versenyképessé teszik őket - jelentette ki a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára. Csepreghy Nándor beszélt még röviden a kormányzat birtokpolitikai terveiről, majd megnyitotta a XX. Pápai Agrárexpót.

A beszédek után átadták az expó díjait. A vásári nagydíjat a sárvári Taravis Kft., Pápa város különdíját a Palio Sztár Kft., a NAK díját pedig az Ihartű 2000 Erdészeti és Faipari Kft. kapta. A gépkiállítói díjat a Megazet Kft., a Veszprém Megyei Kormányhivatal különdíját a Stihl Gerdenics, a Veszprém Megyei Önkormányzat különdíját Györgykovács Imre borász, az állatkiállítói díjat ifj. Eszterhai Csaba állattenyésztő), míg az élelmiszer-ipari díjat az Agro-Bos Kft. vihette haza. Újdonságként átadták Az év segítő hatósági szakembere elnevezésű elismeréseket, melyek életfát ábrázoló képzőművészeti alkotások voltak. Ezeket Tóth András hatósági állatorvos, Plop László élelmiszer-biztonsági felügyelő, Székelyhidi László állategészségügyi szakember, valamint Domán György hatósági állatorvos vehette át.

Fotó: Babos Petra

A XX. Pápai Agrárexpó több mint 120 kiállítóval, 2500 négyzetméternyi szabadtéri és 580 négyzetméternyi fedett kiállítótérrel, szakmai, családi és szórakoztató programokkal várja a közönséget az egész hétvégén.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!